Keleti Ágnes öt olimpiai aranyérme EB-ezüstérmes junior férfi csapat EB-bronzérmes junior női csapat Kocsis Evelin - ritmikus gimnasztika junior EB-bronzérmes Keleti Ágnes 100 éves Férfi csapat EB - hazaérkezés Női csapat EB - hazaérkezés

Aerobik: Kilenc döntő a Suzuki Világkupán

Szerző: Kaszala Claudia/matsz - 2018-04-21 23:11:35


A magyar aerobikosok Japánba utaztak, hogy megmérettessenek a tokiói Suzuki Világkupán, ahol a selejtező versenynapján valamennyi egység bejutott a fináléba, a felnőttek három, az utánpótlás korosztály pedig hat döntős pozíciót szerzett.

A felnőttek selejtezőjében Bali Dániel három versenyszámban is kvalifikált, egyéniben a második helyen zárt 22.450 ponttal, mindössze 0.05-ra lemaradva a japán világbajnoktól, vegyespárosban Mazács Fannival ugyancsak másodikok lettek (21.450 pont) Vietnám után. Trióban a Bali Dániel, Farkas Balázs, Mazács Fanni összeállítású hármas 21.950 pontot gyűjtött, amellyel szintén a második pozícióból várják a finálét. Hajdú Kata pedig 19.750 ponttal a 12. helyen végzett női egyéniben.

Az utánpótlás korosztály ugyancsak remek teljesítményt nyújtott, hiszen minden egység döntőbe került. A 15-17 éves junior aerobikosok közül női egyéniben Ruzicska Vanessza 20.250 ponttal a második, míg Ákoshegyi Dóra 19.900 ponttal a negyedik helyen jutott tovább. Az Ákoshegyi Dóra, Ruzicska Vanessza, Simon Zsófia alkotta trió pedig negyedik lett 19.150 ponttal. A 12-14 évesek női egyéni versenyében Görgényi Ilona második (19.250 pont), Fényes Gréta ugyanott a negyedik pozíciót szerezte meg a selejtezőben (18.950 pont). Fejér Fruzsinával kiegészülve trió formációban pedig 19.100 ponttal az első helyen kvalifikáltak.

Folytatás vasárnap a Világkupa fináléjával.

Varga-Réfi Eszter, PSN Zrt. sportiskola-igazgató:
Összességében pozitív napot zártunk, bár még erősen érezhető az időeltolódás okozta fáradtság. A felnőttek hősiesen kitettek magukért, és három versenyszámban is a második helyről várják a finálét. Bizakodva nézünk a döntő elé, nagyon pozitívak a selejtezős helyezések. Bali Dani küzdeni fog az aranyért, a házigazdák világbajnoka ellen. A páros és a trió kicsit bizonytalanabb, Fanni térdszalagja nemrég meghúzódott, és most a páros gyakorlatnál ismét volt egy rossz mozdulata. Reméljük, bírni fogja a vasárnapi terhelést.

Selejtező eredmények:

Felnőtt:
férfi egyéni:
    2. Bali Dániel PSN Zrt. (22.450 pont)
vegyespáros:
    2. (Bali Dániel, Mazács Fanni (PSN Zrt.)) (21.450 pont)
trió:
    2. (Bali Dániel, Farkas Balázs, Mazács Fanni) (21.950 pont)
női egyéni:
    12. Hajdú Kata Óbudai WDSE (19.750 pont)

AG I. (12-14 évesek):
női egyéni:
    2. Görgényi Ilona Flex-HD (19.250 pont)
    4. Fényes Gréta Flex-HD (18.950 pont)
trió:
    1. (Fejér Fruzsina( Óbudai WDSE), Fényes Gréta(Flex-HD), Görgényi Ilona(Flex-HD)) (19.100 pont)

AG II. (15-17 évesek):
női egyéni:
    2. Ruzicska Vanessza Flex-HD (20.250 pont)
    4. Ákoshegyi Dóra PSN Zrt. (19.900 pont)
trió:
    4. Ákoshegyi Dóra(PSN Zrt.), Ruzicska Vanessza (Flex-HD), Simon Zsófia (Óbudai WDSE)) (19.150 pont)

2018 áprilisi hírek

Hírarchívum

2024 - április (19)
2024 - március (22)
2024 - február (17)
2024 - január (14)
2023 - december (10)
2023 - november (22)
2023 - október (24)
2023 - szeptember (39)
2023 - augusztus (26)
2023 - július (22)
2023 - június (21)
2023 - május (23)
2023 - április (33)
2023 - március (30)
2023 - február (11)
2023 - január (9)
2022 - december (10)
2022 - november (25)
2022 - október (26)
2022 - szeptember (28)
2022 - augusztus (35)
2022 - július (30)
2022 - június (38)
2022 - május (29)
2022 - április (21)
2022 - március (26)
2022 - február (12)
2022 - január (14)
2021 - december (8)
2021 - november (24)
2021 - október (37)
2021 - szeptember (50)
2021 - augusztus (15)
2021 - július (19)
2021 - június (44)
2021 - május (36)
2021 - április (26)
2021 - március (24)
2021 - február (7)
2021 - január (16)
2020 - december (33)
2020 - november (23)
2020 - október (27)
2020 - szeptember (24)
2020 - augusztus (16)
2020 - július (18)
2020 - június (13)
2020 - május (11)
2020 - április (13)
2020 - március (19)
2020 - február (13)
2020 - január (12)
2019 - december (11)
2019 - november (24)
2019 - október (25)
2019 - szeptember (42)
2019 - augusztus (15)
2019 - július (11)
2019 - június (37)
2019 - május (40)
2019 - április (24)
2019 - március (29)
2019 - február (14)
2019 - január (11)
2018 - december (8)
2018 - november (19)
2018 - október (36)
2018 - szeptember (35)
2018 - augusztus (29)
2018 - július (13)
2018 - június (21)
2018 - május (32)
2018 - április (12)
2018 - március (22)
2018 - február (10)
2018 - január (8)
2017 - december (15)
2017 - november (24)
2017 - október (14)
2017 - szeptember (41)
2017 - augusztus (22)
2017 - július (23)
2017 - június (12)
2017 - május (50)
2017 - április (43)
2017 - március (38)
2017 - február (19)
2017 - január (14)
2016 - december (20)
2016 - november (28)
2016 - október (21)
2016 - szeptember (19)
2016 - augusztus (17)
2016 - július (18)
2016 - június (37)
2016 - május (41)
2016 - április (29)
2016 - március (18)
2016 - február (18)
2016 - január (6)
2015 - december (11)
2015 - november (16)
2015 - október (27)
2015 - szeptember (29)
2015 - augusztus (26)
2015 - július (22)
2015 - június (33)
2015 - május (19)
2015 - április (32)
2015 - március (42)
2015 - február (7)
2015 - január (8)
2014 - december (9)
2014 - november (21)
2014 - október (25)
2014 - szeptember (25)
2014 - augusztus (19)
2014 - július (8)
2014 - június (17)
2014 - május (33)
2014 - április (28)
2014 - március (14)
2014 - január (1)
2013 - december (7)
2013 - november (20)
2013 - október (11)
2013 - szeptember (24)
2013 - augusztus (16)
2013 - július (11)
2013 - június (6)
2013 - május (15)
2013 - április (20)
2013 - március (28)
2013 - február (15)
2013 - január (14)
2012 - december (13)
2012 - november (12)
2012 - október (16)
2012 - szeptember (22)
2012 - augusztus (20)
2012 - július (21)
2012 - június (21)
2012 - május (34)
2012 - április (20)
2012 - március (25)
2012 - február (17)
2012 - január (31)
2011 - december (7)
2011 - november (29)
2011 - október (35)
2011 - szeptember (37)
2011 - augusztus (21)
2011 - július (13)
2011 - június (26)
2011 - május (9)