Keleti Ágnes öt olimpiai aranyérme EB-ezüstérmes junior férfi csapat EB-bronzérmes junior női csapat Kocsis Evelin - ritmikus gimnasztika junior EB-bronzérmes Keleti Ágnes 100 éves Férfi csapat EB - hazaérkezés Női csapat EB - hazaérkezés

Torna-vb: Bácskay eredményes az egyéni összetett döntőben

Szerző: Kaszala Claudia/matsz - 2021-10-21 16:11:42


Bácskay Csenge szépen helytállt, és a 21. helyen végzett a tornászok Kitakyusuban zajló világbajnokságának egyéni összetett döntőjében.

A női egyéni összetett fináléval folytatódott a vb-program. Ahogyan arról már beszámoltunk, a japán Hatakeda Hitomi szerdán sérülés miatt visszalépett a versenytől, így az első számú tartalék, Bácskay Csenge jutott be a 24-es döntőbe. A Postás SE tornásza a legerősebb első csoportba került, ahol ugráson kezdtek a sportolók. Bácskay jól szerepelt, de két tizeddel kevesebbet kapott (13.666), mint a selejtezőben. Ezzel a pontszámmal egyébként az első forduló után az ötödik helyen állt, ugrása pedig a teljes mezőnyt tekintve a kilencedik legerősebb volt. Ezt követte a felemáskorlát (11.366), amely csakúgy, mint az ugrás esetében, két tizeddel volt kevesebb, mint a kvalifikáció alkalmával. Altorjai Sándor csapatvezető beszámolója szerint az egész támlával volt probléma, e miatt az ugráson Vk-szériagyőztesnek menet közben át kellett alakítania a felemáskorlát-gyakorlatot, és a rontás elkerülése végett nem vállalta be rizikós leugrását. A csapattal Eb-bronzérmes két kör után a 16. pozícióban volt. Gerendán Bácskay gyakorlatát a pontozók 11.700-ra értékelték, a csapatvezető tájékoztatása szerint ez azért lehetett, mert egy könnyebb leugrást mutatott be, így az utolsó szert megelőzően a 21. helyen állt. Végül talajgyakorlata 11.933 pontot ért, így 48.665 ponttal a 21. helyen fejezte be a világbajnoki finálét.

Pénteken Mészáros Krisztoferen a sor, aki szintén az egyéni összetettben lesz érdekelt.

Bácskay Csenge:
Bár tegnap este tudtam meg, hogy bekerültem a legjobbak közé, nem sokkolt, mert lélekben úgy készültem, hogy döntőzöm. Amikor a szerekhez léptünk, akkor viszont borzasztóan izgultam, de felspannolt az, hogy a legjobbakkal együtt versenyezhetek. Megpróbáltam kihozni magamból a maximumot, ez nem sikerült ugyan maradéktalanul, de boldog vagyok, hiszen ez volt életem első összetett fináléja felnőtt világbajnokságon. Innentől kezdve viszont csak az ugrás döntőre koncentrálok, és bízom benne, hogy két remek gyakorlatot tudok majd bemutatni. Nem helyezésben gondolkodom, inkább két pontos ugrásban.
Draskóczy Imre, szövetségi kapitány:
Amikor megtudtuk, hogy Csenge indul összetettben, teljesen át kellett alakítani a felkészülési programot. Teljesítményét illetően úgy gondolom, hogy bár két rontása bent maradt, ezzel együtt is javított selejtezőbeli eredményhez képest, hiszen a 25. helyről a 21.-re lépett előre. Ez mindenképpen örömteli, és bár benne maradt pár pont, ez jó kiindulási alap a jövő évi Európa-bajnokságra.
Altorjai Sándor, csapatvezető:
Azt gondolom, az is nagy dolog, hogy a döntőbe bekerült, és ott előrelépett Csenge, hiszen három versenyzőt is megelőzött. Véleményem szerint is maradt benne néhány pont, de ezeket a hibákat ki lehet javítani, sőt ki is kell, hiszen jövőre kezdődik az olimpiai kvalifikációs sorozat. A cél az, hogy egy-egy világverseny körülményeihez minél jobban hozzászokjanak tornászaink, egy pódium, egy más típusú melegítés vagy szólítás ne zavarja meg a teljesítményt.

Október 22., 18:15-20:15 - egyéni összetett döntő, férfiak
Október 23., 14:40-15:40 - szerenkénti döntők (férfiak:talaj,lólengés,gyűrű; nők: ugrás, felemáskorlát)
Október 24., 14.40-15:40 - szerenkénti döntők (férfiak: ugrás,korlát,nyújtó; nők: gerenda, talaj)
Október 25. érkezés Liszt Ferenc repülőtér 22:50

2021 októberi hírek

Hírarchívum

2024 - október (15)
2024 - szeptember (31)
2024 - augusztus (12)
2024 - július (25)
2024 - június (17)
2024 - május (54)
2024 - április (55)
2024 - március (22)
2024 - február (17)
2024 - január (14)
2023 - december (10)
2023 - november (22)
2023 - október (24)
2023 - szeptember (39)
2023 - augusztus (26)
2023 - július (22)
2023 - június (21)
2023 - május (23)
2023 - április (33)
2023 - március (30)
2023 - február (11)
2023 - január (9)
2022 - december (10)
2022 - november (25)
2022 - október (26)
2022 - szeptember (28)
2022 - augusztus (35)
2022 - július (30)
2022 - június (38)
2022 - május (29)
2022 - április (21)
2022 - március (26)
2022 - február (12)
2022 - január (14)
2021 - december (8)
2021 - november (24)
2021 - október (37)
2021 - szeptember (50)
2021 - augusztus (15)
2021 - július (19)
2021 - június (44)
2021 - május (36)
2021 - április (26)
2021 - március (24)
2021 - február (7)
2021 - január (16)
2020 - december (33)
2020 - november (23)
2020 - október (27)
2020 - szeptember (24)
2020 - augusztus (16)
2020 - július (18)
2020 - június (13)
2020 - május (11)
2020 - április (13)
2020 - március (19)
2020 - február (13)
2020 - január (12)
2019 - december (11)
2019 - november (24)
2019 - október (25)
2019 - szeptember (42)
2019 - augusztus (15)
2019 - július (11)
2019 - június (37)
2019 - május (40)
2019 - április (24)
2019 - március (29)
2019 - február (14)
2019 - január (11)
2018 - december (8)
2018 - november (19)
2018 - október (36)
2018 - szeptember (35)
2018 - augusztus (29)
2018 - július (13)
2018 - június (21)
2018 - május (32)
2018 - április (12)
2018 - március (22)
2018 - február (10)
2018 - január (8)
2017 - december (15)
2017 - november (24)
2017 - október (14)
2017 - szeptember (41)
2017 - augusztus (22)
2017 - július (23)
2017 - június (12)
2017 - május (50)
2017 - április (43)
2017 - március (38)
2017 - február (19)
2017 - január (14)
2016 - december (20)
2016 - november (28)
2016 - október (21)
2016 - szeptember (19)
2016 - augusztus (17)
2016 - július (18)
2016 - június (37)
2016 - május (41)
2016 - április (29)
2016 - március (18)
2016 - február (18)
2016 - január (6)
2015 - december (11)
2015 - november (16)
2015 - október (27)
2015 - szeptember (29)
2015 - augusztus (26)
2015 - július (22)
2015 - június (33)
2015 - május (19)
2015 - április (32)
2015 - március (42)
2015 - február (7)
2015 - január (8)
2014 - december (9)
2014 - november (21)
2014 - október (25)
2014 - szeptember (25)
2014 - augusztus (19)
2014 - július (8)
2014 - június (17)
2014 - május (33)
2014 - április (28)
2014 - március (14)
2014 - január (1)
2013 - december (7)
2013 - november (20)
2013 - október (11)
2013 - szeptember (24)
2013 - augusztus (16)
2013 - július (11)
2013 - június (6)
2013 - május (15)
2013 - április (20)
2013 - március (28)
2013 - február (15)
2013 - január (14)
2012 - december (13)
2012 - november (12)
2012 - október (16)
2012 - szeptember (22)
2012 - augusztus (20)
2012 - július (21)
2012 - június (21)
2012 - május (34)
2012 - április (20)
2012 - március (25)
2012 - február (17)
2012 - január (31)
2011 - december (7)
2011 - november (29)
2011 - október (35)
2011 - szeptember (37)
2011 - augusztus (21)
2011 - július (13)
2011 - június (26)
2011 - május (9)