Három magyar érem Tel-Avivban. A torna challenge világkupán Mészáros Krisztofer két érmet is begyűjtött. A magyar klasszis talajon aranyérmesként, míg lólengésben másodikként zárt. Bácskay Csenge is két döntőben szerepelt szombaton. Ugráson ezüstérmes lett, a felemáskorlát fináléban pedig gondjai akadtak – de nem csak neki...
„Örülök, hogy sikerült felkészülnöm, az idő rövidsége ellenére. Amerikai tanulmányaim miatt nem jutott annyi idő a VK-ra való hangolódásra, de végül összejött az a 13.150 pont a döntőben, ez most egy ezüstre elég volt. Felemáskorláton sajnos a szer meglazult, mivel a második csoportban voltunk, ez pedig gondot okozott. Ott hetedik lettem.” – mondta Bácskay Csenge. Ezen a szeren egyébként Makai Lilla is döntőzött, ő nyolcadik lett.
Mészáros Krisztofer hat szeren indult Tel-Avivban, ebből öt finálét hozott össze. „A talaj 14.550 ponttal ért véget számomra, örültem az első helynek. Ezt nem tehettem sokáig, mert gyors átöltözés után kezdődött a lólengés finálé, ott 13.950-nel zártam, és egy ezüsttel” – értékelt Mészáros Krisztofer.
Talajon Molnár Botond ötödik, míg Kiss Balázs gyűrűn negyedik lett.