Torna Eb: A nők is túl vannak a pódiumedzésen

Szerző: Kaszala Claudia/matsz - 2019-04-09 22:29:18


Kedden késő estig a nőké volt a főszerep a lengyelországi Szczecin városában. A torna Eb helyszínén ezúttal a pódiumedzés keretében a női mezőny mutatta be gyakorlatait, ez alól nem volt kivétel a Bácskay Csenge, Fehér Nóra, Székely Zója, Péter Sára alkotta magyar csapat sem.

A mieink közül a második fordulóban Bácskay Csenge és Székely Zója kezdte a pódiumedzést. Draskóczy Imre a válogatott szövetségi kapitányának helyszíni beszámolója alapján Bácskay ugrásai jól sikerültek, Székely Zójának talajon becsúszott egy kis rontás, de a felemáskorláton bemutatott gyakorlata elfogadható volt. A negyedik fordulóban szereplő Fehér Nóra mind a négy szeren szépen tornázott, Péter Sára pedig ugrásban emelkedett ki. Draskóczy Imre hozzátette, meglátása szerint sok sportolónak van két jó ugrása, ezzel együtt ezen a szeren, illetve az egyéni összetett versenyben lehet esély a jó szereplésre.

Az is eldőlt, hogy a csütörtöki selejtezőkben Bácskay Csenge gerendán és ugráson, Péter Sára talajon és ugráson, míg Fehér Nóra és Székely Zója mind a négy szeren indul. A szczecini Európa-bajnokság szerdán a férfiak selejtezőivel indul.

Draskóczy Imre, a női válogatott szövetségi kapitánya:
A lányok mostani produkciójával kapcsolatban elmondhatom, hogy biztató volt, amit láttam. Korábban már többször kiemeltem, hogy minden az olimpiai kvalifikációs világbajnokságra való felkészülés jegyében zajlik. Azt tudni kell, hogy a két legjobb egyéni összetettes tornász, Kovács Zsófia és Schermann Bianka otthon készülnek. A következő nagy világversenyre, a minszki Európa Játékokra összetett eredménnyel már nem tudunk itt az Eb-n kvótát szerezni, csak szerenként van lehetőség, az összetett alapján ugyanis már tavaly megszereztünk két kvalifikációt. Emiatt is hoztam ki olyan tornászokat, akik inkább szerekre specializálódtak. Egyébként az jelenleg valószínűnek tűnik, hogy Schermann Bianka készülhet összetettben a minszki szereplésre.

Kapcsolódó galéria: 2019-04-09 Szczecini EB - Női pódiumedzés (9 kép)


P1220168.jpg P1220170.jpg P1220171.jpg P1220172.jpg P1220175.jpg P1220177.jpg P1220178.jpg P1220179.jpg P1220180.jpg

2019 áprilisi hírek

Hírarchívum

2024 - március (19)
2024 - február (17)
2024 - január (14)
2023 - december (10)
2023 - november (22)
2023 - október (24)
2023 - szeptember (39)
2023 - augusztus (26)
2023 - július (22)
2023 - június (21)
2023 - május (23)
2023 - április (33)
2023 - március (30)
2023 - február (11)
2023 - január (9)
2022 - december (10)
2022 - november (25)
2022 - október (26)
2022 - szeptember (28)
2022 - augusztus (35)
2022 - július (30)
2022 - június (38)
2022 - május (29)
2022 - április (21)
2022 - március (26)
2022 - február (12)
2022 - január (14)
2021 - december (8)
2021 - november (24)
2021 - október (37)
2021 - szeptember (50)
2021 - augusztus (15)
2021 - július (19)
2021 - június (44)
2021 - május (36)
2021 - április (26)
2021 - március (24)
2021 - február (7)
2021 - január (16)
2020 - december (33)
2020 - november (23)
2020 - október (27)
2020 - szeptember (24)
2020 - augusztus (16)
2020 - július (18)
2020 - június (13)
2020 - május (11)
2020 - április (13)
2020 - március (19)
2020 - február (13)
2020 - január (12)
2019 - december (11)
2019 - november (24)
2019 - október (25)
2019 - szeptember (42)
2019 - augusztus (15)
2019 - július (11)
2019 - június (37)
2019 - május (40)
2019 - április (24)
2019 - március (29)
2019 - február (14)
2019 - január (11)
2018 - december (8)
2018 - november (19)
2018 - október (36)
2018 - szeptember (35)
2018 - augusztus (29)
2018 - július (13)
2018 - június (21)
2018 - május (32)
2018 - április (12)
2018 - március (22)
2018 - február (10)
2018 - január (8)
2017 - december (15)
2017 - november (24)
2017 - október (14)
2017 - szeptember (41)
2017 - augusztus (22)
2017 - július (23)
2017 - június (12)
2017 - május (50)
2017 - április (43)
2017 - március (38)
2017 - február (19)
2017 - január (14)
2016 - december (20)
2016 - november (28)
2016 - október (21)
2016 - szeptember (19)
2016 - augusztus (17)
2016 - július (18)
2016 - június (37)
2016 - május (41)
2016 - április (29)
2016 - március (18)
2016 - február (18)
2016 - január (6)
2015 - december (11)
2015 - november (16)
2015 - október (27)
2015 - szeptember (29)
2015 - augusztus (26)
2015 - július (22)
2015 - június (33)
2015 - május (19)
2015 - április (32)
2015 - március (42)
2015 - február (7)
2015 - január (8)
2014 - december (9)
2014 - november (21)
2014 - október (25)
2014 - szeptember (25)
2014 - augusztus (19)
2014 - július (8)
2014 - június (17)
2014 - május (33)
2014 - április (28)
2014 - március (14)
2014 - január (1)
2013 - december (7)
2013 - november (20)
2013 - október (11)
2013 - szeptember (24)
2013 - augusztus (16)
2013 - július (11)
2013 - június (6)
2013 - május (15)
2013 - április (20)
2013 - március (28)
2013 - február (15)
2013 - január (14)
2012 - december (13)
2012 - november (12)
2012 - október (16)
2012 - szeptember (22)
2012 - augusztus (20)
2012 - július (21)
2012 - június (21)
2012 - május (34)
2012 - április (20)
2012 - március (25)
2012 - február (17)
2012 - január (31)
2011 - december (7)
2011 - november (29)
2011 - október (35)
2011 - szeptember (37)
2011 - augusztus (21)
2011 - július (13)
2011 - június (26)
2011 - május (9)