Férfi torna Mindenki tornája Női torna Ritmikus gimnasztika Aerobik Akrobatikus torna

Isten éltesse a 135 éves Magyar Torna Szövetséget

Szerző: matsz - 2020-06-26 17:59:59


Matolay Elek, Szontágh dr. és Bakody dr. 1863-ban megalapították a Nemzeti Torna Egyletet, amelynek hivatalos nyelve: a magyar. Első elnöke: Matolay Elek

Matolay Elek alapító, elnök

A Magyar Torna Szövetség (MATSZ), (a Magyarországi Torna Egyletek Szövetségének - MOTESZ - jogutódja) az egyik legrégebben megalakult sportági szövetség, amely 1885-ben - alig négy évvel a Nemzetközi Torna Szövetség (FIG) létrejötte után - alakult meg. A MOTESZ 1898-ban kért és kapott felvételt a FIG-be.

A magyar torna 1885.június 28-án mutatkozott be a nagy nyilvánosság előtt, mint sportág, s ezzel hivatalosan is kezdetét vette a magyar tornasport. Katonazenekar kíséretében vonult végig a főváros utcáin a háromszázötven felnőtt és százharminc iskolai tanuló a tornatérre. A belvárosi reáliskolából rendgyakorlatokat mutattak be a tanulók és mindezek előtt az összes résztvevő közös szabadgyakorlatokkal tette különlegessé az első tornaünnepélyt. A győzelmi cserkoszorút nyilvánosan osztották ki.

A tornaünnepélyt követő napon, az alakuló közgyűlésén, 15 egyesület képviselői részvételével megalapították, 1885. június 29-én a szövetséget, melynek neve: Magyarországi Torna Egyletek Szövetsége, MOTESZ.

Magyar tornászok első komoly nemzetközi bemutatkozása az athéni olimpián, 1896-ban volt. Első szakága, a szertorna szakág 15 arany, 11 ezüst, 14 bronzéremmel eredményes résztvevője a világ legnagyobb sporteseményének, az olimpiai versenyeknek.

Az aranyérmesek közül, a nőknél kiemelkedik az ötszörös aranyérmes Keleti Ágnes, aki rövidesen 100. születésnapját ünnepelheti. A férfiak közül – ki ne ismerné – a legendás bajnokot, aki nyolc éven keresztül világversenyeken veretlenül állt a lólengés királyaként a dobogók tetején, a kétszeres olimpiai, háromszoros világ- és Európa-bajnok Dr. Magyar Zoltán, aki jelenleg a Magyar Torna Szövetség elnökeként vezeti és segíti szeretett sportágát.

A FIG első hivatalos SZERTORNA világbajnoksága – Luxembourg, 1930 – óta a magyar tornászok 12 arany, 15 ezüst, 8 bronzérmet nyertek, ami meghatározó szerepet jelentett és jelent a nemzetközi tornásztársadalomban. A MOTESZ megalakulása óta számos szakággal bővült.

1949-ben a Sportakrobatika, 1954-ben a Ritmikus Sportgimnasztika, 1991-ben az Aerobik, 1997-ben a Mindenki Tornája, 2002-ben a Gumiasztal és 2019-ben a Parkour szakág alakult meg.

Az RG szakág 1 világbajnoki bronzérmet szerzett a kezdetek óta.
Az Akrobatikus Torna szakág 7 bronzérmet szerzett a szakág világbajnokságain.
Az Aerobik szakág 1 arany, 3 ezüst és 2 világbajnoki bronzérmet szerzett világbajnokságokon.

Magyarország - MOTESZ, MATSZ – három szertorna – 1934, 1983, 2002, 2019 (Junior VB) – valamint három RG világbajnokságot rendezett – (nem hivatalos első) 1963, 1996, 2003. Emellett számtalan ún. tornász világeseménynek adott otthont, mint FIG kongresszus (1934), FIG szimpózium (1983, 2005) ill. FIG edzői szimpózium (1999) és Edzői Akadémia (2005).

Az előbbieken kívül meghatározó szerepet töltöttünk be az 1982-ben alakult Európai Torna Szövetség életében is. Rendeztünk sikeres szertorna 1992, 2005, RG 1999, 2017, Aerobik 2003, 2009 Európa-bajnokságot.

A sportdiplomácia az egyik legerősebb, nagyon eredményes nemzetközi tevékenysége a Szövetségnek. Már 1934-ben, a Budapesti FIG Kongresszuson választottak magyar tisztségviselőt. A továbbiakban is volt és van ma is magyar torna szakember a különböző nemzetközi szövetségben, akik jól szolgálják a sportágunk képviseletét és érdekeit.

MOTESZ 100. születésnapi emlékplakett

1985-ben ünnepelte a MOTESZ megalakulásának 100 éves jubileumát, amelyet ünnepi közgyűléssel, jubileumi kiállítással, nemzetközi tornagálával tette emlékezetessé.

A MATSZ 2010-ben ünnepelte 125 éves jubileumát sok - sok kiadvánnyal, sporttörténeti könyvvel, kiállítással, bemutatókkal, torna gálával, ünnepi közgyűléssel, jubileumi nemzetközi Grand Prix versennyel.

Jelenleg nyolc szakágban 149 szakosztály, ill. club működik 4123 igazolt versenyzővel.

A Magyar Torna Szövetség nemzetközi tisztségviselői az elmúlt 135 évben

2020 júniusi hírek

Hírarchívum

2020 - július (2)
2020 - június (13)
2020 - május (11)
2020 - április (13)
2020 - március (19)
2020 - február (13)
2020 - január (12)
2019 - december (11)
2019 - november (24)
2019 - október (25)
2019 - szeptember (42)
2019 - augusztus (15)
2019 - július (11)
2019 - június (37)
2019 - május (40)
2019 - április (24)
2019 - március (29)
2019 - február (14)
2019 - január (11)
2018 - december (8)
2018 - november (19)
2018 - október (36)
2018 - szeptember (35)
2018 - augusztus (29)
2018 - július (13)
2018 - június (21)
2018 - május (32)
2018 - április (12)
2018 - március (22)
2018 - február (10)
2018 - január (8)
2017 - december (15)
2017 - november (24)
2017 - október (14)
2017 - szeptember (41)
2017 - augusztus (22)
2017 - július (23)
2017 - június (12)
2017 - május (50)
2017 - április (43)
2017 - március (38)
2017 - február (19)
2017 - január (14)
2016 - december (20)
2016 - november (28)
2016 - október (21)
2016 - szeptember (19)
2016 - augusztus (17)
2016 - július (18)
2016 - június (37)
2016 - május (41)
2016 - április (29)
2016 - március (18)
2016 - február (18)
2016 - január (6)
2015 - december (11)
2015 - november (16)
2015 - október (27)
2015 - szeptember (29)
2015 - augusztus (26)
2015 - július (22)
2015 - június (33)
2015 - május (19)
2015 - április (32)
2015 - március (42)
2015 - február (7)
2015 - január (8)
2014 - december (9)
2014 - november (21)
2014 - október (25)
2014 - szeptember (25)
2014 - augusztus (19)
2014 - július (8)
2014 - június (17)
2014 - május (33)
2014 - április (28)
2014 - március (14)
2014 - január (1)
2013 - december (7)
2013 - november (20)
2013 - október (11)
2013 - szeptember (24)
2013 - augusztus (16)
2013 - július (11)
2013 - június (6)
2013 - május (15)
2013 - április (20)
2013 - március (28)
2013 - február (15)
2013 - január (14)
2012 - december (13)
2012 - november (12)
2012 - október (16)
2012 - szeptember (22)
2012 - augusztus (20)
2012 - július (21)
2012 - június (21)
2012 - május (34)
2012 - április (20)
2012 - március (25)
2012 - február (17)
2012 - január (31)
2011 - december (7)
2011 - november (29)
2011 - október (35)
2011 - szeptember (37)
2011 - augusztus (21)
2011 - július (13)
2011 - június (26)
2011 - május (9)