Torna Eb: Bronzérmes a női junior csapat, négy szerfinálé

Szerző: Kaszala Claudia/matsz - 2020-12-18 17:06:46


Példátlan tettet hajtott végre a Balázs Kíra, Béke Flóra, Mayer Gréta, Peresztegi Nóra, Szmirnov Anna összeállítású junior csapat azzal, hogy bronzérmet szerezett a tornászok mersini Európa-bajnokságán, erre ugyanis a sportág hazai történetében eddig nem volt példa. Mayerék ráadásul négy egyéni szerdöntőt is begyűjtöttek.

A Balázs Kíra, Béke Flóra, Mayer Gréta, Peresztegi Nóra, Szmirnov Anna összeállítású junior csapat a dobogó harmadik fokán a tornászok mersini Európa-bajnokságán

A felnőttek után a juniorok is megkezdték szereplésüket a női tornászok mersini Európa- bajnokságán. A fiatalok versenyrendszere némileg különbözött a felnőttekétől: a selejtező (amely 5-4-3-as rendszerben zajlott) eredménye alapján hirdettek csapatsorrendet, valamint egyéni összetett végeredményt is. Emellett a kvalifikáció egyben selejtező is volt a 8 fős szerenkénti finálékra.

A mieink a második csoportban léptek a szerekhez, és felemáskorláton kezdtek. Altorjai Sándor csapatvezető és Draskóczy Imre szövetségi kapitány helyszíni beszámolója szerint az immár hagyományosnak mondható gyenge kezdés ezúttal is megvolt: sem felemáskorláton, sem gerendán nem remekelt a csapat. A következő két szerre, a talajra és az ugrásra, mintha egy másik együttes lépett volna elő, kiválóan teljesítettek a lányok. Ennek köszönhetően a nemzetek versenyében a Balázs Kíra, Béke Flóra, Mayer Gréta, Peresztegi Nóra, Szmirnov Anna alkotta magyar csapat 143.428 pontot szerzett, amellyel a harmadik helyen végzett a román és az ukrán együttes mögött.

A csapatbronz mellett minden szeren lesz magyar finalista. Talajon Mayer Gréta (12.933; 3. hely) jutott be a legjobbak közé, Balázs Kíra (11.666) pedig harmadik számú tartalék lesz. Ugráson pont fordítva, Balázs Kíra (13.066; 6.hely) került be, míg a Dunaferr kiválósága (12.866) tartalék. Felemáskorláton Balázs Kíra újabb tartalék pozíciót szerzett (11.566) ezúttal az elsőszámút, Szmirnov Anna pedig az ötödik helyen (12.066) kvalifikálta magát a fináléba. Gerendán is lesz kiért szorítani, hiszen Mayer Gréta ezen a szeren is döntőzik (11.733; 7.hely), Balázs Kíra pedig tartalék lesz (11.366).

Az egyéni összetettben Balázs Kíra szerepelt a legjobban 48.031 ponttal 7. lett, Mayer Gréta pedig 46.965 ponttal a 10. helyen zárt.

A selejtezők ezzel lezárultak, szombaton a felnőtt együttesek döntőjével folytatódik az Eb, ahol a magyar csapat is érdekelt.

Junior csapatverseny, végeredmény:

    1. Románia - 156.463
    2. Ukrajna - 145.995
    3. Magyarország - 143.428 (Balázs Kíra, Béke Flóra, Mayer Gréta, Peresztegi Nóra, Szmirnov Anna)

A bonzérmes junior csapat a dobogó a tornászok mersini Európa-bajnokságán

Szmirnov Anna:
El sem tudom hinni, hogy bronzérmesek lettünk, és korláton ott vagyok a fináléban. Eszméletlen érzés volt ott állni a dobogón. Szerintem nagyon jó a csapatunk, jó kis közösség, végig bíztattuk egymást, és rengeteg munka van ebben az éremben, de az én saját finálés helyemben is. Nagyon boldog vagyok.
Mayer Gréta:
Egyelőre még én sem tudom felfogni, hogy megvan a bronzérem. Ráadásul bennem kicsit felemás érzések kavarognak, mivel az első két szeren rontottam, és a szakmai vezetés, illetve én is magamtól sokkal jobbat vártam egyéni összetettben, de ez két hiba miatt nem jött össze, így picit szomorú vagyok. Ugyanakkor persze örülök, hiszen van két szerfinálém, a csapatbronz pedig szinte elfelejteti, hogy az összetett nem sikerült.
Balázs Kíra:
Nagyon-nagyon bíztunk benne, hogy meglesz a dobogó. Ahogy közeledett a verseny időpontja, csak azt mondogattuk egymásnak, hogy jók vagyunk, ügyesek vagyunk, meg tudjuk csinálni, és érmet tudunk szerezni. Persze az elején voltak hibák, de az is igaz, hogy mindannyian nagyon izgultunk, görcsben volt a gyomrunk. Aztán szépen lassan megnyugodtunk, az edzők is segítettek, meg mi is támogattuk egymást, és összejött a hőn áhított érem. Nekem ráadásul sikerült két szépet ugranom, úgyhogy a szerenkénti döntőm is megvan.
Béke Flóra:
Szerintem fantasztikus eredményt értünk el, nagyon büszke vagyok a csapatra. Én ugye két szeren indultam, akkor próbáltam kizárni mindent, különben viszont figyeltem a táblát, és mindig néztem, hogy állunk. Nagyon összetartó együttes a miénk, mindig segítjük, bíztatjuk egymást, nagyon régóta készülünk együtt, szeretjük egymást, a sok munka mellett szerintem ez mind hozzájárult ahhoz, hogy bronzérmesek lettünk.
Peresztegi Nóra:
Őszintén szólva tervbe volt véve, hogy ott állunk a dobogón. Tudtuk, hogy nem teljes a mezőny, több nemzet is hiányzik, és azt számolgattuk, hogy meglehet a harmadik hely. Én nagyon bíztam benne, ráadásul egy külső bokaszalag-nyúlás miatt csak talajon szerepeltem, így végig tudtam segíteni, bíztatni a többieket. Nagyon örülök, hogy amit elterveztünk, az sikerült.
Draskóczy Imre, szövetségi kapitány:
Az első két szeren többen is rontottak, köztük Mayer Gréta is, akitől előzetesen a legjobb összetett eredményt vártuk. Ezzel együtt nagyon szép teljesítmény, hogy két szeren is a fináléba került. Szmirnov Anna nagyon jó felemáskorlátot csinált, Balázs Kíra pedig nemcsak az ugráson volt kiváló, hanem egyéni összetettben is remekelt, ő végzett a legjobb pozícióban, benne volt az első tízben. Mindenkire nagyon büszke vagyok, többet ért el a csapat, mint amit előzetesen vártunk tőlük, ez remek eredmény, főleg annak tudatában, hogy két rutinos versenyző, Nerhof Anett és Szilágyi Nikolett nélkül értük el mindezt. Ráadásul magyar női junior csapat még soha nem állt dobogón Európa-bajnokságon.
Altorjai Sándor, csapatvezető:
Izgalmas selejtezőn vagyunk túl, a hagyományosan rossz kezdésnek köszönhetően. Az első két szer után nem gondoltam volna, hogy ebből csapatérem lehet, és odaérhetünk a dobogóra. Szerencsére azonban talajon és ugráson rám cáfoltak a lányok. Tény, hogy szűkebb mezőnyben történt mindez, de ettől még a lányoktól nem lehet elvitatni a megszerzett bronzérmet, erre korábban nem volt példa. Boldog vagyok az egyéni döntők miatt is, ott tiszta lappal indulhatnak, és mivel a gyakorlataikban benne maradt néhány pont, úgy gondolom, lehet keresnivalójuk a finálékban.

A mieink pontjai, mögöttük a finálés és finálés tartalék helyezés, zárójelben


 TalajUgrásFelemás korlátGerendaÖsszetett
Balázs Kíra11.666 (t3)13.066 (6)11.566 (t1)11.366 (t2)48.031 (7)
Béke Flóra  11.30011.066 
Mayer Gréta12.933 (3)12.866(t2)9.36611.733(7)46.965 (10)
Peresztegi Nóra11.566    
Szmirnov Anna10.40011.80012.066 (5)10.20044.466 (20)

Részletes program (helyi idő szerint):

December 19. 15:30-17:30 - felnőtt csapat döntő
December 20. 10:00-13:00 - junior szerenkénti döntő
15:00-18:00 - felnőtt szerenkénti döntő
December 21. – Érkezés: 19.25, Liszt Ferenc repülőtér

2020 decemberi hírek

Hírarchívum

2024 - december (8)
2024 - november (9)
2024 - október (25)
2024 - szeptember (31)
2024 - augusztus (12)
2024 - július (25)
2024 - június (17)
2024 - május (54)
2024 - április (55)
2024 - március (22)
2024 - február (17)
2024 - január (14)
2023 - december (10)
2023 - november (22)
2023 - október (24)
2023 - szeptember (39)
2023 - augusztus (26)
2023 - július (22)
2023 - június (21)
2023 - május (23)
2023 - április (33)
2023 - március (30)
2023 - február (11)
2023 - január (9)
2022 - december (10)
2022 - november (25)
2022 - október (26)
2022 - szeptember (28)
2022 - augusztus (35)
2022 - július (30)
2022 - június (38)
2022 - május (29)
2022 - április (21)
2022 - március (26)
2022 - február (12)
2022 - január (14)
2021 - december (8)
2021 - november (24)
2021 - október (37)
2021 - szeptember (50)
2021 - augusztus (15)
2021 - július (19)
2021 - június (44)
2021 - május (36)
2021 - április (26)
2021 - március (24)
2021 - február (7)
2021 - január (16)
2020 - december (33)
2020 - november (23)
2020 - október (27)
2020 - szeptember (24)
2020 - augusztus (16)
2020 - július (18)
2020 - június (13)
2020 - május (11)
2020 - április (13)
2020 - március (19)
2020 - február (13)
2020 - január (12)
2019 - december (11)
2019 - november (24)
2019 - október (25)
2019 - szeptember (42)
2019 - augusztus (15)
2019 - július (11)
2019 - június (37)
2019 - május (40)
2019 - április (24)
2019 - március (29)
2019 - február (14)
2019 - január (11)
2018 - december (8)
2018 - november (19)
2018 - október (36)
2018 - szeptember (35)
2018 - augusztus (29)
2018 - július (13)
2018 - június (21)
2018 - május (32)
2018 - április (12)
2018 - március (22)
2018 - február (10)
2018 - január (8)
2017 - december (15)
2017 - november (24)
2017 - október (14)
2017 - szeptember (41)
2017 - augusztus (22)
2017 - július (23)
2017 - június (12)
2017 - május (50)
2017 - április (43)
2017 - március (38)
2017 - február (19)
2017 - január (14)
2016 - december (20)
2016 - november (28)
2016 - október (21)
2016 - szeptember (19)
2016 - augusztus (17)
2016 - július (18)
2016 - június (37)
2016 - május (41)
2016 - április (29)
2016 - március (18)
2016 - február (18)
2016 - január (6)
2015 - december (11)
2015 - november (16)
2015 - október (27)
2015 - szeptember (29)
2015 - augusztus (26)
2015 - július (22)
2015 - június (33)
2015 - május (19)
2015 - április (32)
2015 - március (42)
2015 - február (7)
2015 - január (8)
2014 - december (9)
2014 - november (21)
2014 - október (25)
2014 - szeptember (25)
2014 - augusztus (19)
2014 - július (8)
2014 - június (17)
2014 - május (33)
2014 - április (28)
2014 - március (14)
2014 - január (1)
2013 - december (7)
2013 - november (20)
2013 - október (11)
2013 - szeptember (24)
2013 - augusztus (16)
2013 - július (11)
2013 - június (6)
2013 - május (15)
2013 - április (20)
2013 - március (28)
2013 - február (15)
2013 - január (14)
2012 - december (13)
2012 - november (12)
2012 - október (16)
2012 - szeptember (22)
2012 - augusztus (20)
2012 - július (21)
2012 - június (21)
2012 - május (34)
2012 - április (20)
2012 - március (25)
2012 - február (17)
2012 - január (31)
2011 - december (7)
2011 - november (29)
2011 - október (35)
2011 - szeptember (37)
2011 - augusztus (21)
2011 - július (13)
2011 - június (26)
2011 - május (9)