Férfi torna Eb: Molnár bronzérmes ugráson a junioroknál

Szerző: Kaszala Claudia/matsz - 2022-08-21 13:45:11


Molnár Botond újabb érmet szerzett a tornászok férfi felnőtt és junior müncheni Európa-bajnokságán a junioroknál. Az egyéni összetett megnyerése után Molnár ugráson lett bronzérmes, talajon és gyűrűn hatodikként zárt, míg Závory Szilárd gyűrűn és nyújtón is nyolcadikként fejezte be a juniorok szerenkénti fináléit.

A müncheni férfi torna Európa-bajnokság zárónapjának délelőtti programjában a junior tornászok szerenkénti döntői szerepeltek. A finálékban magyar érdekeltség is volt, az egyéni összetett Európa-bajnok Molnár Botond és Závory Szilárd révén – a lólengést és a korlátot leszámítva – négy szeren szoríthattunk a mieinkért, hiszen összesen öt finálés pozíciót gyűjtöttek be a selejtezőben.

A sort a talaj nyitotta, ahova Molnár Botond az első helyen (13.866) kvalifikált még csütörtökön. Az újdonsült Eb-győztes másodikként mutatta be gyakorlatát, amelyben volt egy-két apróbb hiba, így végül 13.200 pontja a hatodik helyre volt elegendő. Ezután az ugrás és a gyűrű döntői következtek felváltva, Molnár ugráson elsőként, míg gyűrűn ötödiknek mutatkozott be, Závory Szilárd pedig negyediknek adta elő gyakorlatát gyűrűn. Ugráson Molnár remekelt, az első ugrásra 14.500, a másodikra 14.000 pontot kapott, így összesítésben 14.250 ponttal bronzérmes lett. Gyűrűn Molnár 12.933 ponttal a hatodik, míg Závory Szilárd 12.900 a nyolcadikként zárt. Nyújtón Závory döntőzött, aki rontott, és 11.233 ponttal nyolcadik pozíciót szerezte meg a fináléban.

Molnár Botond:
Három fináléban is szerepeltem. Talajon sajnos nem úgy sikerült teljesítenem, amit vártam, két apró kilépésem volt, ami így utólag sokba került, mert nagyon szoros volt a verseny és ezek miatt lecsúsztam a dobogóról. Ugráson sikerült két tökéletes ugrást csinálnom így meglett a bronzérem. Gyűrűn is jó gyakit csináltam, de tudtam, hogy az szoros lesz, emiatt nem is igazán bánkódtam, a talaj az, ami zavart.
Az egyéni összetett aranyérem sokkal inkább felszabadított, így jó hangulatban tudtam tornázni. A talaj után felspannoltam magam, hogy az ugráson érmet nyerjek. A célom az volt, hogy magamhoz képest a legjobban teljesítsek, ez a talajt leszámítva sikerült is. Várom már nagyon a jövő évet, és hogy a felnőttek között versenyezzek, szeretnék bizonyítani, szeretnék bekerülni a felnőtt válogatottba. Ezeknek az érmeknek külön helyük lesz valahol, nem tudom még hol, de nagyon boldog vagyok, hogy sikerült így zárni a junior éveimet.
Pisák Tamás, edző:
Az ugrásnak nagyon örülünk, hiszen szépen megcsinálta Botond. A talajt nagyon sajnáljuk, mert két apró figyelmetlenség, illetve hiba volt, ugye a két kilépés, amelyek közül az egyik egy befordulást követően történt, kilógott Boti sarka. A gyűrű is olyan volt, hogy az első tornászt leszámítva mindenki pár tizeden belül volt, tehát ez a két hatodik hely nagyon szép Botondtól. Azt éreztem rajta, hogy felszabadult volt így az utolsó junior versenyén, szépen búcsúzott a korosztálytól.
Altorjai Sándor, delegációvezető:
Lett egy érmünk, aminek azt gondolom, mindenképpen örülni kell. Talajon a pontozás szerintem reális volt, az apró elszökkenések, pici, nüansznyi kilépések ennyit jelentenek ezen a szinten. Ha ezek nincsenek, ugyanaz a pont kijöhet, mint a selejtezőn. Összességében elmondható, hogy mindkét fiú jól dolgozott, Sziszi esetében kár a nyújtóhibáért, illetve gyűrűn a selejtezőben pontos volt a leérkezése, itt most nem annyira, ezek benne vannak sajnos. Délután még a Titiért szorítunk, hogy jó gyakorlatot csináljon, és meglátjuk, hogy mindez mire lesz elég, de büszkék vagyunk, mind a férfi, mind a női tornászainkra.

2022 augusztusi hírek

Hírarchívum

2024 - március (19)
2024 - február (17)
2024 - január (14)
2023 - december (10)
2023 - november (22)
2023 - október (24)
2023 - szeptember (39)
2023 - augusztus (26)
2023 - július (22)
2023 - június (21)
2023 - május (23)
2023 - április (33)
2023 - március (30)
2023 - február (11)
2023 - január (9)
2022 - december (10)
2022 - november (25)
2022 - október (26)
2022 - szeptember (28)
2022 - augusztus (35)
2022 - július (30)
2022 - június (38)
2022 - május (29)
2022 - április (21)
2022 - március (26)
2022 - február (12)
2022 - január (14)
2021 - december (8)
2021 - november (24)
2021 - október (37)
2021 - szeptember (50)
2021 - augusztus (15)
2021 - július (19)
2021 - június (44)
2021 - május (36)
2021 - április (26)
2021 - március (24)
2021 - február (7)
2021 - január (16)
2020 - december (33)
2020 - november (23)
2020 - október (27)
2020 - szeptember (24)
2020 - augusztus (16)
2020 - július (18)
2020 - június (13)
2020 - május (11)
2020 - április (13)
2020 - március (19)
2020 - február (13)
2020 - január (12)
2019 - december (11)
2019 - november (24)
2019 - október (25)
2019 - szeptember (42)
2019 - augusztus (15)
2019 - július (11)
2019 - június (37)
2019 - május (40)
2019 - április (24)
2019 - március (29)
2019 - február (14)
2019 - január (11)
2018 - december (8)
2018 - november (19)
2018 - október (36)
2018 - szeptember (35)
2018 - augusztus (29)
2018 - július (13)
2018 - június (21)
2018 - május (32)
2018 - április (12)
2018 - március (22)
2018 - február (10)
2018 - január (8)
2017 - december (15)
2017 - november (24)
2017 - október (14)
2017 - szeptember (41)
2017 - augusztus (22)
2017 - július (23)
2017 - június (12)
2017 - május (50)
2017 - április (43)
2017 - március (38)
2017 - február (19)
2017 - január (14)
2016 - december (20)
2016 - november (28)
2016 - október (21)
2016 - szeptember (19)
2016 - augusztus (17)
2016 - július (18)
2016 - június (37)
2016 - május (41)
2016 - április (29)
2016 - március (18)
2016 - február (18)
2016 - január (6)
2015 - december (11)
2015 - november (16)
2015 - október (27)
2015 - szeptember (29)
2015 - augusztus (26)
2015 - július (22)
2015 - június (33)
2015 - május (19)
2015 - április (32)
2015 - március (42)
2015 - február (7)
2015 - január (8)
2014 - december (9)
2014 - november (21)
2014 - október (25)
2014 - szeptember (25)
2014 - augusztus (19)
2014 - július (8)
2014 - június (17)
2014 - május (33)
2014 - április (28)
2014 - március (14)
2014 - január (1)
2013 - december (7)
2013 - november (20)
2013 - október (11)
2013 - szeptember (24)
2013 - augusztus (16)
2013 - július (11)
2013 - június (6)
2013 - május (15)
2013 - április (20)
2013 - március (28)
2013 - február (15)
2013 - január (14)
2012 - december (13)
2012 - november (12)
2012 - október (16)
2012 - szeptember (22)
2012 - augusztus (20)
2012 - július (21)
2012 - június (21)
2012 - május (34)
2012 - április (20)
2012 - március (25)
2012 - február (17)
2012 - január (31)
2011 - december (7)
2011 - november (29)
2011 - október (35)
2011 - szeptember (37)
2011 - augusztus (21)
2011 - július (13)
2011 - június (26)
2011 - május (9)