Ritmikus gimnasztika: Pigniczki kettős Vk-sikere

Szerző: Kaszala Claudia/matsz - 2021-05-08 17:24:28


Kettős sikert hozott Pigniczki Fanni számára a ritmikus gimnasztikázók bakui Világkupája, buzogánnyal ugyanis bejutott a szer fináléjába, összetett eredménye alapján pedig továbbra is a tokiói kvótát érő 3. helyen áll az olimpiai kvalifikációs ranglistán.

A selejtezők második napjával folytatódott a ritmikus gimnasztikázók bakui Világkupája, amelyen ezúttal a buzogány- és szalaggyakorlataikat mutatták be a sportolók, köztük az olimpiai kvótáért küzdő Pigniczki Fanni és Wiesner Hanna. A mieink ezúttal a második etapban szerepeltek, ahol Wiesner buzogánnyal kezdett, és végül 19.200 pontot gyűjtött be (44.hely). Majd következett Pigniczki, aki remekül kivitelezett gyakorlatának köszönhetően 24.400 pontot kapott, és ezzel hetedikként jutott a szer vasárnapi döntőjébe, élete első Vk-fináléjába.

Ezt követte a szalag, ahol Wiesner teljesítményét 18.000 (32.hely), míg Pigniczkiét 19.850 (18.hely) pontra értékelte a zsűri. Így az összetettben Pigniczki 89.000-val a 17., Wiesner pedig 77.000-val a 39. helyen zárt. Mindez Pigniczki esetében azt jelenti, hogy az olimpiai kvalifikáció szempontjából a harmadik állomás után is megőrizte a tokiói kvótát jelentő 3. pozícióját.

Mint ismeretes, az ötkarikás játékokon való részvételre két esély nyílik, az egyik ez a Világkupa-sorozat, a másik az Európa-bajnokság. A Vk négy állomásból álló versenysorozat, ahol a három legjobb összetettben elért helyezés számít. Az összesített listából kihúzzák azon országok versenyzőit, amelyek már 2 indulási jogot szereztek az olimpiára, és az így kialakult végső sorrendben az első három helyezett szerez olimpiai kvótát. Az utolsó Vk-viadalra Pesaróban kerül sor.

A Vk-n szombaton még az együttes kéziszercsapatok versenyével folytatódik - 3 karika, 2 pár buzogány -, ahol a magyar csapat is szerepel, vasárnap pedig Pigniczki lesz érdekelt a buzogány döntőjében.

Pigniczki Fanni:
Nagyon örülök, hogy sikerült bejutnom életem első Világkupa-döntőjébe, és hogy a rontásom ellenére továbbra is harmadik vagyok az olimpiai kvalifikációs listán. Nagyon nehéz volt ez a verseny, hiszen nem úgy sikerült, ahogy elterveztük, két szer sem. A karikán és a szalagon még dolgoznom kell. Ma buzogánnyal kezdtem, és egyáltalán nem számítottam a döntőre, csak az volt bennem, minél jobb gyakit csináljak, hogy javítsak a karikahibámon. Nagyon boldog vagyok, hogy így sikerült, pedig már arra számítottam, hogy csomagolok, és vasárnap megyek haza, ezért is voltam most a szállodában. De így, hogy finálézom, megyek vissza edzeni, és remélem, vasárnap felszabadultan, nagyon jó sportolók között, egy még jobb gyakorlatot tudok bemutatni.
Deutsch-Lazsányi Erika, elnök, MRGSZ TB:
Nagyon boldogok vagyunk, de jó lenne, ha Fanni is végre elhinné magáról, hogy milyen jó tornász, és a legjobbak között van a helye. Bízom benne, hogy ez a finálé megerősíti az önbizalmát, és teher nélkül, felszabadultan tud versenyezni. Mindannyiunknak ijesztő volt látni, hogy milyen félelemmel szerepelt pénteken karikával, pedig álmából felkelve is tudja a gyakorlatot. Az edzéseken, a Városmajorban ennek nyoma sincs. Úgy gondolom, a legfőbb feladatunk kollégáimmal az lesz, hogy mentálisan felkészítsük Fannit az utolsó állomásra, ott nem lehet hibázni. Mivel három verseny eredménye alapján dől el a kvalifikáció, úgy gondolom, nekünk ez a bakui pontszám esik majd ki. Már többször is mondtam, nagyon nehéz ez a két hónapon keresztül tartó, négyállomásos küzdelem, nemcsak Fanninak, hanem minden versenyzőnek. Azt látom, hogy akik az elején fel voltak tüzelve, azok elfáradtak, akik pedig kicsit gyengébbek voltak, azok mostanra javultak. Egyelőre a harmadik helyen állunk, azt látjuk, hogy a 4-5. helyezett kicsit közelebb került hozzánk. Fanni nagyságát egyébként mindenki elismeri, a FIG vezetői is odajöttek hozzám gratulálni, hogy látják, milyen küzdő, mennyit fejlődött junior kora óta, mindenki támogatja, viszont hibázni nem szabad. A vasárnapi fináléban csinálhat egy olyan gyakorlatot, hogy „hadd szóljon”, és ez mentálisan is átsegítheti a következő állomásra.

2021 májusi hírek

Hírarchívum

2024 - december (8)
2024 - november (9)
2024 - október (25)
2024 - szeptember (31)
2024 - augusztus (12)
2024 - július (25)
2024 - június (17)
2024 - május (54)
2024 - április (55)
2024 - március (22)
2024 - február (17)
2024 - január (14)
2023 - december (10)
2023 - november (22)
2023 - október (24)
2023 - szeptember (39)
2023 - augusztus (26)
2023 - július (22)
2023 - június (21)
2023 - május (23)
2023 - április (33)
2023 - március (30)
2023 - február (11)
2023 - január (9)
2022 - december (10)
2022 - november (25)
2022 - október (26)
2022 - szeptember (28)
2022 - augusztus (35)
2022 - július (30)
2022 - június (38)
2022 - május (29)
2022 - április (21)
2022 - március (26)
2022 - február (12)
2022 - január (14)
2021 - december (8)
2021 - november (24)
2021 - október (37)
2021 - szeptember (50)
2021 - augusztus (15)
2021 - július (19)
2021 - június (44)
2021 - május (36)
2021 - április (26)
2021 - március (24)
2021 - február (7)
2021 - január (16)
2020 - december (33)
2020 - november (23)
2020 - október (27)
2020 - szeptember (24)
2020 - augusztus (16)
2020 - július (18)
2020 - június (13)
2020 - május (11)
2020 - április (13)
2020 - március (19)
2020 - február (13)
2020 - január (12)
2019 - december (11)
2019 - november (24)
2019 - október (25)
2019 - szeptember (42)
2019 - augusztus (15)
2019 - július (11)
2019 - június (37)
2019 - május (40)
2019 - április (24)
2019 - március (29)
2019 - február (14)
2019 - január (11)
2018 - december (8)
2018 - november (19)
2018 - október (36)
2018 - szeptember (35)
2018 - augusztus (29)
2018 - július (13)
2018 - június (21)
2018 - május (32)
2018 - április (12)
2018 - március (22)
2018 - február (10)
2018 - január (8)
2017 - december (15)
2017 - november (24)
2017 - október (14)
2017 - szeptember (41)
2017 - augusztus (22)
2017 - július (23)
2017 - június (12)
2017 - május (50)
2017 - április (43)
2017 - március (38)
2017 - február (19)
2017 - január (14)
2016 - december (20)
2016 - november (28)
2016 - október (21)
2016 - szeptember (19)
2016 - augusztus (17)
2016 - július (18)
2016 - június (37)
2016 - május (41)
2016 - április (29)
2016 - március (18)
2016 - február (18)
2016 - január (6)
2015 - december (11)
2015 - november (16)
2015 - október (27)
2015 - szeptember (29)
2015 - augusztus (26)
2015 - július (22)
2015 - június (33)
2015 - május (19)
2015 - április (32)
2015 - március (42)
2015 - február (7)
2015 - január (8)
2014 - december (9)
2014 - november (21)
2014 - október (25)
2014 - szeptember (25)
2014 - augusztus (19)
2014 - július (8)
2014 - június (17)
2014 - május (33)
2014 - április (28)
2014 - március (14)
2014 - január (1)
2013 - december (7)
2013 - november (20)
2013 - október (11)
2013 - szeptember (24)
2013 - augusztus (16)
2013 - július (11)
2013 - június (6)
2013 - május (15)
2013 - április (20)
2013 - március (28)
2013 - február (15)
2013 - január (14)
2012 - december (13)
2012 - november (12)
2012 - október (16)
2012 - szeptember (22)
2012 - augusztus (20)
2012 - július (21)
2012 - június (21)
2012 - május (34)
2012 - április (20)
2012 - március (25)
2012 - február (17)
2012 - január (31)
2011 - december (7)
2011 - november (29)
2011 - október (35)
2011 - szeptember (37)
2011 - augusztus (21)
2011 - július (13)
2011 - június (26)
2011 - május (9)