A Postás SE csapata vezet a a tornászoknál az első forduló után a nők Duna Aszfalt szuper csapatbajnokságán, a kétszeres Európa-bajnok Kovács Zsófia nyerte a Matolay Elek Női Nemzetközi Emlékversenyt egyéni összetettben, míg a Matolay csapatversenyében a DKSE diadalmaskodott a budapesti Központi Tornacsarnokban.
A hölgyek kétnapos viadala több szempontból is nagy téttel bírt, ugyanis egyben ez volt a Duna Aszfalt szuper csb első fordulója. A kiírás szerint együttesenként legalább egy felnőtt versenyzővel kellett rendelkeznie a csapatoknak, ahol szerenként mindig a legjobb három eredménye számított. Ebben ezúttal a Postás SE bizonyult a legjobbnak, amely Bácskay Csenge, Christina Zwicker, Knight Anna Elleen, Schermann Bianka, Székely Zója összeállításban 146.600 pontot gyűjtött, míg a DKSE “B” gárdája (Csíki Zsófia, Czifra Bettina Lili, Fehér Lili, Tóth-Pál Rebeka, Kovács Zsófia) 145.600 ponttal jelenleg a második. Harmadik helyen a DKSE “A” együttese (Mayer Eszter, Mayer Gréta, Makovits Mirtill, Makai Lilla, Szíj-Emese Ada) 145.200-zal zárta az első fordulót. A Duna Aszfalt szuper csb második fordulójára ősszel kerül sor.
A Matolay Elek Női Nemzetközi Emlékverseny egyéni összetett versenyében a kétszeres Európa-bajnok Kovács Zsófia (52.600) diadalmaskodott, második Szilágyi Nikolett (UTE; 50.700) lett, a harmadik pozíciót pedig a DKSE másik tornásza, Mayer Gréta szerezte meg (50.400).
A Matolay csapatversenyében - ahol mindhárom korosztályból, serdülő, ifi, felnőtt, egy fő alkotta az együttest - a dunaújvárosiak győztek, Czifra Bettina Lili, Kovács Zsófia, Tóth-Pál Rebeka összeállításban 145.400 ponttal. Második helyen a Balázs Kíra, Balzsay Hanna és Vatai Blanka alkotta KSI SE (137.300), a harmadikon pedig Szlovákia nemzeti csapata (136.100) végzett.
Az ifiknél egyéni összetettben a legeredményesebb magyar Czifra Bettina Lili lett, aki 49.300 ponttal a dobogó tetejére állhatott, míg a serdülőknél Tóth-Pál Rebeka (43.500) lett a legjobb magyar tornász 11. helyezésével.
Folytatás vasárnap a szerenkénti döntőkkel 10 órától a budapesti Tornacsarnokban.
Kovács Zsófia: