A Világkupa-ezüstérmes és Eb 8. helyezett Csillag Tünde 20 éves pályafutásának lezárása és a szombathelyi női torna 25. születésnapja alkalmából a Szombathelyi Sportközpont és Sportiskola magas színvonalú gálát rendezett Csillag-ok között címmel a szombathelyi Arena Saviariában.
A rendezvény iránt hatalmas volt az érdeklődés, teltház előtt búcsúzott a több mint negyvenszeres válogatott tornász. Az eseményen Dr. Magyar Zoltán, a Magyar Torna Szövetség elnöke is méltatta a szombathelyi tornát és Csillag Tünde pályafutását, az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Berki Krisztián pedig videóüzenetben köszöntötte a szombathelyieket. Az ünnepélyen zenés, szórakoztató műsorokkal, tornabemutatókkal, akrobatika előadásokkal, air track és gumiasztal produkciókkal kápráztatták el a nézőközönséget a helyi kis- és nagy tornászok egyaránt. Fantasztikus gyakorlatokat mutattak be a magyar válogatott tagjai is, többek között az Eb 8. helyezést elért csapat tagja, Divéky Luca, aki látványos gerenda show-val varázsolta el a nézőket, és a helyiek kedvence, az ifi olimpia 6. helyezett Dévai Boglárka is, aki már a kolozsvári kontinensviadalon bemutatandó új ugrását is előadta gumiasztalról. Az est hangulatát Ziskó Olivér virtuóz tovább fokozta, aki nemcsak a produkciókkal együtt élő dobjátékával szórakoztatta a nagyérdeműt, hanem az utolsó előadás alatt lángra is lobbantak dobverői. Csillag Tünde tiszteletére tornásztársai különböző musicalek betétdalaira adtak elő talajgyakorlatokat, végül az elköszönő sportolónő is színpadra lépett, stílusosan egy Edith Piaf számra táncolva mesélte el az elmúlt 20 évét, melyet a tornában töltött.
A gála végén beszélgettünk Csillag Tündével, hogy ne csak táncban, hanem szóban is elmesélje tornászpályafutásának jelentősebb állomásit.
- Hogyan kerültél kapcsolatba a tornával?
- Minden ovis koromban kezdődött, Rácz Gábor és Vizer Erzsébet, - akik utoljára is az edzőim voltak- eljöttek egy felmérésre, ahol kiválasztottak, és bekerültem egy óvodás tanfolyamra, majd onnan vittek tovább az élsportba. Eleinte édesanyám nem szerette volna, hogy tornász legyek, de mind a rokonok, mind az edzők rábeszélték, meggyőzték, hogy igenis csinálnom kell ezt a sportágat, mert látják bennem a jövőt. Természetesen minden szülő nehezen adja be a gyermekét az élsportba, mert félti, de idővel anyukám is belátta, jó döntést hozott, hogy engedett engem tornázni.
- Mikor indult be a torna számodra úgy igazán?
- Az ovis torna után elkezdődött egy komolyabb felkészülési időszak. Pályafutásom során három edzőpárosom volt, a nevelőedzőim Sápy Cecília és Horváth Arnold volt, 2008-tól Kiss Gábor és Varga-Kató Anikó és az utolsó években Vizer Erzsébet és Rácz Gábor voltak az edzőim, és ez az az időszak, amelyben a legtöbb eredményt tudtam hozni. 2006-tól kezdve folyamatosan jöttek a komoly sikerek, mind hazai, mind nemzetközi versenyeken. 41-szeres válogatottként részt vettem 7 Európa-bajnokságon, 3 világbajnokságon és 13 Világkupán, hazai versenyek közül magyar bajnokságon 12 aranyat, 26 ezüstöt és 9 bronzérmet szereztem, Mesterfokú bajnokságon pedig 3 arannyal, 7 ezüsttel és 6 bronzéremmel gazdagodtam.
- Melyikre vagy a legbüszkébb?
- Amire a legbüszkébb vagyok, az a 2011-es berlini Eb, ott 8. helyezett lettem talajon, de igazából az összes eredményemre büszke vagyok, a magyar bajnoki címekre, az összes dobogós helyezésre, az összes külföldi versenyre, ahova kijuthattam. És az is nagy öröm számomra, hogy bekerültem a Nemzetközi Torna Szövetség kódjába, ugyanis egy elemet neveztek el rólam, ez pedig a Csillag-elem, tehát ilyen szempontból mindig is ott leszek a tornaversenyeken, hiszen ezt az elemet talajon többen is csinálják.
- Az elmúlt 20 év alatt egyszer sem fordult meg a fejedben, hogy elszakadj Szombathelytől?
- Végig Szombathelyen voltam, soha sem akartam máshol edzeni, az itteni klub egy családot jelent nekem, mondhatom, hogy az edzőim pótszülők voltam számomra, akikhez bármikor fordulhattam, hiszen több időt töltöttem a teremben, mint otthon. Ha problémám volt, nyugodtan elmondhattam nekik, amiben tudtak segítettek. Ez egy olyan jó egyesület, szakosztály, olyan jó légkör van, hogy az én szívem csak ide húz. Végig olyan iskolákba jártam, ahol támogatták az edzéseimet, teljesen partnerként álltak mellettem. Az általános iskolától kezdve a középiskoláig, illetve az egyetemig, ahova jelenleg is járok itt szombathelyen - levelező tagozaton sportszervező szakra - a tanáraim és az igazgató is segítette a sportolói karrieremet.
- Ha pár szóban kellene megfogalmaznod, milyen volt a pályafutásod?
- Hullámzó, de több volt a jó, mint a rossz, ezért is volt ez a Nem bánok semmit.. a címe az utolsó fellépésemnek a gálán. Ez tényleg így van, nem bánok semmit, ha tehetném, újra kezdeném. A tornával megtanultam küzdeni, tisztelni magát a sportot, megtapasztaltam milyen a kudarc, milyen a kudarcból felállni, és megízleltem a siker ízét. Ezeket sikerült átvinnem a hétköznapjaimba, rendszert vitt az életembe. Ezáltal sokkal könnyebb, bátrabban állok bizonyos helyzetekhez, nem ijedek meg, ha egy nehezebb szituációval találom szemben magam.
- Mi jön ezután? Maradsz a torna világában?
- Igen, jelenleg Szombathelyen edzősködöm, van egy csoportom, ősztől pedig jönnek fel az óvodások. Új elsősökkel foglalkozni nem egyszerű, de nagyon tetszik, mentálisan fárasztóbb, mint a torna, de nagyon élvezem a gyerekek közösségét. Tornászként a nagy álmom, hogy indulhassak egy olimpián, nem jött össze, de remélem, hogy valamelyik tanítványommal egyszer ott lehetek az ötkarikás játékokon.
