Vass olimpiai kvalifikációs világbajnokság előtt

Szerző: matsz - 2015-09-03 12:43:14


Vass Dóra túl van az utolsó hazai edzésén, és csütörtökön este indul a ritmikus gimnasztikázók szeptember 7-én kezdődő stuttgarti olimpiai kvalifikációs világbajnokságára.

A magyar bajnoktól megtudtuk, hogy felkészülése az augusztus eleji budapesti Világkupa óta jól sikerült, egy-két apróbb változtatás került gyakorlataiba, például szalaggal. A szófia Világkupán már jobban szerepelt, mint a hazain, nagyobb rontások nélkül mutatta be mind a négy gyakorlatát, és ezt a zsűri is értékelte, 16.400-16.500 körüli pontokat kapott a bíróktól.

A hétfőn kezdődő világbajnokság különösen fontos a ritmikus gimnasztikázók számára, hiszen itt már olimpiai kvótát lehet szerezni. Vass hétfőtől minden nap egy szert mutat be – karika, labda, buzogány, szalag a sorrend –, és a legjobb három szer eredménye alapján lehet a 24-es egyéni összetett fináléba bekerülni, ahol országonként csak két nemzet szerepel, itt négy szerrel kell újra bemutatkozni. Az összetett döntőben az első 15 helyezett szerez kvalifikációt Rióba, de nem név szerintit, hanem csak a nemzetnek. Újabb lehetőség a kvótaszerzésre a riói előolimpián lesz, ahova a vb 1-15. helyezettjei utáni 22 legjobb helyezést elért ritmikus gimnasztikázó jut ki, de olyan nemzet már nem kvalifikálhatja magát az előolimpiára, amelynek egy (vagy maximális számú, két) versenyzője bekerült az első tizenötbe.

A vb-n a selejtezőben egyébként nem kötelező négy szerrel indulni, így többen csak háromra koncentrálnak, Vass azonban mind a négy szerrel készült. Stuttgartban az összetett mellett természetesen szerenként is hirdetnek világbajnokot, továbbá az együttes kéziszer-csapatok is indulnak, itt azonban nincs magyar érdekeltség, miután a 2014-es, izmiri világbajnokságon a magyar kéziszer-csapat nem kvalifikálta magát Stuttgartba.

Vass Dóra:
Eredmények tekintetében nem szeretnék nyilatkozni, az a célom, hogy négy olyan gyakorlatot mutassak be, amellyel meg leszek elégedve, és a bírók is értékelik. A budapesti Világkupa óta jól ment a felkészülés, az első két hétben nagyon elfáradtam, de ahogy haladtunk előre az időben, egy kicsit visszavettünk a terhelésből, így itt a vége felé már csak napi hat órát edzettem.

Program:


   szeptember 07. hétfő 10.00-16.15 A, B, C és D csoport, csoporton belül karika/labda felváltva
   szeptember 08. kedd 10.00-16.25 C, D, A, és B csoport, csoporton belül karika/labda felváltva
   szeptember 08. kedd 20.00-21.00 karika, labda szerenkénti finálék
   szeptember 09. szerda 10.00-18.30 D, C, B és A csoport, csoporton belül szalag/buzogány felváltva
   szeptember 10. csütörtök 10.00-18.30 D, C, B és A csoport, csoporton belül szalag/buzogány felváltva
   szeptember 10. csütörtök 20.00-21.00 szalag, buzogány szerenkénti finálék
   szeptember 11. péntek egyéni összetett finálé, 16.00 13-24. helyezett, 19.30 1-12. helyezett
   szeptember 12. szombat 13.00-16.30 együttes kéziszer-csapat 5 szalag, 2 karika-3 pár buzogány
   szeptember 13. vasárnap 13.00-14.20 együttes kéziszer-csapat, szerenkénti finálék

2015 szeptemberi hírek

Hírarchívum

2019 - december (4)
2019 - november (24)
2019 - október (25)
2019 - szeptember (42)
2019 - augusztus (15)
2019 - július (11)
2019 - június (37)
2019 - május (40)
2019 - április (24)
2019 - március (29)
2019 - február (14)
2019 - január (11)
2018 - december (8)
2018 - november (19)
2018 - október (36)
2018 - szeptember (35)
2018 - augusztus (29)
2018 - július (13)
2018 - június (21)
2018 - május (32)
2018 - április (12)
2018 - március (22)
2018 - február (10)
2018 - január (8)
2017 - december (15)
2017 - november (24)
2017 - október (14)
2017 - szeptember (41)
2017 - augusztus (22)
2017 - július (23)
2017 - június (12)
2017 - május (50)
2017 - április (43)
2017 - március (38)
2017 - február (19)
2017 - január (14)
2016 - december (20)
2016 - november (28)
2016 - október (21)
2016 - szeptember (19)
2016 - augusztus (17)
2016 - július (18)
2016 - június (37)
2016 - május (41)
2016 - április (29)
2016 - március (18)
2016 - február (18)
2016 - január (6)
2015 - december (11)
2015 - november (16)
2015 - október (27)
2015 - szeptember (29)
2015 - augusztus (26)
2015 - július (22)
2015 - június (33)
2015 - május (19)
2015 - április (32)
2015 - március (42)
2015 - február (7)
2015 - január (8)
2014 - december (9)
2014 - november (21)
2014 - október (25)
2014 - szeptember (25)
2014 - augusztus (19)
2014 - július (8)
2014 - június (17)
2014 - május (33)
2014 - április (28)
2014 - március (14)
2014 - január (1)
2013 - december (7)
2013 - november (20)
2013 - október (11)
2013 - szeptember (24)
2013 - augusztus (16)
2013 - július (11)
2013 - június (6)
2013 - május (15)
2013 - április (20)
2013 - március (28)
2013 - február (15)
2013 - január (14)
2012 - december (13)
2012 - november (12)
2012 - október (16)
2012 - szeptember (22)
2012 - augusztus (20)
2012 - július (21)
2012 - június (21)
2012 - május (34)
2012 - április (20)
2012 - március (25)
2012 - február (17)
2012 - január (31)
2011 - december (7)
2011 - november (29)
2011 - október (35)
2011 - szeptember (37)
2011 - augusztus (21)
2011 - július (13)
2011 - június (26)
2011 - május (9)