Egy 14. és egy 17. hely a férfiak egyéni összetett fináléjában. A tornászok Antalyában zajló Európa-bajnokságán Mészáros Krisztofer és Molnár Botond volt érdekelt a csütörtöki egyéni összetett döntőben.
Mészáros Krisztofer hetedikként zárt a selejtezőben, ezért a 2. csoportban kezdte a finálét. Az első szerén, lólengésen hibázott, így 23. helyre került. Onnantól folyamatosan jött fel, a félidőben, az ugrás után 39.999 ponttal már a 17., míg a 4. szert, a korlátot követően a 9. pozícióban állt. Nyújtón azonban kétszer is rontott, leesett, így visszacsúszott a 21. helyre. A tavalyi Európa-bajnokság talaj ezüstérmese utolsónak mutatta be talajgyakorlatát, amelyre 13.900-as pontszámot kapott, végül 79.298-cal tizenhetedikként végzett. (talaj: 13.900, lólengés: 12.666, gyűrű: 13.233 ugrás: 14.100, korlát: 14.266, nyújtó: 11.133)
Molnár Botond jól kezdett gyűrűn, 3 szer után 40.665 ponttal 10-ként fordult. A számára utolsó szer, a lólengés előtt pedig a 11. helyet foglalta el. 12.333-as pontszámmal fejezte be az egyéni összetettet, ezzel az Eb 14. helyén zárt úgy, hogy számára ez volt az első felnőtt nemzetközi verseny, hiszen tavaly még junior Eb-aranyérmes volt egyéni összetettben. (talaj: 13.333, lólengés: 12.333, gyűrű: 12.833, ugrás: 14.466, korlát: 13.366, nyújtó: 13.133)
Az aranyérmet a török Adem Asil szerezte meg, megelőzve a brit Jake Jarmant és az ukrán Illia Kovtunt.
Kovács István szövetségi kapitány szerint az egyéni összetett döntőben feltűnően sok volt a rontás. „Sajnos ezt Mészáros Krisztofer is igazolta. Ő ennél sokkal jobbat tud. A bemelegítő teremben magabiztosnak tűnt, aztán a lovon rontott, és onnan nehezen állt fel. Molnár Botond előtt le a kalappal, hamar átvette a felnőtt világversenyek ritmusát.” – mondta a szövetségi kapitány.
Altorjai Sándor, a Magyar Torna Szövetség főtitkára, aki delegációvezetőként van jelen az Eb-n kiemelte: a kontinensbajnokság egyfajta ráhangolódás a világbajnokságra. „Bár még van egy-két finálésunk, a mai döntő után sem kell elkeseredni. Krisztofer három szeren is pontokat hagyott bent, ez a végén hiányzott, Molnár Botond pedig bizonyított. Arra kell törekedni, hogy ezeket a hibákat kijavítsuk a világbajnokságig” – nyilatkozta Altorjai Sándor.
Szűcs Róbert, a férfi válogatott vezetőedzője, Mészáros Krisztofer edzője így értékelt: „Molnár Botonddal maradéktalanul elégedettek lehetünk, de Krisztoferben sok maradt. A jövőben arra kell törekedni, hogy kiküszöböljük a hibákat. Sok munka áll előttünk, a vb-re több versennyel a hátunk mögött kell megérkeznünk”. Mészáros Krisztofer: