Kis Alexandra négy (karika, labda, buzogány, szalag), Váray Míra három (karika, labda, buzogány), Pigniczki Fanni pedig egy (szalag) szerrel lép szőnyegre a budapesti ritmikus gimnasztika Európa-bajnokságon – derült ki az Eb keddi sajtótájékoztatóján. Az Európa-bajnokságnak a Papp László Sportaréna ad otthont május 19-én, 20-án és 21-én.
Dr. Körmendy-Ékes Judit, a Magyar Ritmikus Gimnasztika Szövetség (MRGSZ) elnöke a sajtótájékoztatón méltatta a magyar média érdeklődését a sportág iránt. „A lányok az elmúlt hónapokban amellett, hogy a hazai és a nemzetközi versenyeken rendre jól teljesítettek, a különböző sajtóorgánumokban is megjelentek. Versenyzőink a szakmai stáb irányításával sokat dolgoznak azért, hogy méltóképpen képviseljék a magyar színeket az Eb-n, és ez az eddigi eredményeken is meglátszik” – mondta a sportág hazai szövetségének elnöke.
Altorjai Sándor szerint Budapesten a sportág jelenlegi világsztárjai mellett a jövő nagy reménységeit is láthatjuk. „Az egyes országok az új olimpiai ciklus elején helyenként fiatalítanak is. Érdemes lesz figyelni egy-két eddig nem ismert tehetségre, mert könnyen lehet, hogy a jövő csillagait láthatjuk Budapesten” – hangoztatta a Magyar Torna Szövetség (MATSZ) főtitkára.
Televíziós közvetítés szempontjából sporttörténelmi lesz a májusi kontinensbajnokság – jelentette be Héder Barna, az M4 Sport csatornaigazgatója. Ritmikus gimnasztikában ugyanis eddig nem volt olyan világverseny, amelynek csaknem minden momentuma képernyőre került volna. A budapesti Eb-n a junior és felnőtt versenyek (a döntőkön kívül a selejtezők is, nagyrészt élőben) láthatóak lesznek az M4 Sporton.
Kovács Andrea versenyigazgató a verseny lebonyolításáról, illetve a külföldi indulókról beszélt: „Új lebonyolítási rendszer lesz az idei Eb-n, amely még látványosabbá teszi majd a versenyt. A sportág világsztárjai közül - többek között - Budapesten láthatjuk versenyezni a fehérorosz Katsiaryna Halkinát a bolgár Neviana Vladinovát az azeri Marina Durundát, és a francia Kseniya Moustafaevát” – ismertette a versenyigazgató.
Deutsch-Lazsányi Erika, Magyar Ritmikus Gimnasztika Szövetség Technikai Bizottságának vezetője elmondta, hogy Kis Alexandra mind a kijevi Grand Prix-n, mind a pesarói Világkupán felkészülési időszakának megfelelően szépen teljesített, amely megalapozhatja a sikeres hazai szereplést az Európa-bajnokságon. „Váray Míra idén debütált a felnőttek mezőnyében, ahol három szeren kifejezetten bíztató részpontszámokat hozott. Pigniczki Fanni korábban versenyről versenyre mutatott hibáin rengeteget javított. Kivitelben a legjobb részpontokat hozza, de technikai pontszámain javítani kell a jövőben. A junior együttes kéziszer válogatott eddigi versenyei bíztatóak. A nemzetközi mezőny kifejezetten erős. Nyugodtan mondhatom, hogy az Európa-bajnokság döntőjében az első hét hely szinte biztos foglalt. A fennmaradó egy helyre viszont legalább 5-6 ország száll harcba. Remélni és kívánni tudom, hogy Magyarország győzedelmeskedik!” – összegzett Deutsch-Lazsányi Erika.
A válogatott versenyzők számára az utolsó egy hónap továbbra is edzésekről és versenyekről, valamint a gyakorlatok tökéletesítéséről szól.
A magyar színeket felnőtt egyéniben Kis Alexandra, Pigniczki Fanni és Váray Míra képviseli, a junior kéziszer csapatban pedig Ákoshegyi Eszter, Borda Korinna, Földi Cintia, Györe Dorottya, Juhász Anna, Juhász Emma, Várkonyi Dea kapott helyet.
Bővebb infók: rgbudapest.hu