Bérczi István befejezte nemzetközi pályafutását, mint pontozóbíró. Az egykori tornász, elismert pontozóbíró ünnepélyes keretek között vonult vissza a nemzetközi bírói pályafutásától, amely nem kevesebb, mint nyolc olimpián való részvételt jelentett.
Bérczi István tornászként kezdte pályafutását, a 60-as évek végén legjobb eredményei között szerepel a magyar bajnoki cím, melyet kedvenc szerén, lólengésben nyert egyéniben és összetettben. Majd szintén lovon negyedik helyezést ért az 1971-es Európa-bajnokságon. Ezt követte az 1972-es müncheni olimpia, ahol a magyar tornászcsapat a 8. pozícióban zárt: “Csapattag voltam, csakúgy mint Magyar Zoltán, neki akkor kezdődött, nekem meg akkor volt az utolsó nagy versenyem. Még készültem a következő olimpiára, de az egy sajnálatos baleset miatt meghiúsult. A legjobb időszakom a mexikói olimpia lett volna, de akkor a bicepszem úgy elszakadt, hogy össze kellett varrni, kórházban voltam, és így nem tudtam kimenni, ettől kezdve nem is volt már olyan jó a kezem.”
Tornászkarrierje után belekóstolt az edzősködésbe is, de az nem volt hosszú távú, inkább alapvégzettségében, közlekedésmérnökként helyezkedett el: „És hogy maradjon valami a tornából, mert a tenyeremben csak benne volt a mozgás, arra gondoltam, hogy a bíráskodás nem teljes mértékben veszi el az ember idejét, így lettem bíró.”
1985-ben nemzetközi bíró vizsgát tett, és 1987-ben volt először világbajnokságon, mint nemzetközi bíró. Onnantól kezdve pedig sorban jöttek az olimpiák: „Az első olimpiám 1988-ban, Szöulban volt, technikai asszisztensként kezdtem, amit akkor vezettek be, mint szisztémát, ez ma már nincs, de elég sokáig volt. A legizgalmasabb pillanatok természetesen mindig azok voltak, amikor a magyarokért kellett szorítani a döntőben. Borkai Zsolt Szöulban lett olimpiai bajnok, és éppen lólengésre voltam beosztva, a fináléban is ott lehettem, ott nem kellett semlegesnek lenni, bíráskodhattam, technikai asszisztensi feladatot láttam el. Aztán Sydney-ben jött Csollány Szilveszter gyűrűn, ott már sajnos nem bíráskodhattam a döntőben. Majd Londonban, Berki Krisztián győzelménél talajon voltam D1-es bíró, szerencsére, amikor a fináléban volt, akkor én már túl voltam a talajon, és végigdrukkoltam, izgultam a gyakorlatát.”
A bírói feladatkört nem tekintette munkának, inkább úgy gondolta rá, mint a torna szeretetére, a hobbijára: „Gyakorlatilag a hobbi szint olyan magasra emelkedett, hogy négyévente vizsgázni kellett, és az utolsó hat évben a legmagasabb, 1-es kategóriájú bíró lettem, így többször voltam D1-es, D2-es, ami azt jelenti, hogy kiemelt bíró vagy referens bíró lettem. 2008-ban végleg nyugdíjba mentem civil állásomból, és úgy vélem, akkor tudtam igazán magas szintre emelkedni bíróként. Jobban oda tudtam figyelni, keményebben tudtam készülni, sok- sok gyakorlatot meg kell nézni lassítva, bonyolult a torna, és mi is sokat teszünk érte, nem csak a versenyzők.”
Nemzetközi bírói pályafutását tekintve az olimpiákon való munkásságára a legbüszkébb: „Büszke vagyok, hogy nyolc olimpián pontozhattam, zsinórban mindegyiken részt tudtam venni. Hál’ Istennek nem maradt ki olimpia, amin ne lettem volna ott, mint bíró, ebben szerencse is volt, de természetesen tettem is érte. A riói olimpia volt az utolsó nagy világversenyem, összesen nyolc ötkarikás játékokon voltam a szöuli olimpiától kezdve.”
A szombathelyi Challenge Világkupa volt az utolsó olyan verseny, ahol nemzetközi bíróként vett részt, ezért ott búcsúztatták el ünnepélyes keretek között. Ez nem jelenti azt, hogy visszavonul a bíráskodástól, mert itthon, hazai viadalokon továbbra is munkálkodni fog: “Hazai bíró leszek, és részt veszek a versenyeken, a bírok szervezésében, továbbképzésében. Azért lesz mit tenni, hogy az itthoni versenyek is zökkenőmentesen bonyolódjanak le.”
