A Magyar Torna Szövetség régi-új elnökségének első ülésén döntöttek arról, hogy Berki Krisztián a jövőben általános elnökhelyettesként is segíti a szervezet munkáját. Az olimpiai, világ- és Európa-bajnok klasszis továbbra is betölti sportigazgatói pozícióját, amelyet immár ötödik éve lát el.
A tisztújítást követően Dr. Magyar Zoltán megkezdte ötödik elnöki ciklusát a szövetség élén, az elnökség összetétele pedig változatlan maradt.
Berki Krisztián a kinevezés kapcsán hangsúlyozta: hosszú sportolói pályafutása után sportvezetőként is fontos számára, hogy tovább erősítse a magyar torna helyzetét. „Nagyon örülök az újabb lehetőségnek. Az elmúlt években rengeteget tanultam, és a jövőben is azon szeretnék dolgozni, hogy a magyar torna még népszerűbb legyen, és újra olyan fényében csillogjon, mint korábban” – fogalmazott.
Az elnökhelyettes kiemelte, hogy a szövetségben erős, összetartó közösség dolgozik, ami a közgyűlés hangulatán is érezhető volt. Mint mondta, fontos pillanat volt dr. Magyar Zoltánnak az újraválasztása, amely nemcsak a szövetség, hanem az egész tornásztársadalom számára meghatározó.
Berki külön kitért egykori edzőjére, Kovács István is, aki elismerésben részesült. „Nagyon régóta ismerjük egymást, és a kapcsolatunk ma is olyan, mint egy apa-fiú viszony. Örülök, hogy olyan elismerést kapott, amit teljes mértékben megérdemel” – mondta Berki Krisztián.
Kovács Istvánt a Magyar Torna Szövetség tiszteletbeli tagjává választották. Két évtizednyi munkája elismeréseként Magyar Tornasportért Díjat vehetett át a sajtófőnök Kaszala Claudia és Turó András. A két szakember 20 éve végzi a MATSZ kommunikációs munkáját. Dr. Halasi Tamás, a válogatott keretorvosa szintén a Magyar Tornasportért Díjban részesült, ám távolléte miatt ezt egy későbbi időpontban veszi át.














