Ritmikus gimnasztika: Különdíjat kapott Pigniczki Fanni!

Szerző: Kaszala Claudia/matsz - 2023-05-21 03:11:55


Túl az egyéni összetett döntőn. A Bakuban zajló ritmikus gimnasztika Európa-bajnokságon a szombati versenynapon külön köszöntötték Pigniczki Fannit, egyben különdíjat vehetett át. Az Európai Torna Szövetség és a szervező bizottság méltatásában kiemelte: a magyar versenyző a 10. Európa-bajnokságán indult az azeri fővárosban.

Pigniczki végül a 16. helyen végzett a fináléban, a másik magyar rg-s, Wiesner Hanna pedig a 22. helyen zárt.

Az Urbán-Szabó Mónika, Jurca Lilla, Mészáros Mandula Virág, Pesti Dalma, Kajner Gyöngyvirág, Szabados Dóra összeállításban elutazott felnőtt együttes kéziszercsapat az öt karika selejtezőben a 11. helyet szerezte meg (30.750), míg a három szalag, két labda gyakorlattal ugyancsak a 11. helyen zárt (26.100). A magyarok így az összetett csapatversenyben is tizenegyedikként végeztek.

Deutsch-Lazsányi Erika, a Magyar Ritmikus Gimnasztika Szövetség Technikai Bizottságának elnöke így értékelte az eddig eltelt időszakot a kontinensviadalon:
"Ha az egész Európa-bajnokságot tekintjük, akkor amiért jöttünk, megcsináltuk. A célunk az volt, és ezt teszteltük az elmúlt Világkupákon is, hogy az augusztusi olimpiai kvalifikációs világbajnokságnak megfelelően az első két napon legyen a hangsúly, ugyanis a vb-n ez alapján lehet majd olimpiai kvótát szerezni. Ezt modelleztük itt is, ez jól sikerült. Fanni a mai napra mentálisan elfáradt, de ez teljesen érthető, hiszen számos Világkupa van mögötte, eddig egyet sem hibázott az évben, és kifejezetten erre az első két napra koncentráltunk. Mondtam neki, hogy ne legyen elkeseredve az összetett döntőbeli teljesítménye miatt, hiszen a célt elértük: két magyar került be itt a 24-es döntőbe, két magyar lehet ott az olimpiai kvalifikációs vb-n egyéniben, és sikeresen modelleztük az első két napon a vb-t is, ráadásul 24 év után lett ismét magyar szerenkénti Eb-döntősünk ritmikus gimnasztikában. Arról nem is beszélve, hogy Fanni megkapta ma a Smart Scoring Shooting Star díját, amelyet mindig olyan versenyzőnek adnak, aki sportága szépségeit reprezentálja, és példakép lehet az utánpótlás számára. Gyönyörű ünnepséget rendeztek Fanninak, az egész pályafutását bemutatták, szépen méltatták, a végén még tűzijáték is volt, ez a nap tehát erről szólt, nem a hibákról. Egyébként nemcsak Fanni, hanem mások is hibáztak, igazából még senki se heverte ki a hosszú, 2021-es olimpiai kvalifikációt. Arról nem is beszélve, hogy az akkori várnai Eb előtt is volt Fanninak egy rossz Világkupája, utána együtt sírtunk, tehát kellenek ezek a mélységek, hogy újra tudjunk építkezni. Valamikor szét kell esni, és úgy vélem, ez ma a legjobbkor jött. Reméljük, a vasárnapi szerdöntők után felhőtlenül tud majd örülni. A felnőtt együttes kéziszercsapat jól szerepelt, a szezon legjobb két gyakorlatát adta elő. A lányok mindössze öt hónapja dolgoznak együtt, mivel a csapat összetétele megint változott, ketten egészen újak, míg ketten az érettségiről estek be a kontinensviadalra. Már annak is örülünk, hogy itt lehetünk, mert év elején azt gondoltuk, hogy csak a vb-n tudunk indulni. Most abban állapodtunk meg, hogy leérettségiznek, pihennek és június 5-én újult erővel állunk neki a vb-felkészülésnek, és nagyon remélem, hogy ezzel a csapattal végre már hosszú távon lehet tervezni. A juniorokkal elégedett vagyok, igaz, két döntőt vártunk, egy lett belőle, de 13 éves gyerekekről beszélünk, és embertelen, hogy egy nap alatt, reggeltől-estig zavarják le a selejtezőket és a döntőket, ez óriási megterhelés a fiataloknak."

2023 májusi hírek

Hírarchívum

2024 - június (8)
2024 - május (54)
2024 - április (55)
2024 - március (22)
2024 - február (17)
2024 - január (14)
2023 - december (10)
2023 - november (22)
2023 - október (24)
2023 - szeptember (39)
2023 - augusztus (26)
2023 - július (22)
2023 - június (21)
2023 - május (23)
2023 - április (33)
2023 - március (30)
2023 - február (11)
2023 - január (9)
2022 - december (10)
2022 - november (25)
2022 - október (26)
2022 - szeptember (28)
2022 - augusztus (35)
2022 - július (30)
2022 - június (38)
2022 - május (29)
2022 - április (21)
2022 - március (26)
2022 - február (12)
2022 - január (14)
2021 - december (8)
2021 - november (24)
2021 - október (37)
2021 - szeptember (50)
2021 - augusztus (15)
2021 - július (19)
2021 - június (44)
2021 - május (36)
2021 - április (26)
2021 - március (24)
2021 - február (7)
2021 - január (16)
2020 - december (33)
2020 - november (23)
2020 - október (27)
2020 - szeptember (24)
2020 - augusztus (16)
2020 - július (18)
2020 - június (13)
2020 - május (11)
2020 - április (13)
2020 - március (19)
2020 - február (13)
2020 - január (12)
2019 - december (11)
2019 - november (24)
2019 - október (25)
2019 - szeptember (42)
2019 - augusztus (15)
2019 - július (11)
2019 - június (37)
2019 - május (40)
2019 - április (24)
2019 - március (29)
2019 - február (14)
2019 - január (11)
2018 - december (8)
2018 - november (19)
2018 - október (36)
2018 - szeptember (35)
2018 - augusztus (29)
2018 - július (13)
2018 - június (21)
2018 - május (32)
2018 - április (12)
2018 - március (22)
2018 - február (10)
2018 - január (8)
2017 - december (15)
2017 - november (24)
2017 - október (14)
2017 - szeptember (41)
2017 - augusztus (22)
2017 - július (23)
2017 - június (12)
2017 - május (50)
2017 - április (43)
2017 - március (38)
2017 - február (19)
2017 - január (14)
2016 - december (20)
2016 - november (28)
2016 - október (21)
2016 - szeptember (19)
2016 - augusztus (17)
2016 - július (18)
2016 - június (37)
2016 - május (41)
2016 - április (29)
2016 - március (18)
2016 - február (18)
2016 - január (6)
2015 - december (11)
2015 - november (16)
2015 - október (27)
2015 - szeptember (29)
2015 - augusztus (26)
2015 - július (22)
2015 - június (33)
2015 - május (19)
2015 - április (32)
2015 - március (42)
2015 - február (7)
2015 - január (8)
2014 - december (9)
2014 - november (21)
2014 - október (25)
2014 - szeptember (25)
2014 - augusztus (19)
2014 - július (8)
2014 - június (17)
2014 - május (33)
2014 - április (28)
2014 - március (14)
2014 - január (1)
2013 - december (7)
2013 - november (20)
2013 - október (11)
2013 - szeptember (24)
2013 - augusztus (16)
2013 - július (11)
2013 - június (6)
2013 - május (15)
2013 - április (20)
2013 - március (28)
2013 - február (15)
2013 - január (14)
2012 - december (13)
2012 - november (12)
2012 - október (16)
2012 - szeptember (22)
2012 - augusztus (20)
2012 - július (21)
2012 - június (21)
2012 - május (34)
2012 - április (20)
2012 - március (25)
2012 - február (17)
2012 - január (31)
2011 - december (7)
2011 - november (29)
2011 - október (35)
2011 - szeptember (37)
2011 - augusztus (21)
2011 - július (13)
2011 - június (26)
2011 - május (9)