Keleti Ágnes öt olimpiai aranyérme EB-ezüstérmes junior férfi csapat EB-bronzérmes junior női csapat Kocsis Evelin - ritmikus gimnasztika junior EB-bronzérmes Keleti Ágnes 100 éves Férfi csapat EB - hazaérkezés Női csapat EB - hazaérkezés

Akrobatikus torna: Bertha Zsolt az új szövetségi kapitány

Szerző: Kaszala Claudia/matsz - 2018-03-02 20:11:38


Bertha Zsoltot nevezték ki az akrobatikus torna szakág új szövetségi kapitánynak, aki már az októberi Európa-bajnokság után át is vette a feladatokat, és megkezdte a változtatásokat a 2018-as év sikerei érdekében.

A válogatott új kapitányát a jelentősebb egyesületek edzőiből alakított, úgynevezett edzői, szakmai bizottság javaslatára bízta meg a vezetőség a tavaly tavasszal benyújtott pályázatok alapján. Bertha a tenderben kitűzött pontokat igyekszik kivitelezni, amelyből elsődlegesen a közös edzések, a közös szakmai munka elősegítése már meg is valósult, hiszen az alapozási időszakban együtt töltött idő nagy motiváló erővel bírt a sportolók számára.

Az akrobatikus tornánál a gyakorlatok a szertornánál már jól ismert talajon kerülnek bemutatásra, ahol párosban, illetve csoportos egységekben adják elő az akrobatikus elemekből álló koreográfiát. A csoportos egységeknél létezik női hármas és férfi négyes. Párosban van férfi, női és vegyes összeállítás, itt mindig van egy fölső és egy alsó társ, a fölsőt dobja vagy tartja az alsó, és így épülnek fel az elemek, amelyek egy megkoreografált zenés gyakorlatban kerülnek kivitelezésre. A statikus gyakorlatokban gúlákat építenek vagy tartják egymást, emelések, egyensúlyi-, hajlékonysági elemek határozzák meg, míg a dinamikus gyakorlatokban a dobások, ugrások kerülnek bemutatásra.

Bertha Zsolt, akrobatikus torna szövetségi kapitánya:
A szövetségi kapitányi posztra még a tavaszi időszakban nyújtottam be a pályázatom, van egy úgynevezett edzői, szakmai bizottságunk, és tulajdonképpen ők szavaztak nekem a bizalmat. Ketten pályáztunk, és úgy éreztem, hogy van is lehetőségem, de tudtam, hogy a másik jelölt is ugyanolyan támogatást fog élvezni, tehát igazából 50 % esélyem volt. Mióta átvettem a feladatokat, igyekszem tartani magam azokhoz a dolgokhoz, amelyeket a pályázatban is leírtam. A heti szintű válogatott keretedzéseket, közös, összetartó tréningeket, illetve, hogy ez által a közös szakmai munkát is elősegítsük, és tulajdonképpen ez az, ami elsődlegesen megvalósult. Illetve a világbajnokságra való készüléssel kapcsolatban is mindig megtettük a kitűzött válogatási, ellenőrzési pontokat. Az alapozási időszakon már túl vagyunk, a válogató versenyeknek is a végére értünk, és úgy érzem, hogy ebben a rövid időszakban is nagyon sokat fejlődtek a versenyzők. Jó hatással voltak a közös edzések, látták, hogy milyen elvárásaim vannak, illetve tudtak igazodni, hogy a többi egység hol tart a munkában, milyen felkészültségi szinten vannak. Úgy gondolom, motiváló volt a versenyzőknek a készülésben.

2018 márciusi hírek

Hírarchívum

2024 - április (24)
2024 - március (22)
2024 - február (17)
2024 - január (14)
2023 - december (10)
2023 - november (22)
2023 - október (24)
2023 - szeptember (39)
2023 - augusztus (26)
2023 - július (22)
2023 - június (21)
2023 - május (23)
2023 - április (33)
2023 - március (30)
2023 - február (11)
2023 - január (9)
2022 - december (10)
2022 - november (25)
2022 - október (26)
2022 - szeptember (28)
2022 - augusztus (35)
2022 - július (30)
2022 - június (38)
2022 - május (29)
2022 - április (21)
2022 - március (26)
2022 - február (12)
2022 - január (14)
2021 - december (8)
2021 - november (24)
2021 - október (37)
2021 - szeptember (50)
2021 - augusztus (15)
2021 - július (19)
2021 - június (44)
2021 - május (36)
2021 - április (26)
2021 - március (24)
2021 - február (7)
2021 - január (16)
2020 - december (33)
2020 - november (23)
2020 - október (27)
2020 - szeptember (24)
2020 - augusztus (16)
2020 - július (18)
2020 - június (13)
2020 - május (11)
2020 - április (13)
2020 - március (19)
2020 - február (13)
2020 - január (12)
2019 - december (11)
2019 - november (24)
2019 - október (25)
2019 - szeptember (42)
2019 - augusztus (15)
2019 - július (11)
2019 - június (37)
2019 - május (40)
2019 - április (24)
2019 - március (29)
2019 - február (14)
2019 - január (11)
2018 - december (8)
2018 - november (19)
2018 - október (36)
2018 - szeptember (35)
2018 - augusztus (29)
2018 - július (13)
2018 - június (21)
2018 - május (32)
2018 - április (12)
2018 - március (22)
2018 - február (10)
2018 - január (8)
2017 - december (15)
2017 - november (24)
2017 - október (14)
2017 - szeptember (41)
2017 - augusztus (22)
2017 - július (23)
2017 - június (12)
2017 - május (50)
2017 - április (43)
2017 - március (38)
2017 - február (19)
2017 - január (14)
2016 - december (20)
2016 - november (28)
2016 - október (21)
2016 - szeptember (19)
2016 - augusztus (17)
2016 - július (18)
2016 - június (37)
2016 - május (41)
2016 - április (29)
2016 - március (18)
2016 - február (18)
2016 - január (6)
2015 - december (11)
2015 - november (16)
2015 - október (27)
2015 - szeptember (29)
2015 - augusztus (26)
2015 - július (22)
2015 - június (33)
2015 - május (19)
2015 - április (32)
2015 - március (42)
2015 - február (7)
2015 - január (8)
2014 - december (9)
2014 - november (21)
2014 - október (25)
2014 - szeptember (25)
2014 - augusztus (19)
2014 - július (8)
2014 - június (17)
2014 - május (33)
2014 - április (28)
2014 - március (14)
2014 - január (1)
2013 - december (7)
2013 - november (20)
2013 - október (11)
2013 - szeptember (24)
2013 - augusztus (16)
2013 - július (11)
2013 - június (6)
2013 - május (15)
2013 - április (20)
2013 - március (28)
2013 - február (15)
2013 - január (14)
2012 - december (13)
2012 - november (12)
2012 - október (16)
2012 - szeptember (22)
2012 - augusztus (20)
2012 - július (21)
2012 - június (21)
2012 - május (34)
2012 - április (20)
2012 - március (25)
2012 - február (17)
2012 - január (31)
2011 - december (7)
2011 - november (29)
2011 - október (35)
2011 - szeptember (37)
2011 - augusztus (21)
2011 - július (13)
2011 - június (26)
2011 - május (9)