A múlt héten megrendezett guimaraesi felnőtt aerobik világbajnokságon a legeredményesebb magyar versenyző Bali Dániel lett, ugyanis két éremmel is gazdagodott, egyéniben ezüst-, vegyespárosban pedig bronzérem került a nyakába.
Az év legrangosabb versenyére való gyakorlatozás már tavaly év végén elkezdődött: „A felkészülés igazából a szokásos menet szerint zajlott, tavaly év végén elkezdtük csinálni az új gyakorlatokat, majd részt vettünk két Világkupán, mint felkészülési verseny, illetve hazai viadalokon is indultunk.”
Ugyanakkor a gyakorláson kívül újításokkal is gazdagították a gyakorlatokat, hiszen minden versenyszámban történtek módosítások: „A gyakorlatok abban változtak a tavalyi évhez képest, hogy nehezítettünk rajtuk, egyéniben, párosban és trióban is. Egyéniben elég sok elemet cseréltünk nehezebbre, illetve párosban is nehézségében lett több a gyakorlatunk.”
Hegyi Dóra tavalyi visszavonulása után Bali új párjával, Mazács Fannival alkotja a vegyespárost, akivel már tíz éve közösen edzenek, sőt már juniorban is párosoztak együtt: „A távolság leküzdése nagyon sokat segített a mostani felkészülésben, ugyanis Dórával Debrecen-Pécs között kellett mozognunk, ami lényegében az ország két legtávolabbi pontja, ezért most, hogy Fannival egy klubban vagyunk, nagyban megkönnyítette a dolgunkat.”
A világbajnoksággal kapcsolatos elvárásai többnyire beigazolódtak: „Nagyjából ilyen eredményre számítottam, igaz a páros az egy pozitív meglepetés volt, hiszen ott az ötödik helytől a másodikig minden benne volt, de nagyon örültünk, hogy fel tudtunk állni a dobogóra. Az egyéni papírforma szerint zajlott, az első két helynek a japán versenyző és köztem kellett eldőlnie, második lettem, de nyilván az arany is benne lehetett volna.”
A megmérettetés után Bali az év további részét külföldön fogja tölteni: „Idén nekem már nem lesz több versenyem, ugyanis július végén fél évre kiköltözőm Portugáliába, így majd csak jövőre versenyzem újra. Kint is fogok edzeni, lesz lehetőségem a szinten tartásra, de nem ezen lesz a hangsúly, azonban mostantól, amíg még itthon vagyok, az edzések arról szólnak, hogy próbálgatjuk az új elemeket, hogy mi mindent lehetne még beletenni nehezítésnek.”