Makra finálés a világbajnokságon

Szerző: Kaszala Claudia/matsz - 2015-10-25 11:31:27


A tornászok glasgow-i olimpiai kvalifikációs világbajnokságán a 18. helyen végzett a Makra Noémi, Böczögő Dorina, Divéky Luca, Dévai Boglárka, Honti Kitti és Horváth Enikő alkotta magyar női csapat, Makra Noémi pedig az előkelő 14. helyen bejutott az egyéni összetett döntőbe.

A női csapat bemutatása a glasgow-i vb selejtezőjében

Magyar idő szerint éjfélkor ért véget a hölgyek utolsó, 12. csoportjának versenye, amelyben a magyar csapat is szerepelt. Makráék ugrással kezdtek, ez mindenkinek jól sikerült, itt kapták a legmagasabb pontszámot 56.156 pontot, ez a szeren a 16. helyet jelentette. Felemáskorláton is folytatódott a jó kezdés, ezen a szeren is hozta a 16. pozíciót az együttes. Aztán következett az évek óta mumusnak számító gerenda, ahol többen is leestek a szerről, itt mindössze 20-ként zárt az együttes. Ekkor már sejthető volt, hogy nem lesz meg a csapat számára a 16. pozíció, hiába is sikerült jól a talaj. Az együttes végül a 18. helyen zárt 209.552 ponttal, ez pedig azt jelenti, hogy a csapat nem került ki az áprilisi riói tesztversenyre, ahol a legjobb 16 csapat indul. Két egyéni versenyzőnk azonban harcba szállhat a tesztversenyen az egyéni kvótáért. Már az is nagy eredménynek számított, hogy a tavalyi nanningi olimpiai előkvalifikációs vb-n a magyar hölgyek 20-ként bejutottak a 24 csapatot felvonultató mostani vb-re.

Makra Noémi remekelt, minden szeren hibátlanul teljesített, és 55.732 ponttal az előkelő 14. helyen jutott be az egyéni összetett döntőbe, ahol a legjobb 24 versenyző lép a szerekhez, országonként csak két fő. Ez azért is kimagasló teljesítmény, mert az egyéni összetettben több mint 190 tornász eredménye számított be. Felemáskorlát gyakorlata 14.233 pontot hozott, ezzel szintén kiemelkedett, hiszen a harmadik számú tartalék a szer fináléján. Ugrásban Dévai Boglárka érte el legjobb pozíciót, 14. lett.

A női csapat az ugráshoz készül

Folytatás hétfőn a magyar férfiak csapatversenyével, amely egyben selejtező az egyéni összetett és a szerenkénti finálékra.

Makra Noémi:
Meg vagyok elégedve a saját eredményemmel, hiszen a közelmúltban még úgy volt, hogy nem is tudok mind a négy szeren indulni, de szerencsére teljesen rendbe jöttem. Nagyon örülök, nem is álmodtam arról, hogy ilyen jó helyen jutok be az összetett döntőbe. Úgy gondolom, ez az én napom volt. Jól sikerült az ugrás, a gerendán egyáltalán nem remegtem és nem billegtem, talajon pedig sikerült a négyes forgás és két sorba is nagyon jól beleálltam. A felemáskorlát is jó lett, ha nincs benne egy kis hiba, akkor talán a szerenkénti finálé is összejöhetett volna. A csapat miatt egy kicsit el vagyok keseredve, szerintem nagyon hiányzott a sérült Csillag Tündi, de az mindenképpen pozitív, hogy így is két helyet léptünk előre.
Draskóczy Imre, szövetségi kapitány:
Nagyon sajnálom a gerendát, mert ezen ment el a csapat 16 közé jutása. Szomorú vagyok, mert a kezünkben volt a lehetőség. Azért van minek örülni is, hiszen két helyet léptünk előre a tavalyi nanningi világbajnoksághoz képest, és 2.5 ponttal többet tornásztunk. Büszke vagyok Makra Noémi összetett fináléja, és hogy korláton a harmadik számú tartalék.
Dr. Magyar Zoltán, MATSZ-elnök:
Gerendán voltak a problémák, de sajnos még a szerencse se állt mellénk. Az első versenyző leesett, ezután pedig 4-5 percet kellett várakozni a következőnek. Hát persze, hogy újabb leesés történt, hiszen ilyenkor ki is hül a tornász, és ez az egész óhatatlanul rányomta a bélyegét a többiekre is ezen a szeren, pedig az ugrás és a felemáskorlát jól sikerült, a talaj is megvolt. Makra Noémi eredményének és a csapat helyezésbeli előrelépésének ugyanakkor nagyon örülök.
Altorjai Sándor, csapatvezető:
Tudom, hogy a sportban nincs ha, de meglehetett volna a 16.hely, ha nincs rontás a gerendán. Kicsit több mint 3.5 pont kellett volna a 16. helyhez, és a leesésekkel több, mint 4 pontot veszítettünk. Sajnos, az utóbbi években mindig a gerenda volt a mumus, most is így lett. Tudtuk, hogy akkor van esélyünk a 16-ba bekerülni, ha nincs rontás. Ugyanakkor a helyezésbeli és pontbeli fejlődés mindenképpen előrelépés.

A magyarok eredményei

    14. Makra Noémi 55.732 (ugrás: 13.966, 11. felemáskorlát: 14.233, gerenda: 13.833, talaj: 13.700)
    63. Böczögő Dorina 52.132 (ugrás: 13.100, felemáskorlát: 13.133, gerenda: 12.466, talaj: 13.433)
   112. Divéky Luca 49.232 (ugrás: 13.666, felemáskorlát: 11.733, gerenda: 11.433, talaj: 12.400)

   Honti Kitti ( felemáskorlát: 12.400, gerenda: 10.600, talaj: 12.333)
   Horváth Enikő (ugrás: 13.666, gerenda: 11.733, talaj: 12.766)
   Dévai Boglárka (14. ugrás: 14.858, felemáskorlát:11.866)

Program (helyi idő szerint)

október 25. (vasárnap) 9:15-23:00 - 1. selejtezőnap, férfiak
október 26. (hétfő) 9:15-23:00 - 2. selejtezőnap, férfiak
        magyarok az 5. csoportban, 9:15-12:05 (csak pontszámok, végeredmény 23:00 után)
október 27. (kedd) 18:45-21:00 - női csapatfinálé
október 28. (szerda) 17:55-21:00 - férfi csapatfinálé
október 29. (csütörtök) 18:45-21:00 - női egyéni összetett finálé
október 30. (péntek) 18:10-21:00 - férfi egyéni összetett finálé
október 31. (szombat) 13:30-17:00 - szerenkénti finálék
    (férfi: talaj, lólengés, gyűrű. női: ugrás, felemáskorlát)
november 01. (vasárnap) 13:30-17:00 - szerenkénti finálék
    (férfi: ugrás, korlát, nyújtó, női: gerenda, talaj)
november 02. (hétfő), 23:20 - érkezés, Liszt Ferenc repülőtér

2015 októberi hírek

Hírarchívum

2024 - december (8)
2024 - november (9)
2024 - október (25)
2024 - szeptember (31)
2024 - augusztus (12)
2024 - július (25)
2024 - június (17)
2024 - május (54)
2024 - április (55)
2024 - március (22)
2024 - február (17)
2024 - január (14)
2023 - december (10)
2023 - november (22)
2023 - október (24)
2023 - szeptember (39)
2023 - augusztus (26)
2023 - július (22)
2023 - június (21)
2023 - május (23)
2023 - április (33)
2023 - március (30)
2023 - február (11)
2023 - január (9)
2022 - december (10)
2022 - november (25)
2022 - október (26)
2022 - szeptember (28)
2022 - augusztus (35)
2022 - július (30)
2022 - június (38)
2022 - május (29)
2022 - április (21)
2022 - március (26)
2022 - február (12)
2022 - január (14)
2021 - december (8)
2021 - november (24)
2021 - október (37)
2021 - szeptember (50)
2021 - augusztus (15)
2021 - július (19)
2021 - június (44)
2021 - május (36)
2021 - április (26)
2021 - március (24)
2021 - február (7)
2021 - január (16)
2020 - december (33)
2020 - november (23)
2020 - október (27)
2020 - szeptember (24)
2020 - augusztus (16)
2020 - július (18)
2020 - június (13)
2020 - május (11)
2020 - április (13)
2020 - március (19)
2020 - február (13)
2020 - január (12)
2019 - december (11)
2019 - november (24)
2019 - október (25)
2019 - szeptember (42)
2019 - augusztus (15)
2019 - július (11)
2019 - június (37)
2019 - május (40)
2019 - április (24)
2019 - március (29)
2019 - február (14)
2019 - január (11)
2018 - december (8)
2018 - november (19)
2018 - október (36)
2018 - szeptember (35)
2018 - augusztus (29)
2018 - július (13)
2018 - június (21)
2018 - május (32)
2018 - április (12)
2018 - március (22)
2018 - február (10)
2018 - január (8)
2017 - december (15)
2017 - november (24)
2017 - október (14)
2017 - szeptember (41)
2017 - augusztus (22)
2017 - július (23)
2017 - június (12)
2017 - május (50)
2017 - április (43)
2017 - március (38)
2017 - február (19)
2017 - január (14)
2016 - december (20)
2016 - november (28)
2016 - október (21)
2016 - szeptember (19)
2016 - augusztus (17)
2016 - július (18)
2016 - június (37)
2016 - május (41)
2016 - április (29)
2016 - március (18)
2016 - február (18)
2016 - január (6)
2015 - december (11)
2015 - november (16)
2015 - október (27)
2015 - szeptember (29)
2015 - augusztus (26)
2015 - július (22)
2015 - június (33)
2015 - május (19)
2015 - április (32)
2015 - március (42)
2015 - február (7)
2015 - január (8)
2014 - december (9)
2014 - november (21)
2014 - október (25)
2014 - szeptember (25)
2014 - augusztus (19)
2014 - július (8)
2014 - június (17)
2014 - május (33)
2014 - április (28)
2014 - március (14)
2014 - január (1)
2013 - december (7)
2013 - november (20)
2013 - október (11)
2013 - szeptember (24)
2013 - augusztus (16)
2013 - július (11)
2013 - június (6)
2013 - május (15)
2013 - április (20)
2013 - március (28)
2013 - február (15)
2013 - január (14)
2012 - december (13)
2012 - november (12)
2012 - október (16)
2012 - szeptember (22)
2012 - augusztus (20)
2012 - július (21)
2012 - június (21)
2012 - május (34)
2012 - április (20)
2012 - március (25)
2012 - február (17)
2012 - január (31)
2011 - december (7)
2011 - november (29)
2011 - október (35)
2011 - szeptember (37)
2011 - augusztus (21)
2011 - július (13)
2011 - június (26)
2011 - május (9)