Keleti Ágnes öt olimpiai aranyérme EB-ezüstérmes junior férfi csapat EB-bronzérmes junior női csapat Kocsis Evelin - ritmikus gimnasztika junior EB-bronzérmes Keleti Ágnes 100 éves Férfi csapat EB - hazaérkezés Női csapat EB - hazaérkezés

Torna: Böczögő és Kovács is döntős Kairóban

Szerző: Kaszala Claudia/matsz - 2022-03-18 20:08:41


A kétszeres Európa-bajnok Kovács Zsófia gerendán másodikként, a csapattal Eb-bronzérmes Böczögő Dorina talajon negyedikként jutott a döntőbe a tornászok kairói Világkupáján, a férfiaknál Balázs Krisztián korláton második számú tartalék.

A selejtezők második napjával folytatódott az egyiptomi Vk. A hölgyek gerendán és talajon mutatták be gyakorlataikat, mindkét szeren két-két magyar indulóval. Előbbi szeren a kétszeres Európa-bajnok Kovács Zsófia remekelt: a DKSE kiválósága másodikként (12.766) került a legjobbak közé. Ugyanezen a szeren a kétszeres olimpikon Böczögő Dorina kétszer is rontott, így 10.100 ponttal fejezte be a gerendát. Következett a talaj, ahol azonban javított az MTK-Budapest tornásza. Botyánszki Mariann helyszínen tartózkodó edző beszámolója szerint szépen kezdett, az első sorában érkezéskor kilépett, túlforgatta kicsit az elemet, a másik három sora is rendben volt, viszonylag pontos érkezésekkel, így végül 12.466 pontot kapott, amivel negyedikként került a fináléba. Schermann Bianka 10.300-zal zárt ugyanitt.

A férfiak három szeren (ugrás-korlát-nyújtó) selejteztek. Ugráson Tomcsányi Benedek első ugrásába hiba csúszott, 13.316 ponttal fejezte be a versenyt. A junior Európa-bajnok Balázs Krisztián szép gyakorlatot mutatott be korláton, ami 13.733 pontra és a második számú tartalék pozícióra volt elegendő. Nyújtón azonban hibázott, így 9.233-at ért bemutatója. Ugyanezen a szeren az Eb-bronzérmes Vecsernyés Dávid 12.700 pontot kapott.

A selejtezők ezzel befejeződtek, a magyar csapatból három hölgy, Bácskay Csenge, Böczögő Dorina és Kovács Zsófia lesz érdekelt a szerenkénti finálékban.

Botyánszki Mariann, edző:
A lányok gerendán kezdtek, Dorina volt a két magyar tornász közül az első. Gyakorlatában sajnos két rontás is történt, két olyan elemből, ami nem képezi a nehéz részeket. Zsófi szép gyakorlatot mutatott be, megérdemelt a döntő. Talajon Bianka kezdett, egy rontás volt az utolsó sorában, a tripla alacsony volt, és így már korrekcióval sem volt elkerülhető a rontása. Nagyon sajnálom, nagyon készült a szólításra. Pontos gyakorlatot szeretett volna bemutatni, a melegítés alatt is tökéletes munkát végzett, így nagyon meglepett a szólított gyakorlata. Dorina nagyon szépen kezdett, az első sorában érkezéskor kilépett, túlforgatta kicsit az elemet, a másik három sora is rendben volt, viszonylag pontos érkezésekkel. A szólítás után átbeszéltük a részleteket, mert nem voltam elégedett a gyakorlat második felével. A fináléban látni szeretném mindenféleképpen a kért pontosításokat tőle.
Szűcs Róbert, vezetőedző:
A mai napon sem sikerült finálés helyezést elérnünk, Tomcsányi Benedek első ugrását elrontotta, így nem került döntőbe. Balázs Krisztián korláton jó gyakorlatot csinált, de egy tizeddel lemaradt a fináléról, nyújtógyakorlatát sajnos többször elrontotta. Vecsernyés Dávid nyújtón megcsinálta gyakorlatát, de ő is pár tizeddel lemaradt a döntőről. El vagyunk keseredve, de dolgozunk tovább és reméljük, hogy a következő versenyeken már tudják a fiúk bizonyítani, hogy ott a helyük a legjobbak között.

2022 márciusi hírek

Hírarchívum

2024 - április (25)
2024 - március (22)
2024 - február (17)
2024 - január (14)
2023 - december (10)
2023 - november (22)
2023 - október (24)
2023 - szeptember (39)
2023 - augusztus (26)
2023 - július (22)
2023 - június (21)
2023 - május (23)
2023 - április (33)
2023 - március (30)
2023 - február (11)
2023 - január (9)
2022 - december (10)
2022 - november (25)
2022 - október (26)
2022 - szeptember (28)
2022 - augusztus (35)
2022 - július (30)
2022 - június (38)
2022 - május (29)
2022 - április (21)
2022 - március (26)
2022 - február (12)
2022 - január (14)
2021 - december (8)
2021 - november (24)
2021 - október (37)
2021 - szeptember (50)
2021 - augusztus (15)
2021 - július (19)
2021 - június (44)
2021 - május (36)
2021 - április (26)
2021 - március (24)
2021 - február (7)
2021 - január (16)
2020 - december (33)
2020 - november (23)
2020 - október (27)
2020 - szeptember (24)
2020 - augusztus (16)
2020 - július (18)
2020 - június (13)
2020 - május (11)
2020 - április (13)
2020 - március (19)
2020 - február (13)
2020 - január (12)
2019 - december (11)
2019 - november (24)
2019 - október (25)
2019 - szeptember (42)
2019 - augusztus (15)
2019 - július (11)
2019 - június (37)
2019 - május (40)
2019 - április (24)
2019 - március (29)
2019 - február (14)
2019 - január (11)
2018 - december (8)
2018 - november (19)
2018 - október (36)
2018 - szeptember (35)
2018 - augusztus (29)
2018 - július (13)
2018 - június (21)
2018 - május (32)
2018 - április (12)
2018 - március (22)
2018 - február (10)
2018 - január (8)
2017 - december (15)
2017 - november (24)
2017 - október (14)
2017 - szeptember (41)
2017 - augusztus (22)
2017 - július (23)
2017 - június (12)
2017 - május (50)
2017 - április (43)
2017 - március (38)
2017 - február (19)
2017 - január (14)
2016 - december (20)
2016 - november (28)
2016 - október (21)
2016 - szeptember (19)
2016 - augusztus (17)
2016 - július (18)
2016 - június (37)
2016 - május (41)
2016 - április (29)
2016 - március (18)
2016 - február (18)
2016 - január (6)
2015 - december (11)
2015 - november (16)
2015 - október (27)
2015 - szeptember (29)
2015 - augusztus (26)
2015 - július (22)
2015 - június (33)
2015 - május (19)
2015 - április (32)
2015 - március (42)
2015 - február (7)
2015 - január (8)
2014 - december (9)
2014 - november (21)
2014 - október (25)
2014 - szeptember (25)
2014 - augusztus (19)
2014 - július (8)
2014 - június (17)
2014 - május (33)
2014 - április (28)
2014 - március (14)
2014 - január (1)
2013 - december (7)
2013 - november (20)
2013 - október (11)
2013 - szeptember (24)
2013 - augusztus (16)
2013 - július (11)
2013 - június (6)
2013 - május (15)
2013 - április (20)
2013 - március (28)
2013 - február (15)
2013 - január (14)
2012 - december (13)
2012 - november (12)
2012 - október (16)
2012 - szeptember (22)
2012 - augusztus (20)
2012 - július (21)
2012 - június (21)
2012 - május (34)
2012 - április (20)
2012 - március (25)
2012 - február (17)
2012 - január (31)
2011 - december (7)
2011 - november (29)
2011 - október (35)
2011 - szeptember (37)
2011 - augusztus (21)
2011 - július (13)
2011 - június (26)
2011 - május (9)