Torna-vb: Kovács esélyes a fináléra

Szerző: Kaszala Claudia/matsz - 2021-10-18 10:33:26


A kétszeres Európa-bajnok Kovács Zsófia felemáskorláton 14.433 pontot kapott gyakorlatára a tornászok világbajnokságának selejtezőjében Kitakyushuban, ezzel a negyedik csoport után a harmadik helyen áll, továbbá Bácskay Csengének lehet esélye a döntőre, aki most ugráson szintén harmadik.

A női selejtezőkkel kezdetét vette az 50. torna-világbajnokság Kitakyushuban. A magyar csapat a 2. csoportban kapott helyet, ahol talaj-ugrás-felemáskorlát-gerenda sorrendben mutatták be gyakorlataikat a versenyzők. Draskóczy Imre szövetségi kapitány tájékoztatása szerint a kétszeres Európa-bajnok Kovács Zsófia egy nem teljesen tiszta gyakorlatot mutatott be, néhány tizedet még lehet rajta javítani, ezzel együtt a 14.433 pont és a jelenlegi harmadik helyezése több mint biztató a fináléra nézve. Bácskay Csenge ugráson jól teljesített, azokat a gyakorlatokat mutatta be, amelyekkel Világkupaszéria-győztes lett. Jelenleg 13.666 ponttal szintén a harmadik. A többi szeren - Altorjai Sándor csapatvezető helyszíni beszámolója alapján - közepes formát mutatott, ezzel a 4. forduló után az egyéni összetett 12. helyén áll, 48.698 ponttal. Székely Zójának több rontása is volt, így a felemáskorláton Eb-ezüstérmes közvetlenül Bácskay mögött foglal helyet az egyéni összetett versenyben 48.565 ponttal. A csapat negyedik tagja, az élete első felnőtt világbajnokságán szereplő Szilágyi Nikolett, jól ugrott, de talajon és gerendán nem sikerült tökéletesen a gyakorlata.

Bácskay Csenge

A hölgyek hétfői selejtezői magyar idő szerint délután 16:00 körül zárulnak, azonban a mezőny fennmaradó része - a tíz csoportból három - kedden is a szerekhez lép, tehát a selejtezők végeredménye magyar idő szerint csak kedden reggelre alakul ki, továbbá elkezdődnek a férfiak kvalifikációs versenyei is, ahol a magyar válogatott is bemutatkozik.

NÉV/SZERUgrásFelemáskorlátGerendaTalaj
Kovács Zsófia-14.433--
Bácskay Csenge13.866/13.666*11.56611.96611.300
Székely Zója13.06612.40011.13311.966
Szilágyi Nikolett12.674-11.00011.866
*13.866 - egyéni összetett szempontjából, egy ugrás, 13.666 - szerenkénti döntő szempontjából, két ugrás alapján

Kovács Zsófia felemáskorláton Kovács Zsófia:
Vegyes érzéseim vannak, mert szerettem volna összetettben elindulni, ott nagy esélyem lett volna a döntőre, azonban erre lábsérülésem miatt nem volt lehetőségem. Ezzel együtt jól sikerült bemutatnom gyakorlatomat, amelyben volt több apró hiba, így nem volt teljesen tiszta. Jelenleg a 3. helyen állok két kínai tornász után. Nagyon remélem, sikerül a döntőbe kerülni, most már igazából csak várunk. Ha a mai napon meg tudom őrizni ezt a helyet, akkor jó esélyem van a fináléra, mert szerintem kedden az oroszok és a brazil tornász lehet veszélyes rám, mivel ma már lementek a britek és az amerikaiak is. Ami a körülményeket illeti, örülök, hogy sikerült átköltözni a másik szállodába, a reggeli számomra továbbra sem ideális, de megoldjuk. A biztonságot illetően pedig elmondhatom: nincs nagy változás e között és az olimpián tapasztaltak között, most legalább annak örülhetünk, hogy lehetnek szurkolók a csarnokban.
Draskóczy Imre, szövetségi kapitány:
Reménykedünk Zsófi döntőjében, én azt látom, hogy lehet esély a fináléra, és ha ez összejön, akkor teljesítettük a fő célkitűzésünket. Jó gyaki volt, de voltak benne apró hibák, az erősebbik leugrását mutatta be, ezen még néhány tizedet lehet javítani. Csengének sikerültek még jól az ugrásai, azokat mutatta be, amelyeket a Világkupákon beversenyzett. Neki az volt a feladata, hogy ezeket teljesítse. Jelenleg még nem lehet megbecsülni, hogy hányadik helyen végez, mert sokan vannak hátra. Zójával kapcsolatban örültem volna egy jobb teljesítménynek, több rontása volt, ahogy Szilágyi Nikinek is, de neki ez volt az első világversenye.
Altorjai Sándor, csapatvezető:
Azt érzem a lányok esetében, hogy kicsit hiányzott belőlük az a lendület, az a tűz, amelyet vártam tőlük. Zsófi korlátpontszáma több mint biztató, főleg úgy, hogy lementek az amerikai és a brit versenyzők. Csenge jól ugrott, megfelelő pontszámot kapott, de még 15-17 tornász hátra van, aki kettőt ugrik, a többi szeren pedig közepesnek mondható teljesítményt nyújtott. Székely Zója esetében ez a mostani nem az ő napja volt, több szeren is hibázott. Szilágyi Nikinek ez volt az első világversenye, kicsit megilletődötten versenyzett, de remélem, hoogy sok pozitív élményt szerzett.

Fotók: Altorjai Sándor/MATSZ

2021 októberi hírek

Hírarchívum

2024 - április (25)
2024 - március (22)
2024 - február (17)
2024 - január (14)
2023 - december (10)
2023 - november (22)
2023 - október (24)
2023 - szeptember (39)
2023 - augusztus (26)
2023 - július (22)
2023 - június (21)
2023 - május (23)
2023 - április (33)
2023 - március (30)
2023 - február (11)
2023 - január (9)
2022 - december (10)
2022 - november (25)
2022 - október (26)
2022 - szeptember (28)
2022 - augusztus (35)
2022 - július (30)
2022 - június (38)
2022 - május (29)
2022 - április (21)
2022 - március (26)
2022 - február (12)
2022 - január (14)
2021 - december (8)
2021 - november (24)
2021 - október (37)
2021 - szeptember (50)
2021 - augusztus (15)
2021 - július (19)
2021 - június (44)
2021 - május (36)
2021 - április (26)
2021 - március (24)
2021 - február (7)
2021 - január (16)
2020 - december (33)
2020 - november (23)
2020 - október (27)
2020 - szeptember (24)
2020 - augusztus (16)
2020 - július (18)
2020 - június (13)
2020 - május (11)
2020 - április (13)
2020 - március (19)
2020 - február (13)
2020 - január (12)
2019 - december (11)
2019 - november (24)
2019 - október (25)
2019 - szeptember (42)
2019 - augusztus (15)
2019 - július (11)
2019 - június (37)
2019 - május (40)
2019 - április (24)
2019 - március (29)
2019 - február (14)
2019 - január (11)
2018 - december (8)
2018 - november (19)
2018 - október (36)
2018 - szeptember (35)
2018 - augusztus (29)
2018 - július (13)
2018 - június (21)
2018 - május (32)
2018 - április (12)
2018 - március (22)
2018 - február (10)
2018 - január (8)
2017 - december (15)
2017 - november (24)
2017 - október (14)
2017 - szeptember (41)
2017 - augusztus (22)
2017 - július (23)
2017 - június (12)
2017 - május (50)
2017 - április (43)
2017 - március (38)
2017 - február (19)
2017 - január (14)
2016 - december (20)
2016 - november (28)
2016 - október (21)
2016 - szeptember (19)
2016 - augusztus (17)
2016 - július (18)
2016 - június (37)
2016 - május (41)
2016 - április (29)
2016 - március (18)
2016 - február (18)
2016 - január (6)
2015 - december (11)
2015 - november (16)
2015 - október (27)
2015 - szeptember (29)
2015 - augusztus (26)
2015 - július (22)
2015 - június (33)
2015 - május (19)
2015 - április (32)
2015 - március (42)
2015 - február (7)
2015 - január (8)
2014 - december (9)
2014 - november (21)
2014 - október (25)
2014 - szeptember (25)
2014 - augusztus (19)
2014 - július (8)
2014 - június (17)
2014 - május (33)
2014 - április (28)
2014 - március (14)
2014 - január (1)
2013 - december (7)
2013 - november (20)
2013 - október (11)
2013 - szeptember (24)
2013 - augusztus (16)
2013 - július (11)
2013 - június (6)
2013 - május (15)
2013 - április (20)
2013 - március (28)
2013 - február (15)
2013 - január (14)
2012 - december (13)
2012 - november (12)
2012 - október (16)
2012 - szeptember (22)
2012 - augusztus (20)
2012 - július (21)
2012 - június (21)
2012 - május (34)
2012 - április (20)
2012 - március (25)
2012 - február (17)
2012 - január (31)
2011 - december (7)
2011 - november (29)
2011 - október (35)
2011 - szeptember (37)
2011 - augusztus (21)
2011 - július (13)
2011 - június (26)
2011 - május (9)