Aerobik UP világverseny: Már a helyszínen a magyar csapat

Szerző: Kaszala Claudia/matsz - 2022-06-08 20:31:18


Már a portugáliai Guimaraes-ben tartózkodik a magyar delegáció, hogy részt vegyen a 10. aerobik utánpótlás világversenyen, amelyen 26 magyar sportoló indul a 12-14 és 15-17 évesek korosztályában.

A sportolók mellett nemzetközi bírók (Kovács Judit és Sinkó Andrea), valamint az edzők (Kovácsné Laurinyecz Julianna, Sipos Mónika, Szilvás Angéla és Hubacsek László) is elutaztak a megmérettetés helyszínére, csakúgy, mint a delegáció vezetője, Árva Márta.

A válogatottat alkotó 26 versenyzőt összesen hat egyesületből (Budaörsi DSE, Flex HD SE, Flexi-Team Aerobik Klub, Forma Fitt SE, Óbudai WDSE, Spartacus TC) választották ki a szakemberek. A lebonyolítást illetően a szerdai és csütörtöki edzésnapokat követően a selejtezőkre pénteken és szombaton, a döntőkre vasárnap kerül sor. A mieink a 12-14 éveseknél (Age Group) az összes kategóriában indítanak egységet, míg a juniorok esetében (15-17) női egyéni, trió, csoport és aerodance versenyszámokban lesz magyar érdekeltség.

Érdekesség, hogy az aerobik utánpótlás világversenyt követően Guimaraes ad otthont a felnőttek világbajnokságának is június 16-18. között, amelyen a magyar versenyzők 21 fővel szerepelnek. Bali Dánielék számára ez lesz az utolsó erőfelmérő a júliusi birminghami Világjátékok előtt.

Sipos Mónika, edző:
Sikeresen megérkezett a magyar utánpótlás delegáció Guimaraes-be, ahol 26 versenyzővel képviseljük hazánkat a 12-14 és 15-17 évesek versenyében, összesen hat egyesületből. Bízunk a minél eredményesebb szereplésben. A szerdai és csütörtöki edzésnapokat követően a selejtezőkre pénteken és szombaton, a döntőkre vasárnap kerül sor.

Részletes program, aerobik utánpótlás világverseny, Guimaraes (helyi idő szerint)

    Június 8-9. 10:10-18:50; edzés és pódiumedzés
    Június 10. 14:10-18:22; selejtezők 1.nap (Juniorok: női-férfi egyéni, vegyes páros; Age Group: trió és csoport)
    Június 11. 10:00-18:55; selejtezők 2. nap (Juniorok: csoport, trió aerodance; Age Group: férfi-női egyéni, aerodance, vegyes páros)
    Június 12. 13:35-19:03 döntők

2022 júniusi hírek

Hírarchívum

2024 - március (19)
2024 - február (17)
2024 - január (14)
2023 - december (10)
2023 - november (22)
2023 - október (24)
2023 - szeptember (39)
2023 - augusztus (26)
2023 - július (22)
2023 - június (21)
2023 - május (23)
2023 - április (33)
2023 - március (30)
2023 - február (11)
2023 - január (9)
2022 - december (10)
2022 - november (25)
2022 - október (26)
2022 - szeptember (28)
2022 - augusztus (35)
2022 - július (30)
2022 - június (38)
2022 - május (29)
2022 - április (21)
2022 - március (26)
2022 - február (12)
2022 - január (14)
2021 - december (8)
2021 - november (24)
2021 - október (37)
2021 - szeptember (50)
2021 - augusztus (15)
2021 - július (19)
2021 - június (44)
2021 - május (36)
2021 - április (26)
2021 - március (24)
2021 - február (7)
2021 - január (16)
2020 - december (33)
2020 - november (23)
2020 - október (27)
2020 - szeptember (24)
2020 - augusztus (16)
2020 - július (18)
2020 - június (13)
2020 - május (11)
2020 - április (13)
2020 - március (19)
2020 - február (13)
2020 - január (12)
2019 - december (11)
2019 - november (24)
2019 - október (25)
2019 - szeptember (42)
2019 - augusztus (15)
2019 - július (11)
2019 - június (37)
2019 - május (40)
2019 - április (24)
2019 - március (29)
2019 - február (14)
2019 - január (11)
2018 - december (8)
2018 - november (19)
2018 - október (36)
2018 - szeptember (35)
2018 - augusztus (29)
2018 - július (13)
2018 - június (21)
2018 - május (32)
2018 - április (12)
2018 - március (22)
2018 - február (10)
2018 - január (8)
2017 - december (15)
2017 - november (24)
2017 - október (14)
2017 - szeptember (41)
2017 - augusztus (22)
2017 - július (23)
2017 - június (12)
2017 - május (50)
2017 - április (43)
2017 - március (38)
2017 - február (19)
2017 - január (14)
2016 - december (20)
2016 - november (28)
2016 - október (21)
2016 - szeptember (19)
2016 - augusztus (17)
2016 - július (18)
2016 - június (37)
2016 - május (41)
2016 - április (29)
2016 - március (18)
2016 - február (18)
2016 - január (6)
2015 - december (11)
2015 - november (16)
2015 - október (27)
2015 - szeptember (29)
2015 - augusztus (26)
2015 - július (22)
2015 - június (33)
2015 - május (19)
2015 - április (32)
2015 - március (42)
2015 - február (7)
2015 - január (8)
2014 - december (9)
2014 - november (21)
2014 - október (25)
2014 - szeptember (25)
2014 - augusztus (19)
2014 - július (8)
2014 - június (17)
2014 - május (33)
2014 - április (28)
2014 - március (14)
2014 - január (1)
2013 - december (7)
2013 - november (20)
2013 - október (11)
2013 - szeptember (24)
2013 - augusztus (16)
2013 - július (11)
2013 - június (6)
2013 - május (15)
2013 - április (20)
2013 - március (28)
2013 - február (15)
2013 - január (14)
2012 - december (13)
2012 - november (12)
2012 - október (16)
2012 - szeptember (22)
2012 - augusztus (20)
2012 - július (21)
2012 - június (21)
2012 - május (34)
2012 - április (20)
2012 - március (25)
2012 - február (17)
2012 - január (31)
2011 - december (7)
2011 - november (29)
2011 - október (35)
2011 - szeptember (37)
2011 - augusztus (21)
2011 - július (13)
2011 - június (26)
2011 - május (9)