Női torna Eb: Hetedik a magyar csapat

Szerző: Kaszala Claudia/matsz - 2022-08-13 18:09:42


A tornászok női felnőtt és junior Európa-bajnokságán Münchenben a felnőttek csapatdöntőjében a 7. helyen végzett a Bácskay Csenge, Székely Zója, Kovács Zsófia, Mayer Gréta, Makovits Mirtill összeállítású női válogatott.

A Bácskay Csenge, Székely Zója (Postás SE), Kovács Zsófia, Mayer Gréta, Makovits Mirtill (DKSE) alkotta felnőtt női tornászválogatott a hetedik helyen, 153.496 ponttal került be a nyolc nemzetet felvonultató fináléba, ráadásul úgy, hogy az együttesnek több szeren is volt rontása. A selejtezőben az öt főből négy tornász mehetett fel egy-egy szerre, amelyekből a legjobb három pontszámot vették alapul. A csapatfináléban azonban már csak 3 tornász mutathatta be gyakorlatát egy szeren, és mind a három eredmény számított.

Kovácsék talajon kezdtek, méghozzá a spanyolokkal együtt, ahol a két ország versenyzői felváltva követték egymást. A magyarok számára összességében rosszabbul sikerült a szer (Mayer: 12.433, Makovits: 11.833, Kovács:12.300 pont), mint a selejtezőben, Kovácsnak voltak pontatlanságai, így az első forduló után 36.566 ponttal a 7. helyen fordultunk. A folytatásban viszont minden magyar tornász kiváló ugrásokat adott elő, és valamennyi pontszám magasabb is lett, mint a kvalifikációban (Mayer: 13.133, Bácskay: 13.800, Kovács: 14.266). Két forduló után, a „félidőben” a magyar együttes 77.765 ponttal a harmadik helyen állt. Következett a felemáskorlát (Makovits: 12.966 Székely: 12.666 Kovács: 13.633), ahol a bokasérüléssel küzdő Székely a selejtezőhöz hasonlóan rontott, mint ahogy Kovács is leesett a szerről, de gyakorlatának erősségét mutatta, hogy a szer Európa-bajnoka így is magasabb pontszámot ért el, mint a selejtezőben, ahol csak a leugrásnál tette le térdét. A harmadik szer után 117.030 ponttal a negyedik volt a magyar válogatott, mindössze 4 tizedponttal lemaradva a németek mögött. Gerendán Makovits 12.266 pont, Mayer 12.766, Kovács 12.033 volt a sorrend, Kovácsnak volt hibája, és a magyar csapat végül 154.095 ponttal a 7. helyet szerezte meg.

Folytatás vasárnap a szerenkénti finálékkal, ahol a kétszeres Európa-bajnok Kovács Zsófia két szeren, ugráson és talajon is érdekelt, Bácskay Csenge pedig első számú tartalék ugráson.

Kovács Zsófia:
Az egész verseny alatt nagyon együtt volt a csapat, drukkoltunk egymásnak, én nagyon jól éreztem magam. Azt hiszem, mindenki nevében mondhatom, hogy most éreztem először: nagyon egyben van ez az Eb-csapat. Nekem elég vegyesen sikerültek a szerek, az ugrással nem volt baj, talajon pontatlanok voltak a soraim, a végére kicsit elfáradtam. Felemáskorláton nagyon szeretettem volna megmutatni, mert tudom, hogy meg tudom csinálni a gyakit, és ez nagyon bántott. Egy olyan hiba miatt volt a leesés, amelyet soha nem szoktam elkövetni. Nagyon átment a Stalder felem, rosszul fogtam át, begyűrődött a tenyérvédőm, de itt ugye nincs megállás, ráraktam a Jägert, de éreztem, hogy nagyon elment a tenyérvédő. Azért is feküdtem olyan sokat a földön, hogy összeszedjem magam, és jól be tudjam fejezni. Gerendán pedig azt érzem, hogy magamban kell keresni a hibát. Nagyon pontosítani kell a jövőben, és elhinni, hogy meg tudom csinálni. Nem szeretném a csípőlapát-sérülésemre fogni, de ugyanúgy fáj, mint eddig. Persze jártam itt is kezelésekre, tapeltük, de az is baj, hogy allergiás rá a bőröm, próbáltunk mindent megtenni, remélem, hamar meggyógyul otthon. Nagyon várom a holnapot, most lesz az első talajfinálém Eb-ket és vb-ket tekintve, úgyhogy ez egy nagy pozitívum, itt is és ugráson is szeretném a maximumot kihozni magamból.
Makovits Mirtill:
Nagyon jól éreztem magam az egész verseny során, a csapatösszetartás nagyon jó volt, szurkoltunk egymásnak folyamatosan, és ez nagyon sokat dobott rajtunk itt a döntőben. Úgy gondolom, jó verseny volt.
Székely Zója:
Vegyes érzéseim vannak. A csapat összetartása kiemelkedő volt, az összepontszám is javult a selejtezőhöz képest, volt, hogy a harmadik helyen is álltunk. Ugyanakkor én csak korláton tudtam hozzátenni, az viszont nem sikerült, kicsúszott a kezem, nem tudom, miért, hidegzuhanyként ért az egész, sajnálom, hogy nem tudtam hibátlan gyakival hozzájárulni a pontokhoz. A lábam egyben van, az biztos, hogy otthon egy rövid rehabilitációs időszak vár rám, de gyorsan meg kell gyógyulnom, mert a vb-n négy szeren van rám szükség, úgyhogy viccesen azt is mondhatom, majd szólok a bokámnak, hogy szedje össze magát.
Draskóczy Imre, női szövetségi kapitány:
A csapat nagyon egyben volt, sokkal jobban szurkoltak, egy csapatként mozdultak meg. Csak az volt a végén a versenyzők és az én fejemben is: ez már egy jó csapat lesz, ha így fogják hozni, akkor ez a vb-n, Liverpoolban is jót jelenthet, sokkal magabiztosabbak voltak, mint két nappal ezelőtt. Zsófi küzd a sérülésével, ezt kell otthon helyrehozni, és olyan lelki és fizikai állapotba hozni, hogy a vb-n eredményesek legyünk. Az Eb legnagyobb hozadéka, hogy ezek a lányok most összeszoktak, egymást tudják segíteni, és egy csapatként tudnak harcolni. Ez látszódott most, annak ellenére, hogy mindig van „ha” meg jobb eredmény, de amit ma sportemberként és sportlelkületként mutattak, az mindenképpen felemelő volt.
Altorjai Sándor, delegációvezető:
Tudunk még hova fejlődni, a vb-ig van feladat. A csapat fel volt készülve, legalábbis az előjelek ezt mutatták. Olyan rontások voltak, amelyekre az edzésmunkából nem lehetett következtetni. A munka megvolt, el kell hinniük a lányoknak, hogy meg tudják csinálni, és ne nyomja őket az a helyzet, hogy Európa legjobb csapatai között emlegetnek minket, hiszen volt a versenynek olyan része, amikor 3-4. helyen álltunk. Ha nincsenek ezek a hibák, a 3-4. helyen vagyunk, el kell hinni a versenyzőknek, hogy képesek rá, ezzel nekünk, az edzőknek és a sportolóknak is foglalkozni kell, hiszen felnőttek, tudni kell a célokat, akkor mozgósítani az energiákat, amikor szükséges. Sok bíztató jel van, helyre kell tenni dolgokat, és repeszteni a vb-ig. Az Eb-n fontos volt, hogy a csapat ott legyen a vb-n, ez sikerült is, és úgy kell odaállni Liverpoolban, hogy rontás nélkül kell versenyezni, mert akkor van az az eredmény, amit az ember kívülről lát, hogy meglehetne.

2022 augusztusi hírek

Hírarchívum

2024 - december (8)
2024 - november (9)
2024 - október (25)
2024 - szeptember (31)
2024 - augusztus (12)
2024 - július (25)
2024 - június (17)
2024 - május (54)
2024 - április (55)
2024 - március (22)
2024 - február (17)
2024 - január (14)
2023 - december (10)
2023 - november (22)
2023 - október (24)
2023 - szeptember (39)
2023 - augusztus (26)
2023 - július (22)
2023 - június (21)
2023 - május (23)
2023 - április (33)
2023 - március (30)
2023 - február (11)
2023 - január (9)
2022 - december (10)
2022 - november (25)
2022 - október (26)
2022 - szeptember (28)
2022 - augusztus (35)
2022 - július (30)
2022 - június (38)
2022 - május (29)
2022 - április (21)
2022 - március (26)
2022 - február (12)
2022 - január (14)
2021 - december (8)
2021 - november (24)
2021 - október (37)
2021 - szeptember (50)
2021 - augusztus (15)
2021 - július (19)
2021 - június (44)
2021 - május (36)
2021 - április (26)
2021 - március (24)
2021 - február (7)
2021 - január (16)
2020 - december (33)
2020 - november (23)
2020 - október (27)
2020 - szeptember (24)
2020 - augusztus (16)
2020 - július (18)
2020 - június (13)
2020 - május (11)
2020 - április (13)
2020 - március (19)
2020 - február (13)
2020 - január (12)
2019 - december (11)
2019 - november (24)
2019 - október (25)
2019 - szeptember (42)
2019 - augusztus (15)
2019 - július (11)
2019 - június (37)
2019 - május (40)
2019 - április (24)
2019 - március (29)
2019 - február (14)
2019 - január (11)
2018 - december (8)
2018 - november (19)
2018 - október (36)
2018 - szeptember (35)
2018 - augusztus (29)
2018 - július (13)
2018 - június (21)
2018 - május (32)
2018 - április (12)
2018 - március (22)
2018 - február (10)
2018 - január (8)
2017 - december (15)
2017 - november (24)
2017 - október (14)
2017 - szeptember (41)
2017 - augusztus (22)
2017 - július (23)
2017 - június (12)
2017 - május (50)
2017 - április (43)
2017 - március (38)
2017 - február (19)
2017 - január (14)
2016 - december (20)
2016 - november (28)
2016 - október (21)
2016 - szeptember (19)
2016 - augusztus (17)
2016 - július (18)
2016 - június (37)
2016 - május (41)
2016 - április (29)
2016 - március (18)
2016 - február (18)
2016 - január (6)
2015 - december (11)
2015 - november (16)
2015 - október (27)
2015 - szeptember (29)
2015 - augusztus (26)
2015 - július (22)
2015 - június (33)
2015 - május (19)
2015 - április (32)
2015 - március (42)
2015 - február (7)
2015 - január (8)
2014 - december (9)
2014 - november (21)
2014 - október (25)
2014 - szeptember (25)
2014 - augusztus (19)
2014 - július (8)
2014 - június (17)
2014 - május (33)
2014 - április (28)
2014 - március (14)
2014 - január (1)
2013 - december (7)
2013 - november (20)
2013 - október (11)
2013 - szeptember (24)
2013 - augusztus (16)
2013 - július (11)
2013 - június (6)
2013 - május (15)
2013 - április (20)
2013 - március (28)
2013 - február (15)
2013 - január (14)
2012 - december (13)
2012 - november (12)
2012 - október (16)
2012 - szeptember (22)
2012 - augusztus (20)
2012 - július (21)
2012 - június (21)
2012 - május (34)
2012 - április (20)
2012 - március (25)
2012 - február (17)
2012 - január (31)
2011 - december (7)
2011 - november (29)
2011 - október (35)
2011 - szeptember (37)
2011 - augusztus (21)
2011 - július (13)
2011 - június (26)
2011 - május (9)