Boncsér remek formában

Szerző: Kaszala Claudia/matsz - 2016-05-27 22:03:44


Nagyon jól szerepelt Boncsér Krisztián a férfi tornászok Európa-bajnokságán a juniorok között az egyéni összetett döntőben, ahol az előkelő 11. helyen végzett.

Az EYOF bronzérmese kiegyensúlyozottan versenyzett, három finálés szerén, talajon, ugráson és nyújtón ki is emelkedett a mezőnyből. Ugrásra nagyon magas, 15.066 pontot kapott, és több nemzet szakvezetője is felfigyelt Boncsérra. A nyújtó pedig annyira jól sikerült, hogy a 24 főt felvonultató egyéni összetett döntőben ezen a szeren a mezőny legmagasabb pontszámát (13.733) kapta, míg ugrásban és talajon csak az angol Regini-Moran volt nála jobb. Az FTC Ybl Tervező tornásza a 18. helyen jutott be az egyéni összetett fináléba, ahol végül hét pozíciót lépett előre, és a 11. helyen zárt 80.097 ponttal, közel két pontot javítva selejtezőbeli teljesítményén.

A magyarok már csak vasárnap érdekeltek a férfi Európa-bajnokságon, Boncsér Krisztián talajon, ugrásban és nyújtón szerepel a juniorok szerenkénti fináléiban.

Boncsér Krisztián:
Nagyon elégedett vagyok, jól sikerült ez a nap. A három döntős szeremen jó gyakorlatokat adtam elő, életem eddigi legjobb ugrását produkáltam, 15 pont fölött kaptam rá. Fantasztikus volt, hogy amikor beleálltam, az egész csarnok tapsviharban tört ki. Arról nem is beszélve, hogy több külföldi edző is odajött gratulálni, ez nagy elismerés számomra. Az ugrás mellett talajon is a második legmagasabb pontot kaptam, míg nyújtón senki sem tudott megelőzni. A másik három szeren kell majd javítanom, de a csuklóm úgy fájt, hogy lovon például nem is melegítettem, csak a gyakorlatra szedtem össze magam. A fináléban már egyáltalán nem izgultam és a torkom sem fáj annyira, felszabadultan versenyeztem, megpróbálom átvinni ezt a formát a vasárnapi szerenkénti döntőkre.
Altorjai Sándor, csapatvezető:
Nagyon jól tornázott Boncsér Krisztián, három szere, a talaj, az ugrás és a nyújtó kimagaslott a mezőnyből, két gyengébb szere volt most, a ló és a gyűrű. Az ugrása nagyon jól sikerült, tartsa meg ezt a jó szokását vasárnap is, és akkor valami csillogó kerülhet nyakába. Egészséges szemléletű fiatal tornász, aki jól bírta a versenyt, egyáltalán nem fáradt el.

2016 májusi hírek

Hírarchívum

2024 - december (8)
2024 - november (9)
2024 - október (25)
2024 - szeptember (31)
2024 - augusztus (12)
2024 - július (25)
2024 - június (17)
2024 - május (54)
2024 - április (55)
2024 - március (22)
2024 - február (17)
2024 - január (14)
2023 - december (10)
2023 - november (22)
2023 - október (24)
2023 - szeptember (39)
2023 - augusztus (26)
2023 - július (22)
2023 - június (21)
2023 - május (23)
2023 - április (33)
2023 - március (30)
2023 - február (11)
2023 - január (9)
2022 - december (10)
2022 - november (25)
2022 - október (26)
2022 - szeptember (28)
2022 - augusztus (35)
2022 - július (30)
2022 - június (38)
2022 - május (29)
2022 - április (21)
2022 - március (26)
2022 - február (12)
2022 - január (14)
2021 - december (8)
2021 - november (24)
2021 - október (37)
2021 - szeptember (50)
2021 - augusztus (15)
2021 - július (19)
2021 - június (44)
2021 - május (36)
2021 - április (26)
2021 - március (24)
2021 - február (7)
2021 - január (16)
2020 - december (33)
2020 - november (23)
2020 - október (27)
2020 - szeptember (24)
2020 - augusztus (16)
2020 - július (18)
2020 - június (13)
2020 - május (11)
2020 - április (13)
2020 - március (19)
2020 - február (13)
2020 - január (12)
2019 - december (11)
2019 - november (24)
2019 - október (25)
2019 - szeptember (42)
2019 - augusztus (15)
2019 - július (11)
2019 - június (37)
2019 - május (40)
2019 - április (24)
2019 - március (29)
2019 - február (14)
2019 - január (11)
2018 - december (8)
2018 - november (19)
2018 - október (36)
2018 - szeptember (35)
2018 - augusztus (29)
2018 - július (13)
2018 - június (21)
2018 - május (32)
2018 - április (12)
2018 - március (22)
2018 - február (10)
2018 - január (8)
2017 - december (15)
2017 - november (24)
2017 - október (14)
2017 - szeptember (41)
2017 - augusztus (22)
2017 - július (23)
2017 - június (12)
2017 - május (50)
2017 - április (43)
2017 - március (38)
2017 - február (19)
2017 - január (14)
2016 - december (20)
2016 - november (28)
2016 - október (21)
2016 - szeptember (19)
2016 - augusztus (17)
2016 - július (18)
2016 - június (37)
2016 - május (41)
2016 - április (29)
2016 - március (18)
2016 - február (18)
2016 - január (6)
2015 - december (11)
2015 - november (16)
2015 - október (27)
2015 - szeptember (29)
2015 - augusztus (26)
2015 - július (22)
2015 - június (33)
2015 - május (19)
2015 - április (32)
2015 - március (42)
2015 - február (7)
2015 - január (8)
2014 - december (9)
2014 - november (21)
2014 - október (25)
2014 - szeptember (25)
2014 - augusztus (19)
2014 - július (8)
2014 - június (17)
2014 - május (33)
2014 - április (28)
2014 - március (14)
2014 - január (1)
2013 - december (7)
2013 - november (20)
2013 - október (11)
2013 - szeptember (24)
2013 - augusztus (16)
2013 - július (11)
2013 - június (6)
2013 - május (15)
2013 - április (20)
2013 - március (28)
2013 - február (15)
2013 - január (14)
2012 - december (13)
2012 - november (12)
2012 - október (16)
2012 - szeptember (22)
2012 - augusztus (20)
2012 - július (21)
2012 - június (21)
2012 - május (34)
2012 - április (20)
2012 - március (25)
2012 - február (17)
2012 - január (31)
2011 - december (7)
2011 - november (29)
2011 - október (35)
2011 - szeptember (37)
2011 - augusztus (21)
2011 - július (13)
2011 - június (26)
2011 - május (9)