Keleti Ágnes öt olimpiai aranyérme EB-ezüstérmes junior férfi csapat EB-bronzérmes junior női csapat Kocsis Evelin - ritmikus gimnasztika junior EB-bronzérmes Keleti Ágnes 100 éves Férfi csapat EB - hazaérkezés Női csapat EB - hazaérkezés

Torna: 24 magyar érem a Budapest Kupán

Szerző: Kaszala Claudia/matsz - 2018-05-27 21:34:14


A Magyar Torna Szövetség a hétvégén rendezte meg a IV. Budapest Kupát, amely immáron a közvetlen férfi utánpótlás legrangosabb hazai rendezésű nemzetközi viadalává nőtte ki magát.

A verseny a budapesti Tornacsarnokban került lebonyolításra, ahol 11 nemzet, közel száz tornásza mérte össze tudását, érkeztek sportolók többek között Vietnámból, Törökországból és Izraelből is - tudtuk meg Puskás Jenő fiú utánpótlás szövetségi kapitánytól, aki azt is elmondta, hogy a magyar versenyzők nagyon kitettek magukért, ugyanis számos éremmel gazdagodtak.

Szombaton került sor az egyéni összetett versenyre, amely egyben selejtező is volt a vasárnapi szerenkénti döntőkre. Az utánpótlás tornászai három korcsoportban léptek a szerekhez, a magyarok közül az 1-es korcsoportban Mészáros Krisztofer megnyerte az egyéni összetettet (78.800 pont), a 2-es korcsoportban Balázs Krisztián ezüstérmes lett (79.900 pont), a 3-as korcsoportban pedig Molnár Botond állhatott a dobogó tetejére, a hat szeren összesen 75.200 pontot gyűjtött.

A vasárnapi szerenkénti döntőkben tovább folytatták a magyarok a kiváló szereplést, az 1-es korcsoportban Mészáros Krisztofer talajon, lólengésben és nyújtón első, gyűrűn pedig harmadik lett, míg Tomcsányi Benedek lólengésben ezüstöt, nyújtón bronzérmet szerzett. A 2-es korcsoportban Balázs Krisztián nyerte a talaj, korlát és a nyújtó döntőjét, gyűrűn pedig a harmadik helyen végzett. A 3-as korosztályban Molnár Botond nyakába négy aranyérem is került lólengésben, gyűrűn, ugráson és korláton, továbbá talajon ezüstöt, nyújtón bronzérmet nyert. Lázár Bence korláton második, talajon harmadik lett, míg Závory Szilárd ugráson második, gyűrűn harmadik, Zámbori Zala Samu pedig nyújtón lett ezüstérmes.

A viadal alkalmával a bakui ifjúsági olimpia kvótaszerző versenyen indulók is ki lettek jelölve Mészáros Krisztofer és Balázs Krisztián személyében.

Puskás Jenő, fiú utánpótlás szövetségi kapitány:
Tizenegy nemzet vett részt a versenyen, a szokásos induló országok közül talán az orosz oldalról hiányoztak kicsit, az ukránok eddig minden évben voltak, most azonban nem vettek részt a megmérettetésen, de vannak visszajáró nemzetek, többek között az azeriek, törökök, izraeliek, vietnámiak. Nagyon színvonalas viadal volt, nagyon sok néző látogatott ki az eseményre, és egyre jobb a rendezés is. Minden nemzetből volt egy-egy kiemelkedő tornász, az azerieknél, szlovénoknál, horvátoknál, törököknél láthattunk szép gyakorlatokat. Mi magyarok is elég népes mezőnnyel indultunk, 12 versenyző szerepelt három korosztályban, és szerintem ennyire átütő sikerünk még nem volt, mert mindhárom korosztályban jók voltunk. Az egyéni összetetteket nézve az első korcsoportban Mészáros Krisztofer nyert, a másodikban Balázs Krisztián minimálisan kapott csak ki egy vietnámi versenyzőtől, és a legkisebbeknél pedig Molnár Botond nyerte az egyéni összetettet. Sok finálénk volt, és ami nagyon jó, hogy versenyről-versenyre egyre jobb gyakorlatokat látunk a mieinktől, úgyhogy elég jó formában voltak, különösen Mészáros Krisztofer és Balázs Krisztián, akik Bakuban is versenyezni fognak az ifjúsági olimpia kvótaszerző versenyén.

Eredmények:

Egyéni összetett:

I.AG: (2000-2001)
    1. Mészáros Krisztofer (78.800 pont)

II.AG: (2002-2003)
    2. Balázs Krisztián (79.900 pont)

III.AG: (2004-2005)
    1. Molnár Botond (75.200 pont)

Szerenkénti döntők:

I.AG:
talaj
    1. Mészáros Krisztofer (13.700 pont)
    4. Vizlendvai Máté (13.200 pont)
lólengés
    1. Mészáros Krisztofer (13.800 pont)
    2. Tomcsányi Benedek (13.200 pont)
gyűrű
    3. Mészáros Krisztofer (13.200 pont)
    8. Tomcsányi Benedek (11.900 pont)
korlát
    5. Mészáros Krisztofer (11.800 pont)
    8. Vizlendvai Máté (9.700 pont)
nyújtó
    1. Mészáros Krisztofer (13.300 pont)
    3. Tomcsányi Benedek (12.400 pont)

II.AG:
talaj
    1. Balázs Krisztián (13.700 pont)
    4. Dobrovitz Ádám (12.900 pont)
lólengés
    7. Balázs Krisztián (12.500 pont)
gyűrű
    3. Balázs Krisztián (13.400 pont)
    6. Dobrovitz Ádám (12.600 pont)
korlát
    1. Balázs Krisztián (13.800 pont)
nyújtó
    1. Balázs Krisztián (13.600 pont)
    6. Dobrovitz Ádám (12.500 pont)

III.AG:
talaj
    2. Molnár Botond (13.000 pont)
    3. Lázár Bence (12.400 pont)
lólengés
    1. Molnár Botond (11.900 pont)
gyűrű
    1. Molnár Botond (12.700 pont)
    3. Závory Szilárd (12.400 pont)
ugrás
    1. Molnár Botond (12.850 pont)
    2. Závory Szilárd (12.450 pont)
korlát
    1. Molnár Botond (12.700 pont)
    2. Lázár Bence (12.400 pont)
nyújtó
    2. Zámbori Zala Samu (11.800 pont)
    3. Molnár Botond (11.800 pont)

2018 májusi hírek

Hírarchívum

2024 - március (19)
2024 - február (17)
2024 - január (14)
2023 - december (10)
2023 - november (22)
2023 - október (24)
2023 - szeptember (39)
2023 - augusztus (26)
2023 - július (22)
2023 - június (21)
2023 - május (23)
2023 - április (33)
2023 - március (30)
2023 - február (11)
2023 - január (9)
2022 - december (10)
2022 - november (25)
2022 - október (26)
2022 - szeptember (28)
2022 - augusztus (35)
2022 - július (30)
2022 - június (38)
2022 - május (29)
2022 - április (21)
2022 - március (26)
2022 - február (12)
2022 - január (14)
2021 - december (8)
2021 - november (24)
2021 - október (37)
2021 - szeptember (50)
2021 - augusztus (15)
2021 - július (19)
2021 - június (44)
2021 - május (36)
2021 - április (26)
2021 - március (24)
2021 - február (7)
2021 - január (16)
2020 - december (33)
2020 - november (23)
2020 - október (27)
2020 - szeptember (24)
2020 - augusztus (16)
2020 - július (18)
2020 - június (13)
2020 - május (11)
2020 - április (13)
2020 - március (19)
2020 - február (13)
2020 - január (12)
2019 - december (11)
2019 - november (24)
2019 - október (25)
2019 - szeptember (42)
2019 - augusztus (15)
2019 - július (11)
2019 - június (37)
2019 - május (40)
2019 - április (24)
2019 - március (29)
2019 - február (14)
2019 - január (11)
2018 - december (8)
2018 - november (19)
2018 - október (36)
2018 - szeptember (35)
2018 - augusztus (29)
2018 - július (13)
2018 - június (21)
2018 - május (32)
2018 - április (12)
2018 - március (22)
2018 - február (10)
2018 - január (8)
2017 - december (15)
2017 - november (24)
2017 - október (14)
2017 - szeptember (41)
2017 - augusztus (22)
2017 - július (23)
2017 - június (12)
2017 - május (50)
2017 - április (43)
2017 - március (38)
2017 - február (19)
2017 - január (14)
2016 - december (20)
2016 - november (28)
2016 - október (21)
2016 - szeptember (19)
2016 - augusztus (17)
2016 - július (18)
2016 - június (37)
2016 - május (41)
2016 - április (29)
2016 - március (18)
2016 - február (18)
2016 - január (6)
2015 - december (11)
2015 - november (16)
2015 - október (27)
2015 - szeptember (29)
2015 - augusztus (26)
2015 - július (22)
2015 - június (33)
2015 - május (19)
2015 - április (32)
2015 - március (42)
2015 - február (7)
2015 - január (8)
2014 - december (9)
2014 - november (21)
2014 - október (25)
2014 - szeptember (25)
2014 - augusztus (19)
2014 - július (8)
2014 - június (17)
2014 - május (33)
2014 - április (28)
2014 - március (14)
2014 - január (1)
2013 - december (7)
2013 - november (20)
2013 - október (11)
2013 - szeptember (24)
2013 - augusztus (16)
2013 - július (11)
2013 - június (6)
2013 - május (15)
2013 - április (20)
2013 - március (28)
2013 - február (15)
2013 - január (14)
2012 - december (13)
2012 - november (12)
2012 - október (16)
2012 - szeptember (22)
2012 - augusztus (20)
2012 - július (21)
2012 - június (21)
2012 - május (34)
2012 - április (20)
2012 - március (25)
2012 - február (17)
2012 - január (31)
2011 - december (7)
2011 - november (29)
2011 - október (35)
2011 - szeptember (37)
2011 - augusztus (21)
2011 - július (13)
2011 - június (26)
2011 - május (9)