A hazai bírói tanfolyammal folytatódott a tornászoknál az idei szezonra való hangolódás. Az eseményen részt vett a versenyzők közül Czifra Bettina Lili, Makai Lilla, Mayer Gréta és Kutasi Hanna is.
Párizsi olimpikonunk elmondta, nagyon hasznos volt számára a képzés. „Versenyzőként fontosnak tartom, hogy lássam, miként változtak a szabályok. Új olimpiai ciklus elején vagyunk, több módosítás is van a szabályzatban.” – mondta a Magyar Torna Szövetség Sajtócsapatának Czifra Bettina Lili. A DKSE tornásza műtét utáni rehabilitációja jól halad, még nem tudja, hogy milyen versenyeken indul az előttünk álló időszakban. „Egyre nagyobb terhelést kap a lábam. Még képlékeny, hogy az első félévben milyen versenyeken lehetek majd ott, jó lenne kiutazni az Európa-bajnokságra.” – tette hozzá Czifra Bettina Lili.
Tornában idén az Európa-bajnokságot Lipcsében rendezik meg májusban, míg a vb Indonéziában lesz októberben.