Dr. Magyar Zoltánt újraválasztották a Magyar Torna Szövetség tisztújító közgyűlésén. A Nemzet Sportolója, a kétszeres olimpiai bajnok tornász ötödik ciklusát kezdi meg a szövetség elnökeként, megbízatása öt évre szól, akárcsak az elnökségé, amelynek összetétele nem változott. A grémiumban ezúttal is Bán Teodóra, Berki Krisztián, dr. Borbély Attila, dr. Mosóczi László, Sörös Ferenc és dr. Vörös József kapott helyet.
Dr. Magyar Zoltán a tisztújító közgyűlés után hangsúlyozta: igyekeznek az elmúlt másfél évtizedben tapasztalt intenzitással segíteni a magyar tornasportot. „Az eredményeken túl büszkék vagyunk arra, hogy számos tornatermet építtettünk, újíttattunk fel és adtunk át. Több világversenynek lehetett Magyarország a házigazdája, és remélhetőleg a jövőben is folytatni tudjuk ezt a munkát” – mondta a sportvezető, aki egyedüli elnökjelölt volt, és egyhangúlag választották újra.
A Magyar Sportházban megtartott közgyűlés döntött az Ellenőrző Testület összetételéről is. A testület elnöke Szabóné Pákozdi Éva lett, a tagok pedig Schluth Mónika és Závecz Ildikó.
Az eseményen Kovács Istvánt, Berki Krisztián nevelőedzőjét és volt férfi szövetségi kapitányt a Magyar Torna Szövetség tiszteletbeli tagjává választották. Kovács István pályafutását 19 évesen a Tungsramban kezdte, akkoriban Bernáth Zoltán és Kajtor Zoltán válogatott tornászok edzője volt. 1992-ben találkozott először a későbbi olimpiai, világ- és Európa-bajnok Berki Krisztiánnal. „A magyar tornasport számos meghatározó eseményének lehettem részese. Örülök ennek a megtisztelő elismerésnek” – fogalmazott a tőle megszokott szerénységgel Kovács István.
Két évtizednyi munkája elismeréseként Magyar Tornasportért Díjat vehetett át Kaszala Claudia és Turó András. A két szakember 20 éve végzi a MATSZ kommunikációs munkáját. Tévés magazinműsorokkal segítik a sportág népszerűsítését, és a Magyar Torna Szövetség Sajtócsapatát koordinálva több világverseny sajtófőnöki feladatait is ellátták. Kaszala Claudia kiemelte: hatalmas megtiszteltetés volt számukra, hogy az elmúlt időszakot végigdolgozhatták a tornasportban. „Úgy gondolom, hogy sikerült láthatóvá tenni a magyar tornasportot itthon és külföldön is. A magazinműsorok száma meghaladja a 300-at, 10 ezernél is több sajtóközleménnyel segítettük a MATSZ munkáját, és több mint 5000 interjút és médiaszereplést koordináltunk” – összegzett a sajtófőnök.
Dr. Halasi Tamás, a válogatott keretorvosa szintén a Magyar Tornasportért Díjban részesült, ám távolléte miatt ezt egy későbbi időpontban veszi át.











