Az Észak-Macedóniában és Horvátországban, július 20. és 26. között megrendezendő XVIII. Nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon (EYOF) három lány és három fiú tornász képviseli Magyarországot.
A fiatal sportolók a kontinens legjobbjaival mérik össze tudásukat – a cél: értékes tapasztalatszerzés, döntős helyezések, és ha lehet, egy-egy bravúreredmény. A női csapatot Hürkecz Mira, Kovács Regina és Takács Boglárka alkotja. Balzsayné Reubl Tünde edző hangsúlyozta: „Ez egy kiemelkedő lehetőség a lányok pályafutásában. Mira neve már ismerős lehet a szurkolóknak, Regina Ausztriából tért vissza, míg Bogi még csak most bontogatja a szárnyait. A cél, hogy méltón képviseljék az országot, és egyéni szerenként akár döntős helyezéseket is elérjünk – főleg gerendán és ugrásban lehet esély.”
A fiúknál Gál Kristóf, Hamza-Vargity Bence és Marton Axel András indul. „A hangsúly a csapategységen van, szeretnénk újra beférni Európa legjobb nyolc csapata közé. Két újonc mellett Bence már tapasztaltabb versenyző. Stabil gyakorlatokat mutattak a felkészülés alatt, bizakodóak vagyunk.” – mondta Mihók Ádám edző. A magyar tornászok július 22-én és 23-án versenyeznek, a legjobbak pedig a mixfináléban és szerenkénti döntőkben is szerepet kaphatnak. Az EYOF egyfajta belépő a nemzetközi elitbe – és ahogy a fogadalomtételen is elhangzott: most kezdődik igazán az olimpiai álom útja.