Már itthon ünnepel Kovács Zsófia, aki a női tornászok felnőtt és junior Európa-bajnokságán, Münchenben ugráson újabb Európa-bajnoki címet szerzett. A kétszeres olimpikon ezzel a magyar női tornasport első kétszeres kontinensgyőztese ugráson, összességében pedig már háromszoros Európa-bajnoknak mondhatja magát. A még mindig csak 22 éves tornászt megérkezését követően nagyszabású ünnepséggel köszöntötték klubjánál, a DKSE-nél.
“Nehéz igazából, még fel sem fogtam azt, hogy háromszoros Európa-bajnoknak mondhatom magam… kavarognak bennem az érzések, nagyon sűrű volt ez a kontinensviadal, éppen ezért a kép is vegyes, de azt hiszem ez az ugráson megszerzett aranyérem mindenképpen pozitív kicsengést ad“ - kezdte az Európa-bajnokság értékelésével a dunaújvárosi, aki igencsak rendhagyó ugrás finálét tudhat maga mögött, hiszen két súlyos sérülés is borzolta a kedélyeket.
“Ilyen még velem sem történt, nehéz volt átélni ezt a szituációt, hiszen mindkét sajnálatos eset előttem történt. Én ilyenkor mindig - ahogyan most is - elfordulok, és igyekszem magammal foglalkozni, melegíteni. Szerencsére volt lehetőségünk arra, hogy a sérüléseket követően újra melegíthessünk, ami segített visszarázódni.“
A Bácskay Csenge, Kovács Zsófia, Makovits Mirtill, Mayer Gréta, Székely Zója összeállítású magyar csapat a bravúros hetedik helyet szerezte meg a nemzetek versenyében.
“Nagyon jól éreztem magam a versenyen a rontások ellenére. A csapatoknál pedig most éreztem azt először, hogy igazán egymásért hajtunk és csapatként dolgozunk, nagyon jó volt ezt megélni. “
A háromszoros Eb-győztes korábban a felemáskorlátot jelölte meg kedvenc szereként, mostanra azonban ugráson mondhatja magát kétszeres Európa-bajnoknak.
“Most is a korlát áll hozzám a legközelebb, de az ugrást is szeretem természetesen. Mostanra, ebben a versenyzői státuszban, ilyen rutinnal mögöttem azt mondhatom, hogy kicsit a felé a szer felé húzok, amelyik a legjobban megy az adott versenyen” - zárta mondandóját Kovács, aki most egy hetes pihenő kapott. Elmondása szerint erre szüksége is van, hiszen régóta nem volt nyaralni. A nyári szünetet követően pedig elkezdi a felkészülést az őszi versenyszezonra.