Két éremmel fejezte be a zárónapot a magyar küldöttség a várnai Challenge VK-n. Vasárnap gerendán Czifra Bettina Lili aranyérmes lett, míg nyújtón Vecsernyés Dávid harmadikként végzett. A harmadik finalista, Molnár Botond ugráson a nyolcadik helyen zárt.
A szombati három érem után így a magyarok két arannyal, két ezüsttel és egy bronzzal zártak Bulgáriában. Az első döntős napon Kovács Zsófia felemáskorláton aranyat, ugráson Mayer Gréta ezüstöt szerzett, talajon pedig Molnár Botond ugyancsak második lett.Czifra Bettina Lili bízott a jó szereplésben. „Valójában azt szerettem volna, hogy a selejtezőhöz képest jobbat hozzak ki magamból, ez sikerült, míg a mezőny több tagja is rontott.” – értékelt a magyar tornász.
Vecsernyés Dávid hosszú idő után tudott Világkupán dobogóra állni. „Utoljára 2021-ben Törökországban voltam VK-n éremszerző. A selejtezőben egy biztonsági gyakorlattal kezdtem, a döntőre kockáztattam. Egy alacsonyabb kiinduló pontszámú gyakorlattal mentem fel a szerre, és van egy speciális kötés, amit nagyon kevesen csinálnak, azzal rukkoltam elő, sajnos a leugrást követően elléptem, de így is érem lett belőle” – összegzett az Európa-bajnoki bronzérmes tornász.
Trenka János, a női delegáció edzője: „Örülök a sikereknek, és lehet, hogy furcsán hangzik, de a hibáknak is. Ezek visznek előre. Ez egy állomás volt a felkészülésben. Két győzelem női vonalon és egy ezüst. A lényeg, hogy mind a sikerekből, mind a hibákból tudjunk tanulni”.
„Az időszaknak megfelelő szinten van mindenki, összességében elégedett vagyok. A férfiak részéről két éremmel fejeztük be a várnai szereplést.” – nyilatkozta Laufer Béla, a férfi delegáció edzője.
A magyarok pontszámai a zárónapon
Gerenda
Czifra Bettina Lili 13.466 (1. hely)
Nyújtó
Vecsernyés Dávid 13.666 (3.)
Ugrás
Molnár Botond 13.100 (8.)