Hasznosnak bizonyult a magyar férfi tornászválogatott egyhetes edzőtábora Helsinkiben. Az összetartás helyszíne az Urhea nevű olimpiai központ volt, amely ideális körülményeket biztosított a felkészüléshez.

A válogatott tagjai: Mészáros Krisztofer, Tomcsányi Benedek, Molnár Botond, Kiss Balázs, Závory Szilárd, Zámbori Zala és Kovács Márton. A szakmai stábot Szűcs Róbert, Laufer Béla, Fazakas Csaba és Tóth Levente edzők, valamint Laszák László gyúró alkotta.
A program célja az Európa-bajnokságra való felkészülés volt, különös hangsúlyt fektetve a versenygyakorlatok finomítására. A sportolók naponta két edzésen vettek részt, kedden és csütörtökön komplett gyakorlatokat is bemutattak. Szűcs Róbert, a férfi tornászok vezetőedzője elmondta, hogy az első napokban még szokatlanok voltak a szerek és az új környezet, de később a tornászok bátran és hatékonyan dolgoztak. Szerencsére a felkészülés sérülés nélkül zajlott le.
A következő megmérettetés a holnap kezdődő eszéki világkupa lesz, ahol Mészáros Krisztofer, Tomcsányi Benedek és Molnár Botond képviseli a magyar színeket a férfi válogatottból. Ezt követően Dohában folytatódik a világkupa-sorozat, ahol Zámbori Zala, Kiss Balázs és Závory Szilárd indulnak.
A szakvezetés bízik benne, hogy az erős mezőnyben sikerül döntőbe jutni, hiszen a finnországi tábor stabil alapokat biztosított a további versenyfelkészüléshez.