Torna: Kovács és Dévai egyre jobb formában a vb előtt

Szerző: Kaszala Claudia/matsz - 2017-09-20 10:18:41


Az október 2-án kezdődő montreali torna világbajnokságra utazó hölgyek, Kovács Zsófia, Dévai Boglárka, Al-Salty Dália és Tömböl Boglárka megfelelő ütemben halad a felkészüléssel.

A válogatott a jövő heti indulásig Budapesten edzőtáborozik, ahol szólításokon kell bizonyítaniuk – tudtuk meg Draskóczy Imre női szövetségi kapitánytól, aki azt is elmondta, hogy a múlt heti ellenőrző szólítások alkalmával a hölgyek biztató jeleket mutattak. Az Eb-bronzérmes Dévai Boglárka hétvégén a párizsi Világkupán brillírozott, ugyanis ugráson ezüstérmet nyert, ráadásul Világkupa- szériagyőztes is lett. Az Eb-ezüstérmes Kovács Zsófia szintén szépen fejlődik, mind a négy szeren megmérettetik a kanadai vb-n, ahol egyéni összetettben számíthat előkelő helyezésre. A hölgyek következő szólítása csütörtökön 14 órátor lesz a budapesti Tornacsarnokban.

Mindeközben a vb-re utazó férfi együttes szintén a Tornacsarnokban készül, ahol szerda délután 15 órától nemzetközi versenybírók előtt vesznek részt szólításon.

Az október 2-8. között lebonyolításra kerülő világbajnokságon 80 ország több mint 500 tornásza méri össze tudását a hét napig tartó viadalon, ahol az első három nap a selejtezőké, majd azt követik az egyéni összetett finálék és a szerenkénti döntők. A selejtező a magyar férfiak számára hétfőn veszi kezdetét a 3. csoportban, míg a hölgyek szerdán, a verseny harmadik napján a 4. csoportban lépnek a szerekhez.

Draskóczy Imre, női szövetségi kapitány:
A szombati szólítás Dévai Boglárka esetében kifejezetten a Világkupára koncentrálódott. Nagyon örülök neki, hogy ilyen szépen teljesített, az ugrása mellet ki szeretném emelni, hogy sokat javított a talaján, amely pontszámokban is megmutatkozott. A vb-n négy szeren mutatkozik be, de kifejezetten ugráson szeretnénk megmérettetni. Kovács Zsófi szépen jön felfelé, most már talajgyakorlatokat is végre tud hajtani, reménykedünk, hogy négy szeren esélye lesz az egyéni összetettre, ez a fő célkitűzés. A másik két versenyzőnél pedig szeretnénk, hogy tapasztalatot szerezzenek. Tömböl Boglárka talajon, Al-Salty Dália pedig felemáskorláton és gerendán versenyzik majd. Dália jelenleg betegséggel küzd, de reméljük, hogy helyt fog állni. Mindig van min csiszolgatni, most is van, de napról-napra közelebb kerülünk ahhoz, amit el szeretnénk érni.

Program:

(A program a montreali, helyi idő szerint lett feltüntetve, az időeltolódás a magyar időhöz képest -6 óra.)
09.27. szerda 10:35 indulás a Liszt Ferenc repülőtérről
09.29. péntek 18.00-21.00 ffi pódiumedzés 3. csoport
10.01. vasárnap 16.00-18.00 női pódiumedzés 4. csoport
10.02. hétfő 18:00-21:00 ffi selejtező 3. csoport
(a selejetező végeredménye csak a 10.03-i selejtezőnap után lesz meg)
10.04. szerda 16:00-18:00 női selejtező 4. csoport
(végeredmény 21 óra után várható)
10.05. csütörtök 19:00 ffi egyéni összetett döntő
10.06. péntek 19:00 női egyéni összetett döntő
10.07. szombat 13:00 szerenkénti finálék
(férfi talaj, ló, gyűrű, női ugrás, felemáskorlát)
10.08. vasárnap 13:00 szerenkénti finálék
(férfi ugrás, korlát, nyújtó, női gerenda, talaj)
10.10. kedd 9:50 érkezés a Liszt Ferenc repülőtérre

2017 szeptemberi hírek

Hírarchívum

2024 - március (19)
2024 - február (17)
2024 - január (14)
2023 - december (10)
2023 - november (22)
2023 - október (24)
2023 - szeptember (39)
2023 - augusztus (26)
2023 - július (22)
2023 - június (21)
2023 - május (23)
2023 - április (33)
2023 - március (30)
2023 - február (11)
2023 - január (9)
2022 - december (10)
2022 - november (25)
2022 - október (26)
2022 - szeptember (28)
2022 - augusztus (35)
2022 - július (30)
2022 - június (38)
2022 - május (29)
2022 - április (21)
2022 - március (26)
2022 - február (12)
2022 - január (14)
2021 - december (8)
2021 - november (24)
2021 - október (37)
2021 - szeptember (50)
2021 - augusztus (15)
2021 - július (19)
2021 - június (44)
2021 - május (36)
2021 - április (26)
2021 - március (24)
2021 - február (7)
2021 - január (16)
2020 - december (33)
2020 - november (23)
2020 - október (27)
2020 - szeptember (24)
2020 - augusztus (16)
2020 - július (18)
2020 - június (13)
2020 - május (11)
2020 - április (13)
2020 - március (19)
2020 - február (13)
2020 - január (12)
2019 - december (11)
2019 - november (24)
2019 - október (25)
2019 - szeptember (42)
2019 - augusztus (15)
2019 - július (11)
2019 - június (37)
2019 - május (40)
2019 - április (24)
2019 - március (29)
2019 - február (14)
2019 - január (11)
2018 - december (8)
2018 - november (19)
2018 - október (36)
2018 - szeptember (35)
2018 - augusztus (29)
2018 - július (13)
2018 - június (21)
2018 - május (32)
2018 - április (12)
2018 - március (22)
2018 - február (10)
2018 - január (8)
2017 - december (15)
2017 - november (24)
2017 - október (14)
2017 - szeptember (41)
2017 - augusztus (22)
2017 - július (23)
2017 - június (12)
2017 - május (50)
2017 - április (43)
2017 - március (38)
2017 - február (19)
2017 - január (14)
2016 - december (20)
2016 - november (28)
2016 - október (21)
2016 - szeptember (19)
2016 - augusztus (17)
2016 - július (18)
2016 - június (37)
2016 - május (41)
2016 - április (29)
2016 - március (18)
2016 - február (18)
2016 - január (6)
2015 - december (11)
2015 - november (16)
2015 - október (27)
2015 - szeptember (29)
2015 - augusztus (26)
2015 - július (22)
2015 - június (33)
2015 - május (19)
2015 - április (32)
2015 - március (42)
2015 - február (7)
2015 - január (8)
2014 - december (9)
2014 - november (21)
2014 - október (25)
2014 - szeptember (25)
2014 - augusztus (19)
2014 - július (8)
2014 - június (17)
2014 - május (33)
2014 - április (28)
2014 - március (14)
2014 - január (1)
2013 - december (7)
2013 - november (20)
2013 - október (11)
2013 - szeptember (24)
2013 - augusztus (16)
2013 - július (11)
2013 - június (6)
2013 - május (15)
2013 - április (20)
2013 - március (28)
2013 - február (15)
2013 - január (14)
2012 - december (13)
2012 - november (12)
2012 - október (16)
2012 - szeptember (22)
2012 - augusztus (20)
2012 - július (21)
2012 - június (21)
2012 - május (34)
2012 - április (20)
2012 - március (25)
2012 - február (17)
2012 - január (31)
2011 - december (7)
2011 - november (29)
2011 - október (35)
2011 - szeptember (37)
2011 - augusztus (21)
2011 - július (13)
2011 - június (26)
2011 - május (9)