Böczögő és Hídvégi az élen

Szerző: Kaszala Claudia/matsz - 2011-08-31 19:16:52


tokio_vbBöczögő és Hídvégi az élen
A nőknél Böczögő Dorina, a férfiaknál Hídvégi Vid nyerte a tornászok első vb-válogatóját.
A magyar női válogatott már hetek óta Tatán készült, így ott került sor szerdán az első vb-válogatóra is. Draskóczy Imre vezetőedző tájékoztatása szerint az összkép kifejezetten jó volt, a legtöbben új gyakorlataikat mutatták be. Böczögő Dorina felemáskorláton adott elő új gyakorlatot, ugráson még a kisebb pontértékűt hozta. Jól szerepelt Austin Sheppard is, aki különösen gerendán jeleskedett, talajon nem indult. A válogatót a helyezési pontok alapján Böczögő nyerte Sheppard és Divéky előtt.




Mint ismeretes, a második vb-válogató a szeptember 10-11-én megrendezésre kerülő Országos Bajnokság lesz a Swietelsky-Vasúttechnika Kupáért. A két verseny eredménye alapján  az első három automatikasan tagja a vb-csapatnak, három tornászt a vezetőedző jelöl, míg a tartalék a 2 vb-válogató eredménye alapján kerül kijelölésre. A nőknél a szerenként elért helyezésekre kapnak pontokat a versenyzők, így alakul ki a végső sorrend.
Az első válogató után már Világkupa vár a versenyzőkre, szeptember 1-jén Sheppard (ugrás, korlát, gerenda), Böczögő (ugrás, korlát, talaj) és Divéky (gerenda talaj)a genti Vk-ra utazik, a selejtezőket pénteken, a finálékat a hétvégén rendezik.

Az 1. vb-válogató eredménye:
1. Böczögő Dorina 27 helyezési pont
2. Austin Sheppard 22
3. Divéky Luca  21
4. Gombás Laura  11
   Tóth Renáta   11
6. Nagy Orsolya 9
   Lónay Hajnalka 9

Dr. Magyar Zoltán, MATSZ-elnök: Úgy vélem, első lépésként jó volt ez a válogató, fizikálisan nagyon jól összeszedték magukat a lányok. Rontások persze még voltak, de ez teljesen normális ebben az időszakban, be kell versenyezniük magukat.

A férfiaknál az első vb-válogatót, amelyet a Tornacsarnokban rendeztek, Hídvégi Vid nyerte, megelőzve Rácz Attilát ás Vlacsil Attilát. Kovács István vezetőedző szerint mindenki hozta a formáját, saját tudásának és képességének megfelelően tornázott. Állóképességi és technikai hibák még voltak, de arra még van közel egy hónap, hogy kijavítsák. Az előzetes terveknek megfelelően a világbajnok Berki Krisztián a lólengés mellett további három szeren is elindult. A vezetőedző úgy véli, legjobban nyújtógyakorlata sikerült, itt már most el tudja érni az olimpiai kvalifikációs szükséges pontszámot. Ugrásán még javítania kell, az utolsó szerre, a gyűrűre elfáradt, belengett, de egyébként az is jól sikerül volna. Lólengésben hozta a formáját, jóllehet még tökéletesíteni kell a gyakorlatot a vb-ig.
A férfiaknál az egyéni összetettben és a szerenként elért helyezésekre is pontokat kapnak a sportolók, így a két válogatóverseny eredménye alapján az első három tornász automatikusan tagja a vb-csapatnak, míg a másik négyet a vezetőedző jelöli ki. Mint ismeretes, a második vb-válogató a szeptember 10-11-én megrendezésre kerülő Országos Bajnokság lesz a Swietelsky-Vasúttechnika Kupáért. A férfiak is részt vesznek a hétvégi genti Világkupán: Berki Krisztián (lólengés, gyűrű, ugrás, nyújtó), Rácz Attila (talaj, gyűrű, korlát, nyújtó) és Mihók Ádám (talaj, ló, ugrás, korlát).

Az 1. vb-válogató eredménye:
1.Hídvégi Vid 36 helyezési pont
2. Rácz Attila 25
3. Vlacsil Attila 24
4. Vecsernyés Dávid 21
5. Babos Ádám 18
6. Mihók Ádám  14

2011 augusztusi hírek

Hírarchívum

2024 - október (13)
2024 - szeptember (31)
2024 - augusztus (12)
2024 - július (25)
2024 - június (17)
2024 - május (54)
2024 - április (55)
2024 - március (22)
2024 - február (17)
2024 - január (14)
2023 - december (10)
2023 - november (22)
2023 - október (24)
2023 - szeptember (39)
2023 - augusztus (26)
2023 - július (22)
2023 - június (21)
2023 - május (23)
2023 - április (33)
2023 - március (30)
2023 - február (11)
2023 - január (9)
2022 - december (10)
2022 - november (25)
2022 - október (26)
2022 - szeptember (28)
2022 - augusztus (35)
2022 - július (30)
2022 - június (38)
2022 - május (29)
2022 - április (21)
2022 - március (26)
2022 - február (12)
2022 - január (14)
2021 - december (8)
2021 - november (24)
2021 - október (37)
2021 - szeptember (50)
2021 - augusztus (15)
2021 - július (19)
2021 - június (44)
2021 - május (36)
2021 - április (26)
2021 - március (24)
2021 - február (7)
2021 - január (16)
2020 - december (33)
2020 - november (23)
2020 - október (27)
2020 - szeptember (24)
2020 - augusztus (16)
2020 - július (18)
2020 - június (13)
2020 - május (11)
2020 - április (13)
2020 - március (19)
2020 - február (13)
2020 - január (12)
2019 - december (11)
2019 - november (24)
2019 - október (25)
2019 - szeptember (42)
2019 - augusztus (15)
2019 - július (11)
2019 - június (37)
2019 - május (40)
2019 - április (24)
2019 - március (29)
2019 - február (14)
2019 - január (11)
2018 - december (8)
2018 - november (19)
2018 - október (36)
2018 - szeptember (35)
2018 - augusztus (29)
2018 - július (13)
2018 - június (21)
2018 - május (32)
2018 - április (12)
2018 - március (22)
2018 - február (10)
2018 - január (8)
2017 - december (15)
2017 - november (24)
2017 - október (14)
2017 - szeptember (41)
2017 - augusztus (22)
2017 - július (23)
2017 - június (12)
2017 - május (50)
2017 - április (43)
2017 - március (38)
2017 - február (19)
2017 - január (14)
2016 - december (20)
2016 - november (28)
2016 - október (21)
2016 - szeptember (19)
2016 - augusztus (17)
2016 - július (18)
2016 - június (37)
2016 - május (41)
2016 - április (29)
2016 - március (18)
2016 - február (18)
2016 - január (6)
2015 - december (11)
2015 - november (16)
2015 - október (27)
2015 - szeptember (29)
2015 - augusztus (26)
2015 - július (22)
2015 - június (33)
2015 - május (19)
2015 - április (32)
2015 - március (42)
2015 - február (7)
2015 - január (8)
2014 - december (9)
2014 - november (21)
2014 - október (25)
2014 - szeptember (25)
2014 - augusztus (19)
2014 - július (8)
2014 - június (17)
2014 - május (33)
2014 - április (28)
2014 - március (14)
2014 - január (1)
2013 - december (7)
2013 - november (20)
2013 - október (11)
2013 - szeptember (24)
2013 - augusztus (16)
2013 - július (11)
2013 - június (6)
2013 - május (15)
2013 - április (20)
2013 - március (28)
2013 - február (15)
2013 - január (14)
2012 - december (13)
2012 - november (12)
2012 - október (16)
2012 - szeptember (22)
2012 - augusztus (20)
2012 - július (21)
2012 - június (21)
2012 - május (34)
2012 - április (20)
2012 - március (25)
2012 - február (17)
2012 - január (31)
2011 - december (7)
2011 - november (29)
2011 - október (35)
2011 - szeptember (37)
2011 - augusztus (21)
2011 - július (13)
2011 - június (26)
2011 - május (9)