Boncsérék remekeltek a kontinensviadalon

Szerző: Kaszala Claudia/matsz - 2016-05-25 22:31:16


Az előkelő 8. helyen végzett a férfi tornászok berni junior Európa-bajnokságán a Boncsér Krisztián, Csorvási Soma, Kiss Balázs, Mészáros Krisztofer és Balázs Krisztián alkotta magyar csapat, Boncsér Krisztián az egyéni összetett mellett talajon, ugráson és nyújtón is döntős lett.

A junior csapat

Kovács István szövetségi kapitány tájékoztatása szerint a Boncsér Krisztián, Csorvási Soma, Kiss Balázs, Mészáros Krisztofer és Balázs Krisztián alkotta együttes a 3. csoportban ugráson kezdett, ez a szer mindenkinek jól sikerült. Korláton, nyújtón és lólengésben bent maradt egy-egy rontás, de a talaj és a gyűrű is jól ment a csapat szempontjából, nemzetenként öt tornászt lehetett nevezni, négy mutatta be gyakorlatát, és a legjobb három eredménye számított. Fazakas Csaba edzőtől megtudtuk, hogy a csapat nyolcadik helye kiváló eredmény, ráadásul két évvel ezelőtt is itt végzett a magyar férfi junior válogatott, de nem volt ennyi fináléja. Boncsér Krisztián kiemelkedett az együttesből, egyéni összetettben a 18. pozíciót szerezte meg, így bekerült a legjobb 24 versenyzőt felvonultató pénteki egyéni összetett döntőbe. Három szeren is döntős lett, ugráson a kiemelkedő második, talajon az ötödik, nyújtón pedig a nyolcadik helyen. A magyarok teljesítménye azért is rendkívüli, mert 31 csapat mérte össze tudását, és 158 versenyző lépett a szerekhez. A juniorok szerenkénti fináléit vasárnap rendezik.

A Hidvégi Vid, Kardos Botond, Vecsernyés Dávid, Vágner Levente és Dudás Norbert összetételű felnőtt válogatott csütörtökön 10 órakor az 1. csoportban mutatkozik be.

Boncsér Krisztián talajon

Boncsér Krisztián:
Nagyon örülök a négy finálémnak, reménykedtem benne, de bevallom őszintén betegen versenyeztem, a pódiumedzésen a hideg csarnokban ugyanis megfáztam. Mindenesetre bíztam abban, hogy ez nem vet vissza, mindkét ugrásom jól sikerült, a talaj is szép volt, és a nyújtó is jól ment. Mivel a csuklóm fáj, a gyűrű és a ló nem sikerült. A csapat 8. helyezésével nagyon elégedett vagyok, mindenki szívét-lelkét beletette a csapatból, a két kicsire külön büszke vagyok. Fantasztikus volt a hangulat a csarnokban, egy fordulóban versenyeztünk a svájciakkal folyamatos örjöngés és tapsvihar közepette.
Kovács István, szövetségi kapitány:
Elégedett vagyok a csapattal, mindenki nagyon szimpatikusan versenyzett. A csapat nyolcadik helye nagyon jó eredménynek számít, olyan nemzeteket vertünk meg mint például a belgák vagy a románok. Ha rendeznének a junioroknál csapatfinálét, akkor mi ott lennénk. Boncsér Krisztián négy fináléja nagyszerű teljesítmény, rég volt ilyen, hogy az ifik ilyen jól szerepeltek. A két elsőéves, Balázs Krisztián és Mészáros Krisztofer is nagyon vagányul mutatkozott be, egyáltalán nem izgultak. Mészáros Krisztofert sajnálom, mert jó lova volt, de elrontotta.
Altorjai Sándor, csapatvezető:
Jól teljesítettek a fiatalok, az az egy-két hiba, amely becsúszott, inkább a rutintalanságnak volt köszönhető. A tapasztalatabbak hozták a jól megszokott formát, és a kicsik sem ijedtek meg. Boncsér Krisztián kiemelkedően teljesített, több nemzet is gratulált a döntőihez, és Mészáros Krisztofer lólengés gyakorlatára is felfigyeltek, a rontása ellenére is.

A magyarok eredményei:

Csapat:
    8. Magyarország 237.051 pont

Egyéni összetett:
    18. Boncsér Krisztián 78.864 pont
          (talaj 14.466, lólengés 12.000, gyűrű 11.266, ugrás 14.766, korlát 12.800, nyújtó 13.566)
    43. Mészáros Krisztofer 75.564
          (talaj 13.766, lólengés 12.266, gyűrű 12.366, ugrás 12.333, korlát 13.200, nyújtó 11.633)
    Csorvási Soma (talaj 13.200, lólengés 12.500, ugrás 13.266, korlát 12.166, nyújtó 12.133)
    Balázs Krisztán (talaj 13.200, gyűrű 13.125, korlát 13.366, nyújtó 12.566)
    Kiss Balázs (lólengés 13.166, gyűrű 13.233, ugrás 13.300)

A junior csapat gyakorlat közben

2016 májusi hírek

Hírarchívum

2024 - március (19)
2024 - február (17)
2024 - január (14)
2023 - december (10)
2023 - november (22)
2023 - október (24)
2023 - szeptember (39)
2023 - augusztus (26)
2023 - július (22)
2023 - június (21)
2023 - május (23)
2023 - április (33)
2023 - március (30)
2023 - február (11)
2023 - január (9)
2022 - december (10)
2022 - november (25)
2022 - október (26)
2022 - szeptember (28)
2022 - augusztus (35)
2022 - július (30)
2022 - június (38)
2022 - május (29)
2022 - április (21)
2022 - március (26)
2022 - február (12)
2022 - január (14)
2021 - december (8)
2021 - november (24)
2021 - október (37)
2021 - szeptember (50)
2021 - augusztus (15)
2021 - július (19)
2021 - június (44)
2021 - május (36)
2021 - április (26)
2021 - március (24)
2021 - február (7)
2021 - január (16)
2020 - december (33)
2020 - november (23)
2020 - október (27)
2020 - szeptember (24)
2020 - augusztus (16)
2020 - július (18)
2020 - június (13)
2020 - május (11)
2020 - április (13)
2020 - március (19)
2020 - február (13)
2020 - január (12)
2019 - december (11)
2019 - november (24)
2019 - október (25)
2019 - szeptember (42)
2019 - augusztus (15)
2019 - július (11)
2019 - június (37)
2019 - május (40)
2019 - április (24)
2019 - március (29)
2019 - február (14)
2019 - január (11)
2018 - december (8)
2018 - november (19)
2018 - október (36)
2018 - szeptember (35)
2018 - augusztus (29)
2018 - július (13)
2018 - június (21)
2018 - május (32)
2018 - április (12)
2018 - március (22)
2018 - február (10)
2018 - január (8)
2017 - december (15)
2017 - november (24)
2017 - október (14)
2017 - szeptember (41)
2017 - augusztus (22)
2017 - július (23)
2017 - június (12)
2017 - május (50)
2017 - április (43)
2017 - március (38)
2017 - február (19)
2017 - január (14)
2016 - december (20)
2016 - november (28)
2016 - október (21)
2016 - szeptember (19)
2016 - augusztus (17)
2016 - július (18)
2016 - június (37)
2016 - május (41)
2016 - április (29)
2016 - március (18)
2016 - február (18)
2016 - január (6)
2015 - december (11)
2015 - november (16)
2015 - október (27)
2015 - szeptember (29)
2015 - augusztus (26)
2015 - július (22)
2015 - június (33)
2015 - május (19)
2015 - április (32)
2015 - március (42)
2015 - február (7)
2015 - január (8)
2014 - december (9)
2014 - november (21)
2014 - október (25)
2014 - szeptember (25)
2014 - augusztus (19)
2014 - július (8)
2014 - június (17)
2014 - május (33)
2014 - április (28)
2014 - március (14)
2014 - január (1)
2013 - december (7)
2013 - november (20)
2013 - október (11)
2013 - szeptember (24)
2013 - augusztus (16)
2013 - július (11)
2013 - június (6)
2013 - május (15)
2013 - április (20)
2013 - március (28)
2013 - február (15)
2013 - január (14)
2012 - december (13)
2012 - november (12)
2012 - október (16)
2012 - szeptember (22)
2012 - augusztus (20)
2012 - július (21)
2012 - június (21)
2012 - május (34)
2012 - április (20)
2012 - március (25)
2012 - február (17)
2012 - január (31)
2011 - december (7)
2011 - november (29)
2011 - október (35)
2011 - szeptember (37)
2011 - augusztus (21)
2011 - július (13)
2011 - június (26)
2011 - május (9)