Keleti Ágnes öt olimpiai aranyérme EB-ezüstérmes junior férfi csapat EB-bronzérmes junior női csapat Kocsis Evelin - ritmikus gimnasztika junior EB-bronzérmes Keleti Ágnes 100 éves Férfi csapat EB - hazaérkezés Női csapat EB - hazaérkezés

Torna: Dr. Magyar Zoltán ismét a MOB-elnökségében

Szerző: Kaszala Claudia/matsz - 2020-06-20 21:17:31


Dr. Magyar Zoltánt, a Magyar Torna Szövetség elnökét ismét beválasztották a Magyar Olimpiai Bizottság elnökségébe, így hetedik ciklusát kezdi meg a Nemzet Sportolója.

A korábbi elnököt, Kulcsár Krisztiánt választották meg a Magyar Olimpiai Bizottság elnökének szombaton, a Budapest Kongresszusi Központban tartott tisztújító közgyűlésen, ahol az új elnökségbe Wladár Sándor is bekerült. Elfogadták a szervezet új alapszabályát és 2020-as költségvetését, valamint több olimpiai esemény is napirendre került. Döntöttek a 2022-es téli olimpiai részvételről is. Az elnökség alakuló ülésén Vékássy Bálint főtitkár egyhangúan kapott bizalmat a következő ciklusra. Schmitt Pál úgy fogalmazott: „a támogatottság önmagáért beszél”.

MOB elnökség 2020. június 20-tól

Sporttörténelmi érdekességként: 31 éve, három nap eltéréssel, ezen a helyszínen, 1989. június 17-én a Novotel Szállóban alakult meg a demokratikus Magyar Olimpiai Bizottság, Schmitt Pál elnökletével, aki azóta is tagja az elnökségnek, csakúgy, mint dr. Kamuti Jenő.

A június 20-ai közgyűlést dr. Szabó Tünde köszöntötte. A sportért felelős államtitkár beszélt arról, hogy a pandémia idején Magyarország kiválóan kezelte a helyzetet. Az államtitkárság rendszeres kapcsolatban volt a sport szereplőivel, így a Magyar Olimpiai Bizottsággal. Figyelemmel kísérték a sport vonatkozásait, több intézkedést hoztak. Az olimpiai ezüstérmes úszó sportvezető hangsúlyozta: biztos benne, hogy a MOB a jövőben is kiváló támaszt fog jelenteni a magyar sportnak.

A résztvevők a napirendi pontok előtt megemlékeztek az olimpiai család előző közgyűlése óta elhunyt tagjairól. Tavaly november 30-a óta Darázs István (1955-2020; sportvezető, a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség gyorsasági ágazatának igazgatója), Kaló Sándor (1944-2020; olimpikon kézilabdázó, a férfiválogatott szövetségi kapitánya), dr. Sárközy Tamás (1940-2020; sportvezető, sportjogász, a Magyar Jégkorong Szövetség elnöke, MOB-tag), Wichmann Tamás (1948-2020; olimpiai ezüstérmes kenus), Gáli István (1943-2020; olimpikon ökölvívó), Göröcs János (1939-2020; olimpiai bronzérmes labdarúgó, edző), Székely Éva (1927-2020; olimpiai bajnok úszó, a Nemzet Sportolója, mesteredző, MOB-tag), Bonn Ottó (1926-2020; a Magyar- és a Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetség főtitkára, a KSI igazgatója, a MOB elnökségének tagja, tiszteletbeli MOB-tag), dr. Ütő Géza (1929-2020; olimpikon evezős), Gyuricza József (1934-2020; olimpiai bronzérmes vívó, mesteredző), Benedek Ferenc (1926-2020; öttusa mesteredző), Füzesi Ferenc (1960-2020; olimpikon kézilabdázó, edző), Fazakas Szabolcs (1947-2020; a Magyar Baseball Szövetség elnöke, MOB-tag), Lochmayer György (1934-2020; sportvezető, a MOB titkára, a szervezet elnökségének tagja, olimpiai csapatvezető, tiszteletbeli MOB-tag), Wieland Károly (1934-2020; olimpiai bronzérmes kenus), dr. Kausz István (1932-2020; olimpiai bajnok vívó, az úszóválogatott orvosa, tiszteletbeli MOB-tag), Gém Zoltán (1954-2020; sportvezető, a MOB Fair Play Bizottságának tagja), Marót Péter (1945-2020; olimpiai ezüstérmes vívó, edző), Földessy Ödön (1929-2020; olimpiai bronzérmes atléta), Tóth Bendegúz (1997-2020; birkózó egyetemi vb-ezüstérmes), dr. Kárpáti György (1935-2020; olimpiai bajnok vízilabdázó, a Nemzet Sportolója, edző, sportvezető, a férfiválogatott másodedzője, a MOB, az FTC és a Magyar Vízilabda Szövetség elnökségének tagja, tiszteletbeli MOB-tag) és Benedek Tibor (1972-2020; olimpiai bajnok vízilabdázó, edző, a férfiválogatott szövetségi kapitánya) hagyott itt bennünket.

Az első napirendi pontban Kulcsár Krisztián az előző közgyűlés óta eltelt időszakról számolt be. A sportági eredmények és rendezés terén kitért a téli ifjúsági olimpiára, a debreceni rövidpályás gyorskorcsolya Európa-bajnokságra és a férfiaknak olimpiai kvalifikációt jelentő budapesti vízilabda-Eb-re, egyben gartulált a szervezésért. Kifejtette a tokiói olimpiával kapcsolatos aktualitásokat, a kvótahelyzetet, a tochigi edzőtábori lehetőségeket, a halasztás körülményeit. A sportvezető beszélt az új szurkolói márkáról, és a COVID-19 világjárvány vonatkozásairól is.

Az elnökség 2019-es szakmai beszámolójáról Vékássy Bálint főtitkár adott áttekintést. A dokumentum a tokiói olimpia előkészületei és az átütemezések mellett tartalmazza többek közt az olimpiai multisport-eseményeket, a nemzetközi szerepvállalást, a szponzorációs, marketing- és kommunikációs tevékenységet, a Magyar Olimpiai Bizottság szurkolói márkájának olimpia előtti bemutatásának előkészítését, továbbá a hagyományőrzést és a szociális munkát.

A jelenlévők a gazdasági témák között elfogadták a könyvvizsgáló jelentését, a MOB 2019-es pénzügyi beszámolóját és közhasznúsági mellékletét, a szervezet 2020-as költségvetését. Jóváhagyták a Felügyelő Bizottság 2019. évi beszámolóját és 2020-as ellenőrzési tervét, melyet a bizottság elnöke, Dávid Imre ismertetett, aki megköszönte a leköszönő elnökség munkáját.

A sportszakmai témákat Fábián László sportigazgató és Dósa Viktória, olimpiai csapatvezető ismertette. A közgyűlés elfogadta a 2020-as lausanne-i téli ifjúsági olimpia beszámolóját, döntött a 2022. évi pekingi, 24. téli olimpián, a 2021. évi téli (Vuokatti) és a 2022-es nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon (Besztercebánya), továbbá a 2022-es dakari, 4. nyári ifjúsági olimpián történő részvételről. Utóbbi az olimpiai mozgalom szempontjából azért lesz sporttörténelmi jelentőségű, mert Afrikában először rendeznek ötkarikás eseményt.

Fábián László a 2021. évi Téli Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivállal kapcsolatos célkitűzések, felkészülési irányelveket mutatta be, amelyeket a közgyűlés elfogadott.

Változott az alapszabály, amelyet az elhalasztott tokiói olimpia miatt kialakult helyzetre való tekintettel módosított a közgyűlés. A változtatás szükségességéről dr. Mészáros János, a MOB Jogi Bizottságának elnöke beszélt.

A nap utolsó, ám legizgalmasabb napirendje a tisztújítás volt, hiszen a téli sportágakért felelős alelnöki helyre ketten, a 7 elnökségi tag helyére pedig 13-an jelentkeztek. A határidőig 16-an pályáztak a különböző posztokra.

A napirend előtt Kulcsár Krisztián megköszönte a tagság munkáját, és felkérte Schmitt Pál tiszteletbeli elnököt, a NOB tagját, hogy vezényelje le a tisztújítást.

A regnáló elnöknek nem volt kihívója, Kulcsár Krisztiánt újraválasztották: a 106 voksoló közül 103-an szavaztak igennel. Rövid székfoglalójában köszönetet mondott a tagság bizalmáért, és azt mondta, folytatja a munkát a kijelölt úton, a közgyűlés által elfogadott, 2028-ig tartó stratégia szerint.

A nyári sportágakért felelős alelnök Schmidt Gábor, a téliekért felelős – Orendi Mihály visszalépését követően – dr. Deutsch Tamás lett. Az elnökség további megválasztott tagjai: Imre Géza, dr. Kovács Antal, a hetedik ciklusát kezdő dr. Magyar Zoltán, továbbá Markovits László, Pálinger Katalin, Schmidt Gábor, Vári Attila és – új tagként – dr. Wladár Sándor. A jelenlévők voksoltak arról is, hogy az újonnan választott elnökség mandátuma a legkésőbb 2024. szeptember 15-én megtartandó közgyűlésig tartson.

Az esemény végén Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság első embere gratulált az új vezetésnek, amelyet a további együttműködésről biztosított.

A közgyűlés után a MOB új elnöksége megtartotta alakuló ülését, amelyen a következő négy évre is bizalmat szavaztak a korábbi főtitkárnak, Vékássy Bálintnak. Az ülésen Schmitt Pál úgy fogalmazott: „a támogatottság önmagáért beszél, az elvégzett munka teljes elismerését jelenti". A Nemzet Sportolója gratulált Kulcsár Krisztiánnak, elégedettségét fejezte ki. Azt mondta, elnökként bizonyította, hogy mindenkivel jól együtt tud működni – legyen az sportoló, sportszervezet, vagy a kormányzat, a sportirányítás –, valamint valamennyi területen sikerre tudta vezetni az ötkarikás szervezetet.

A grémium új tagja az úszószövetségi elnök dr. Wladár Sándor lett, aki azt mondta, volt ideje és lehetősége megismerni a MOB munkáját, hiszen tagja volt a sportszakmai bizottságnak.


MOB elnökség 2020. június 20-tól

A Magyar Olimpiai Bizottság elnökségének tagjai 2020. június 20-tól

Elnök
Kulcsár Krisztián (103 igen szavazat), olimpiai ezüstérmes, világ- és Európa-bajnok párbajtőrvívó. Korábban a Magyar Vívó Szövetség elnökségének tagja, általános alelnöke; a nemzetközi szövetség sportigazgatója. A „BOM a Magyar Sportért" Alapítvány egyik alapítója, alelnöke. 2005-től a Magyar Olimpiai Bizottság tagja, 2017 májusától a szervezet 16. elnöke.

Nyári olimpiai sportágakért felelős alelnök
Schmidt Gábor (100 szavazat), a KSI Kajak-Kenu Szakosztályának edzője, majd vezetője, az ifjúsági válogatott vezetőedzője, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség szakfelügyelője, főtitkára, ma elnöke. Korábban a Nemzeti Sportközpontok főigazgató-helyettese. A Magyar Olimpiai Bizottság előző elnökségének tagja.

Téli olimpiai sportágakért felelős alelnök
Dr. Deutsch Tamás (90 szavazat), az MTK és a Sportegyesületek Országos Szövetségének elnöke, a Magyar Olimpiai Bizottság előző alelnöke, a Magyar Paralimpiai Bizottság alelnöke. A Fidesz egyik alapító tagja; korábban ifjúsági- és sportminiszter, országgyűlési képviselő, a magyar Országgyűlés egyik alelnöke, ma Európai Parlamenti képviselő.

Elnökségi tagok (7 fő)
    Vári Attila (76 szavazat), olimpiai, világ- és Európa-bajnok vízilabdázó. A Magyar Vízilabda Szövetség elnöke, a Magyar Olimpiai Bizottság előző elnökségének tagja. Korábban a Pécsi Sport Nonprofit Zrt. vezérigazgatója.
    Dr. Magyar Zoltán (68 szavazat), olimpiai-, világ- és Európa-bajnok tornász, a Nemzet Sportolója. A Magyar Torna Szövetség elnöke, a Magyar Olimpiai Bizottság előző elnökségének tagja, korábbi alelnöke, korábban a Magyar Olimpiai Akadémia alelnöke, a Magyar Olimpiai Bajnokok Klubja elnökségének tagja, ma a Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesületének tagja.
    Dr. Wladár Sándor (66 szavazat), olimpiai és Európa-bajnok, világbajnoki ezüstérmes úszó. Korábban a Jövő SC vezetője, ma a Magyar Úszó Szövetség elnöke. A Magyar Olimpiai Bizottság Sportszakmai Bizottságának tagja.
    Markovits László (65 szavazat), háromszoros olimpikon teniszező. A Vasas SC elnöke 2002-től, a Magyar Röplabda Szövetség, a Magyar Úszó Szövetség, a Sportegyesületek Országos Szövetsége és a Magyar Olimpiai Bizottság előző elnökségének tagja.
    Dr. Kovács Antal (64 szavazat), olimpiai és világbajnok, Európa-bajnoki ezüstérmes judós. A Magyar Olimpiai Bizottság előző, a Sportegyesületek Országos Szövetsége és a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség jelenlegi elnökségi tagja, a Magyar Judo Szövetség korábbi kommunikációs és marketing, ma szakmai alelnöke, a Paksi Atomerőmű kommunikációs igazgatója.
    Imre Géza (63 szavazat), olimpiai ezüst- és bronzérmes, világ- és Európa-bajnok párbajtőrvívó. A Budapesti Honvéd Sportegyesület sportigazgatója, a Magyar Olimpiai Bizottság előző és a Magyar Vívó Szövetség jelenlegi elnökségének tagja.
    Pálinger Katalin (54 szavazat), olimpiai és világbajnoki ezüstérmes, Európa-bajnok kézilabdázó. A Magyar Kézilabda Szövetség alelnöke, a Magyar Olimpiai Bizottság előző elnökségének tagja.

A Nemzetközi sportszövetség vezető tisztségviselője (dr. Kamuti Jenő, a Nemzetközi Fair Play Bizottság elnöke) és a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagjai (Gyurta Dániel és Schmitt Pál) a MOB alapszabálya szerint automatikusan tagja az elnökségnek, amelynek létszáma így az elnökkel és a két alelnökkel együtt összesen 13 fő. A felügyelő bizottságot 2017. május 2-án választották meg, mandátumuk öt évre szól.

Forrás: Magyar Olimpiai Bizottság
Fotók: Szalmás Péter/MOB

2020 júniusi hírek

Hírarchívum

2024 - december (1)
2024 - november (9)
2024 - október (25)
2024 - szeptember (31)
2024 - augusztus (12)
2024 - július (25)
2024 - június (17)
2024 - május (54)
2024 - április (55)
2024 - március (22)
2024 - február (17)
2024 - január (14)
2023 - december (10)
2023 - november (22)
2023 - október (24)
2023 - szeptember (39)
2023 - augusztus (26)
2023 - július (22)
2023 - június (21)
2023 - május (23)
2023 - április (33)
2023 - március (30)
2023 - február (11)
2023 - január (9)
2022 - december (10)
2022 - november (25)
2022 - október (26)
2022 - szeptember (28)
2022 - augusztus (35)
2022 - július (30)
2022 - június (38)
2022 - május (29)
2022 - április (21)
2022 - március (26)
2022 - február (12)
2022 - január (14)
2021 - december (8)
2021 - november (24)
2021 - október (37)
2021 - szeptember (50)
2021 - augusztus (15)
2021 - július (19)
2021 - június (44)
2021 - május (36)
2021 - április (26)
2021 - március (24)
2021 - február (7)
2021 - január (16)
2020 - december (33)
2020 - november (23)
2020 - október (27)
2020 - szeptember (24)
2020 - augusztus (16)
2020 - július (18)
2020 - június (13)
2020 - május (11)
2020 - április (13)
2020 - március (19)
2020 - február (13)
2020 - január (12)
2019 - december (11)
2019 - november (24)
2019 - október (25)
2019 - szeptember (42)
2019 - augusztus (15)
2019 - július (11)
2019 - június (37)
2019 - május (40)
2019 - április (24)
2019 - március (29)
2019 - február (14)
2019 - január (11)
2018 - december (8)
2018 - november (19)
2018 - október (36)
2018 - szeptember (35)
2018 - augusztus (29)
2018 - július (13)
2018 - június (21)
2018 - május (32)
2018 - április (12)
2018 - március (22)
2018 - február (10)
2018 - január (8)
2017 - december (15)
2017 - november (24)
2017 - október (14)
2017 - szeptember (41)
2017 - augusztus (22)
2017 - július (23)
2017 - június (12)
2017 - május (50)
2017 - április (43)
2017 - március (38)
2017 - február (19)
2017 - január (14)
2016 - december (20)
2016 - november (28)
2016 - október (21)
2016 - szeptember (19)
2016 - augusztus (17)
2016 - július (18)
2016 - június (37)
2016 - május (41)
2016 - április (29)
2016 - március (18)
2016 - február (18)
2016 - január (6)
2015 - december (11)
2015 - november (16)
2015 - október (27)
2015 - szeptember (29)
2015 - augusztus (26)
2015 - július (22)
2015 - június (33)
2015 - május (19)
2015 - április (32)
2015 - március (42)
2015 - február (7)
2015 - január (8)
2014 - december (9)
2014 - november (21)
2014 - október (25)
2014 - szeptember (25)
2014 - augusztus (19)
2014 - július (8)
2014 - június (17)
2014 - május (33)
2014 - április (28)
2014 - március (14)
2014 - január (1)
2013 - december (7)
2013 - november (20)
2013 - október (11)
2013 - szeptember (24)
2013 - augusztus (16)
2013 - július (11)
2013 - június (6)
2013 - május (15)
2013 - április (20)
2013 - március (28)
2013 - február (15)
2013 - január (14)
2012 - december (13)
2012 - november (12)
2012 - október (16)
2012 - szeptember (22)
2012 - augusztus (20)
2012 - július (21)
2012 - június (21)
2012 - május (34)
2012 - április (20)
2012 - március (25)
2012 - február (17)
2012 - január (31)
2011 - december (7)
2011 - november (29)
2011 - október (35)
2011 - szeptember (37)
2011 - augusztus (21)
2011 - július (13)
2011 - június (26)
2011 - május (9)