A KSI és a Vasas nyert csapatban

Szerző: Kaszala Claudia/matsz - 2014-11-15 21:46:02


A nőknél a KSI SE, a férfiaknál a Vasas SC nyerte a csapatversenyt a Csányi Rajmund Tornász Alapítvány és a Magyar Torna Szövetség nemzetközi versenyének első napján a budapesti Körcsarnokban, egyéni össszetettben külföldi győzelem született.

A viadal első napján délelőtt az utánpótlás, délután pedig a felnőttek versenyeztek. A felnőttek számára az egyéni összetett egyben selejtező is volt a vasárnapi szerenkénti finálékra. A férfiaknál az orosz Mikhail Kudashov győzött, a legjobb magyar az ifjúsági olimpiai ezüstérmes Kardos Botond lett, aki a második helyen végzett. A dobogó harmadik fokára szintén magyar versenyző állhatott, Vágner Levente. A nőknél a papírforma igazolódott be, természetesen a világ- és Európa-bajnok orosz Viktoria Komova nyakába került az aranyérem. A svájci Caterina Barloggio lett a második, míg a magyarok közül Csillag Tünde lett a bronzérmes.

Ezen a napon csapatban is hirdettek eredményt, egy serdülő, egy ifjúsági és egy felnőtt tornász alkotott egy együttest. A férfiaknál és a nőknél is magyar győzelem született, a hölgyeknél a Péter Sára, Honti Kitti, Divéky Luca alkotta KSI SE, míg a férfiaknál a Rengei Balázs, Vida Kornél, Kardos Botond összeállítású Vasas SC győzött. Folytatás vasárnap a felnőttek szerenkénti fináléival.

Eredmények:


Egyéni összetett:
Férfi:
   1. Mikhail Kudashov Oroszország 85.750 pont
   2. Kardos Botond Vasas SC 82.700
   3. Vágner levente FTC Ybl Tervező 82.150
Nők
   1. Viktoria Komova 55.900
   2. Caterina Barloggio Svájc 51.300
   3. Csillag Tünde Delfin SI SE 51.200

Csapat
Férfi:
   1. Vasas SC (Rengei Balázs, Vida Kornél, Kardos Botond) 227.350
   2. FTC Ybl Tervező 225.450
   3. Győri AC 223.350
Nők
   1. KSI SE (Péter Sára, Honti Kitti, Divéky Luca) 150.800
   2. Delfin SI SE 143.900
   3. Horvátország 137.400

Kapcsolódó galéria: Csányi Rajmund Tornászkupa (10 kép)


1. Mikhail Kudashov (RUS), 2. Kardos Botond (Vasas SC), 3. Vágner Levente (FTC Ybl Tervező), 4. Szabó Nándor (Győri AC) Andrii Sienichkin (UKR), 6. Nikolai Kovinov (RUS) 1. Vladyslav Hryko (UKR), Alekszandr Chicherov (RUS), 3. Ildar Iuskaev (RUS), 4. Lampert Peter (SLO), 5. Vida Kornél (Vasas SC), 6. Petar Vefic (SRB) 1. Balázs Krisztián (FTC Ybl Tervező), 2. Mészáros Krisztofer (Győri AC), 3. Vlada Rakovic (SRB), 4. Julien Marechal (FRA), 5. Marin Favier (FRA), 6. Rengei Balázs (KSI SE) 1. Ekaterina Sokova (RUS), 2. Kovács Zsófia (Dunaferr SE), 3. Maria Bondareva (RUS), 4. Iuliia Biriulia (RUS), 5. Gaia Nesurini (SUI), 6. Honti Kitt (KSI SE) 1. Péter Sára (KSI SE), 2. Andjela Drujdevic (SRB), 3. Szénás Anna (Postás SE), 4. Dejana Kuzmanovic (SRB), 5. Reisig Evelin (GER), 6. Tömböl Boglárka (Delfin SI SE) 1. KSI SE 1. Victoria Komova (RUS), 2. Caterina Barloggio (SUI), 3. Csillag Tünde (Delfin SI SE), 4. Divéky Luca (KSI SE), 5. Ana Derek (CRO), 6. Annika Göttler (GER) A résztvevő csapatok Svetlana Khorkina Svetlana Khorkina

2014 novemberi hírek

Hírarchívum

2024 - április (25)
2024 - március (22)
2024 - február (17)
2024 - január (14)
2023 - december (10)
2023 - november (22)
2023 - október (24)
2023 - szeptember (39)
2023 - augusztus (26)
2023 - július (22)
2023 - június (21)
2023 - május (23)
2023 - április (33)
2023 - március (30)
2023 - február (11)
2023 - január (9)
2022 - december (10)
2022 - november (25)
2022 - október (26)
2022 - szeptember (28)
2022 - augusztus (35)
2022 - július (30)
2022 - június (38)
2022 - május (29)
2022 - április (21)
2022 - március (26)
2022 - február (12)
2022 - január (14)
2021 - december (8)
2021 - november (24)
2021 - október (37)
2021 - szeptember (50)
2021 - augusztus (15)
2021 - július (19)
2021 - június (44)
2021 - május (36)
2021 - április (26)
2021 - március (24)
2021 - február (7)
2021 - január (16)
2020 - december (33)
2020 - november (23)
2020 - október (27)
2020 - szeptember (24)
2020 - augusztus (16)
2020 - július (18)
2020 - június (13)
2020 - május (11)
2020 - április (13)
2020 - március (19)
2020 - február (13)
2020 - január (12)
2019 - december (11)
2019 - november (24)
2019 - október (25)
2019 - szeptember (42)
2019 - augusztus (15)
2019 - július (11)
2019 - június (37)
2019 - május (40)
2019 - április (24)
2019 - március (29)
2019 - február (14)
2019 - január (11)
2018 - december (8)
2018 - november (19)
2018 - október (36)
2018 - szeptember (35)
2018 - augusztus (29)
2018 - július (13)
2018 - június (21)
2018 - május (32)
2018 - április (12)
2018 - március (22)
2018 - február (10)
2018 - január (8)
2017 - december (15)
2017 - november (24)
2017 - október (14)
2017 - szeptember (41)
2017 - augusztus (22)
2017 - július (23)
2017 - június (12)
2017 - május (50)
2017 - április (43)
2017 - március (38)
2017 - február (19)
2017 - január (14)
2016 - december (20)
2016 - november (28)
2016 - október (21)
2016 - szeptember (19)
2016 - augusztus (17)
2016 - július (18)
2016 - június (37)
2016 - május (41)
2016 - április (29)
2016 - március (18)
2016 - február (18)
2016 - január (6)
2015 - december (11)
2015 - november (16)
2015 - október (27)
2015 - szeptember (29)
2015 - augusztus (26)
2015 - július (22)
2015 - június (33)
2015 - május (19)
2015 - április (32)
2015 - március (42)
2015 - február (7)
2015 - január (8)
2014 - december (9)
2014 - november (21)
2014 - október (25)
2014 - szeptember (25)
2014 - augusztus (19)
2014 - július (8)
2014 - június (17)
2014 - május (33)
2014 - április (28)
2014 - március (14)
2014 - január (1)
2013 - december (7)
2013 - november (20)
2013 - október (11)
2013 - szeptember (24)
2013 - augusztus (16)
2013 - július (11)
2013 - június (6)
2013 - május (15)
2013 - április (20)
2013 - március (28)
2013 - február (15)
2013 - január (14)
2012 - december (13)
2012 - november (12)
2012 - október (16)
2012 - szeptember (22)
2012 - augusztus (20)
2012 - július (21)
2012 - június (21)
2012 - május (34)
2012 - április (20)
2012 - március (25)
2012 - február (17)
2012 - január (31)
2011 - december (7)
2011 - november (29)
2011 - október (35)
2011 - szeptember (37)
2011 - augusztus (21)
2011 - július (13)
2011 - június (26)
2011 - május (9)