Torna: Szujó első, Balázs harmadik a várnai Világkupán

Szerző: matsz - 2021-05-30 19:39:11


Kitettek magukért a magyar tornászok az idei esztendő első Challenge Világkupájának utolsó döntős napján Várnában, ugyanis két érmet szereztek, Szujó Hanna talajon lett első, Balázs Krisztián pedig nyújtón a dobogó harmadik fokára állhatott.

A másodéves felnőtt Szujó Hanna élete első Világkupáján indult, hiszen 2020-ban a legtöbb nemzetközi verseny elmaradt. A TC Békéscsaba versenyzője már a selejtezőből a második helyen került be a döntőbe 12.650 ponttal, ahol tovább tudott javítani gyakorlatán, még pontosabban adta elő, ez pedig még magasabb pontszámot eredményezett. A zsűri 13.150 ponttal jutalmazta a magyar tornász bemutatóját, mint ahogy az üzbég Dildora Aripova gyakorlatát is. Mivel D és E pontszámuk is teljesen azonos volt, így Szujó az üzbég tornásszal holtversenyben lett első. Draskóczy Imre szövetségi kapitány szerint elegánsan és szépen versenyzett, élvezte a finálét, és még a magyar delegáció számára is meglepetés volt az aranyérem, hiszen komoly orosz és angol riválisokat előzött meg. A szakvezető szerint remélhetőleg itt indult el egy szép pályafutás kezdete.

A férfiaknál a nyújtó junior Európa-bajnoka, Balázs Krisztián volt érdekelt a szer fináléjában. Az elsőéves felnőtt tornász élete első Világkupáján jól szerepelt, már a selejtezőben is csak minimális hibája volt, és 13.800 ponttal hatodikként lett finalista. A döntőben harmadiknak szólították, és gyakorlatán jócskán tudott javítani, hiszen 14.350 pontot kapott, ezzel pedig bronzérem került nyakába. Nagy Zoltán, Balázs edzője is elégedett volt tanítványa teljesítményével, és úgy véli, mióta az FTC-Telekom tornásza ezzel a gyakorlattal versenyzik, ez volt az eddigi legjobban sikerült, és ez lett a legmagasabb pontszáma is. Ráadásul nagyon erős mezőnyben tudott érmet nyerni, hiszen világ- és Európa-bajnok nyújtóspecialisták is indultak, és legalább négy-öt sportolónak volt nagyon erős gyakorlata.

A magyar tornászok következő versenye a június 3-6. között megrendezésre kerülő kairói Challenge Világkupa lesz.

Szujó Hanna:
Őszintén bevallom, nem számítottam rá, hogy életem első felnőtt Világkupája ilyen jól sikerül, és rögtön aranyérmes leszek talajon. A célom az volt, hogy mindenképpen javítsak a selejtezőben bemutatott gyakin, pontosabb legyen, az előadásmód is jobban sikerüljön, és magasabb pontszámot kapjak. Ez pedig mind sikerült, bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy nagyon izgultam, de ugyanakkor borzasztóan élveztem is a döntőt. Nagyon szeretem a talajt, ez az egyik kedvenc szerem, itt tudok táncolni, kifejezni magam, egy-egy talajgyaki mindig feldob.
Balázs Krisztián:
Nagyon örülök neki, hogy ilyen erős mezőnyben sikerült bronzérmet szereznem, és úgy érzem, hogy ez volt az eddigi egyik legjobb gyakorlatom, ha nem a legjobb. Elsőéves felnőttként, első Világkupámon harmadik lettem, úgyhogy ez nagy boldogság nekem. Jól fel voltam készülve, már a selejtező is jól ment, a döntőben persze bármi lehet, de most fejben is ott voltam. Örülök neki, hogy az Eb-rontásom után fel tudtam állni, és bizonyítani tudtam, hogy idevaló vagyok.

2021 májusi hírek

Hírarchívum

2021 - július (15)
2021 - június (44)
2021 - május (36)
2021 - április (26)
2021 - március (24)
2021 - február (7)
2021 - január (16)
2020 - december (33)
2020 - november (23)
2020 - október (27)
2020 - szeptember (24)
2020 - augusztus (16)
2020 - július (18)
2020 - június (13)
2020 - május (11)
2020 - április (13)
2020 - március (19)
2020 - február (13)
2020 - január (12)
2019 - december (11)
2019 - november (24)
2019 - október (25)
2019 - szeptember (42)
2019 - augusztus (15)
2019 - július (11)
2019 - június (37)
2019 - május (40)
2019 - április (24)
2019 - március (29)
2019 - február (14)
2019 - január (11)
2018 - december (8)
2018 - november (19)
2018 - október (36)
2018 - szeptember (35)
2018 - augusztus (29)
2018 - július (13)
2018 - június (21)
2018 - május (32)
2018 - április (12)
2018 - március (22)
2018 - február (10)
2018 - január (8)
2017 - december (15)
2017 - november (24)
2017 - október (14)
2017 - szeptember (41)
2017 - augusztus (22)
2017 - július (23)
2017 - június (12)
2017 - május (50)
2017 - április (43)
2017 - március (38)
2017 - február (19)
2017 - január (14)
2016 - december (20)
2016 - november (28)
2016 - október (21)
2016 - szeptember (19)
2016 - augusztus (17)
2016 - július (18)
2016 - június (37)
2016 - május (41)
2016 - április (29)
2016 - március (18)
2016 - február (18)
2016 - január (6)
2015 - december (11)
2015 - november (16)
2015 - október (27)
2015 - szeptember (29)
2015 - augusztus (26)
2015 - július (22)
2015 - június (33)
2015 - május (19)
2015 - április (32)
2015 - március (42)
2015 - február (7)
2015 - január (8)
2014 - december (9)
2014 - november (21)
2014 - október (25)
2014 - szeptember (25)
2014 - augusztus (19)
2014 - július (8)
2014 - június (17)
2014 - május (33)
2014 - április (28)
2014 - március (14)
2014 - január (1)
2013 - december (7)
2013 - november (20)
2013 - október (11)
2013 - szeptember (24)
2013 - augusztus (16)
2013 - július (11)
2013 - június (6)
2013 - május (15)
2013 - április (20)
2013 - március (28)
2013 - február (15)
2013 - január (14)
2012 - december (13)
2012 - november (12)
2012 - október (16)
2012 - szeptember (22)
2012 - augusztus (20)
2012 - július (21)
2012 - június (21)
2012 - május (34)
2012 - április (20)
2012 - március (25)
2012 - február (17)
2012 - január (31)
2011 - december (7)
2011 - november (29)
2011 - október (35)
2011 - szeptember (37)
2011 - augusztus (21)
2011 - július (13)
2011 - június (26)
2011 - május (9)