Keleti Ágnes öt olimpiai aranyérme EB-ezüstérmes junior férfi csapat EB-bronzérmes junior női csapat Kocsis Evelin - ritmikus gimnasztika junior EB-bronzérmes Keleti Ágnes 100 éves Férfi csapat EB - hazaérkezés Női csapat EB - hazaérkezés

Ritmikus gimnasztika: Pigniczki megőrizné kvótás helyét

Szerző: Kaszala Claudia/matsz - 2021-05-18 17:15:37


Az olimpiai kvalifikációs Világkupa-sorozat utolsó állomása, Pesaro következik Pigniczki Fanni számára jövő hétvégén, aki az eddigi három helyszínen - Szófia, Taskent, Baku - remekül teljesített, a ritmikus gimnasztikázó ennek köszönhetően őrzi a tokiói kvótát jelentő harmadik pozícióját.

Az MTK-Budapest sportolója elmondta, mind fizikálisan, mind mentálisan nagy igénybevételt jelent számára a sorozatterhelés, ugyanakkor azt is hozzátette, előzetesen rosszabbra számított.

Pigniczki saját bevallása szerint az első két forduló volt a legjobb, a legutóbbi bakui viadalra picit elfáradt, ugyanakkor nagy sikert ért el azzal, hogy egyéni szer döntőjébe kvalifikálta magát. A kiváló sportoló hozzátette, az eredményeihez nagyban hozzájárul, hogy mindennapjaiban ki tud kapcsolni, ahogyan fogalmazott: ”nem ez határozza meg a mindennapjait”.

Mint ismeretes, az ötkarikás játékokon való részvételre két esély nyílik, az egyik ez a Világkupa-sorozat, a másik az Európa-bajnokság. A Vk négy állomásból álló versenysorozat, ahol a három legjobb összetettben elért helyezés számít. Az összesített listából kihúzzák azon országok versenyzőit, amelyek már 2 indulási jogot szereztek az olimpiára, és az így kialakult végső sorrendben az első három helyezett szerez olimpiai kvótát. Az utolsó Vk-viadalra Pesaróban kerül sor május 28-30. között.

Pigniczki Fanni:
Összességében elmondható, hogy mindhárom eddigi versenyen jól teljesítettem. Voltak ugyan hibáim, de ezeken fokról-fokra igyekszünk javítani. Az első két megmérettetés, Szófiában és Taskentben különösen jó volt, a harmadikra picit visszaestem, ugyanakkor ott sikerült bejutnom egy egyéni döntőbe, ami életem első fináléja volt, ez nagyon jelentőséggel bírt. Kvalifikáció szempontjából sokat jelent az, hogy jó helyen vagyok, és ezt nem is szeretném átadni senkinek.

2021 májusi hírek

Hírarchívum

2024 - március (19)
2024 - február (17)
2024 - január (14)
2023 - december (10)
2023 - november (22)
2023 - október (24)
2023 - szeptember (39)
2023 - augusztus (26)
2023 - július (22)
2023 - június (21)
2023 - május (23)
2023 - április (33)
2023 - március (30)
2023 - február (11)
2023 - január (9)
2022 - december (10)
2022 - november (25)
2022 - október (26)
2022 - szeptember (28)
2022 - augusztus (35)
2022 - július (30)
2022 - június (38)
2022 - május (29)
2022 - április (21)
2022 - március (26)
2022 - február (12)
2022 - január (14)
2021 - december (8)
2021 - november (24)
2021 - október (37)
2021 - szeptember (50)
2021 - augusztus (15)
2021 - július (19)
2021 - június (44)
2021 - május (36)
2021 - április (26)
2021 - március (24)
2021 - február (7)
2021 - január (16)
2020 - december (33)
2020 - november (23)
2020 - október (27)
2020 - szeptember (24)
2020 - augusztus (16)
2020 - július (18)
2020 - június (13)
2020 - május (11)
2020 - április (13)
2020 - március (19)
2020 - február (13)
2020 - január (12)
2019 - december (11)
2019 - november (24)
2019 - október (25)
2019 - szeptember (42)
2019 - augusztus (15)
2019 - július (11)
2019 - június (37)
2019 - május (40)
2019 - április (24)
2019 - március (29)
2019 - február (14)
2019 - január (11)
2018 - december (8)
2018 - november (19)
2018 - október (36)
2018 - szeptember (35)
2018 - augusztus (29)
2018 - július (13)
2018 - június (21)
2018 - május (32)
2018 - április (12)
2018 - március (22)
2018 - február (10)
2018 - január (8)
2017 - december (15)
2017 - november (24)
2017 - október (14)
2017 - szeptember (41)
2017 - augusztus (22)
2017 - július (23)
2017 - június (12)
2017 - május (50)
2017 - április (43)
2017 - március (38)
2017 - február (19)
2017 - január (14)
2016 - december (20)
2016 - november (28)
2016 - október (21)
2016 - szeptember (19)
2016 - augusztus (17)
2016 - július (18)
2016 - június (37)
2016 - május (41)
2016 - április (29)
2016 - március (18)
2016 - február (18)
2016 - január (6)
2015 - december (11)
2015 - november (16)
2015 - október (27)
2015 - szeptember (29)
2015 - augusztus (26)
2015 - július (22)
2015 - június (33)
2015 - május (19)
2015 - április (32)
2015 - március (42)
2015 - február (7)
2015 - január (8)
2014 - december (9)
2014 - november (21)
2014 - október (25)
2014 - szeptember (25)
2014 - augusztus (19)
2014 - július (8)
2014 - június (17)
2014 - május (33)
2014 - április (28)
2014 - március (14)
2014 - január (1)
2013 - december (7)
2013 - november (20)
2013 - október (11)
2013 - szeptember (24)
2013 - augusztus (16)
2013 - július (11)
2013 - június (6)
2013 - május (15)
2013 - április (20)
2013 - március (28)
2013 - február (15)
2013 - január (14)
2012 - december (13)
2012 - november (12)
2012 - október (16)
2012 - szeptember (22)
2012 - augusztus (20)
2012 - július (21)
2012 - június (21)
2012 - május (34)
2012 - április (20)
2012 - március (25)
2012 - február (17)
2012 - január (31)
2011 - december (7)
2011 - november (29)
2011 - október (35)
2011 - szeptember (37)
2011 - augusztus (21)
2011 - július (13)
2011 - június (26)
2011 - május (9)