Keleti Ágnes öt olimpiai aranyérme EB-ezüstérmes junior férfi csapat EB-bronzérmes junior női csapat Kocsis Evelin - ritmikus gimnasztika junior EB-bronzérmes Keleti Ágnes 100 éves Férfi csapat EB - hazaérkezés Női csapat EB - hazaérkezés

Torna Eb – A lányok számára véget ért az Eb

Szerző: MATSZ Sajtócsapat/matsz - 2026-08-14 22:46:01


Helytálltak a fiatalok! Két magyar tornász képviselte a magyar színeket a zágrábi Európa-bajnokság ifjúsági versenyében a lányoknál. Mindketten négy szeren indultak. Tombor Anna Léna a 45., Molnár Veszna pedig az 56. helyen fejezte be az Eb-t.

Altorjai Sándor, a magyar delegáció vezetője, a Magyar Torna Szövetség főtitkára:
Mindkét magyar versenyzőnek ez volt az első világversenye, így számukra már önmagában is nagyon fontos tapasztalatot jelentett, hogy ilyen környezetben, ilyen mezőnyben mutathatták be a gyakorlataikat. Becsülettel végigcsinálták a kvalifikációt, voltak jó gyakorlataik, de hibák is becsúsztak. Ezekből most tanulni kell, hiszen mindketten pályafutásuk elején járnak. A legfontosabb, hogy megtapasztalták egy Európa-bajnokság légkörét és azt, milyen pódiumon, komoly nemzetközi mezőnyben versenyezni. Ez a későbbiekben sokat jelenthet számukra.
Badics Réka, Tombor Anna Léna edzője:
Léna nagyobb rontás nélkül végigvitte a versenyt. Gerendán ugyan becsúsztak kisebb hibák, ingások, de minden szeren szépen bemutatta a hozott gyakorlatait. Határozott volt, mosolygott, és inkább pluszmotivációt jelentett számára, hogy nagy versenyzőket láthatott maga körül. Nagyon szépen dolgozott, a pódiumedzésen is jól teljesített, és a versenyen is megmutatta, hogy jó úton jár. Folyamatosan fejlődik, ez mindenképpen biztató bemutatkozás volt.
Kertész Olívia, Molnár Veszna edzője:
Veszna szerepléséből elsősorban a talajt és az ugrást emelném ki, ezt a két szert szépen megcsinálta. Különösen az ugrásának örültem, mert az edzéseken nem mindig ment úgy, ahogy szerettük volna, a versenyre viszont összeszedte magát, és megmutatta, mire képes. Gerendán sajnos volt egy leesése, korláton pedig szintén becsúszott egy hiba. Összességében úgy érzem, körülbelül 60–70 százalékát tudta megmutatni annak, amire képes. Ne feledjük, hogy nagyon fiatal versenyzőről van szó, hiszen még nem töltötte be a 14. életévét!

Molnár Veszna talajgyakorlata után a magyar szakvezetés óvást nyújtott be a gyakorlat D-pontszáma miatt. A tornász elsőre alacsonyabb kiindulóértéket kapott, amelyet a magyar stáb a bemutatott gyakorlat alapján túl alacsonynak ítélt. Az óvást elfogadták, a gyakorlatot újraértékelték, és Veszna D-pontszámát megemelték.

2026 augusztusi hírek

Hírarchívum

2026 - augusztus (12)
2026 - július (11)
2026 - június (10)
2026 - május (21)
2026 - április (12)
2026 - március (13)
2026 - február (5)
2026 - január (8)
2025 - december (5)
2025 - november (18)
2025 - október (18)
2025 - szeptember (24)
2025 - augusztus (10)
2025 - július (20)
2025 - június (14)
2025 - május (24)
2025 - április (34)
2025 - március (16)
2025 - február (12)
2025 - január (8)
2024 - december (9)
2024 - november (9)
2024 - október (25)
2024 - szeptember (31)
2024 - augusztus (12)
2024 - július (25)
2024 - június (17)
2024 - május (54)
2024 - április (55)
2024 - március (22)
2024 - február (17)
2024 - január (15)
2023 - december (10)
2023 - november (22)
2023 - október (24)
2023 - szeptember (39)
2023 - augusztus (27)
2023 - július (22)
2023 - június (21)
2023 - május (23)
2023 - április (33)
2023 - március (30)
2023 - február (11)
2023 - január (9)
2022 - december (10)
2022 - november (25)
2022 - október (26)
2022 - szeptember (28)
2022 - augusztus (35)
2022 - július (30)
2022 - június (38)
2022 - május (29)
2022 - április (21)
2022 - március (26)
2022 - február (12)
2022 - január (14)
2021 - december (8)
2021 - november (24)
2021 - október (37)
2021 - szeptember (50)
2021 - augusztus (15)
2021 - július (19)
2021 - június (44)
2021 - május (36)
2021 - április (26)
2021 - március (24)
2021 - február (7)
2021 - január (16)
2020 - december (33)
2020 - november (23)
2020 - október (27)
2020 - szeptember (24)
2020 - augusztus (16)
2020 - július (18)
2020 - június (13)
2020 - május (11)
2020 - április (13)
2020 - március (19)
2020 - február (13)
2020 - január (12)
2019 - december (11)
2019 - november (24)
2019 - október (25)
2019 - szeptember (42)
2019 - augusztus (15)
2019 - július (11)
2019 - június (37)
2019 - május (40)
2019 - április (24)
2019 - március (29)
2019 - február (14)
2019 - január (11)
2018 - december (8)
2018 - november (19)
2018 - október (36)
2018 - szeptember (35)
2018 - augusztus (29)
2018 - július (13)
2018 - június (21)
2018 - május (32)
2018 - április (12)
2018 - március (22)
2018 - február (10)
2018 - január (8)
2017 - december (15)
2017 - november (24)
2017 - október (14)
2017 - szeptember (41)
2017 - augusztus (22)
2017 - július (23)
2017 - június (12)
2017 - május (50)
2017 - április (43)
2017 - március (38)
2017 - február (19)
2017 - január (14)
2016 - december (20)
2016 - november (28)
2016 - október (21)
2016 - szeptember (19)
2016 - augusztus (17)
2016 - július (18)
2016 - június (37)
2016 - május (41)
2016 - április (29)
2016 - március (18)
2016 - február (18)
2016 - január (6)
2015 - december (11)
2015 - november (16)
2015 - október (27)
2015 - szeptember (29)
2015 - augusztus (26)
2015 - július (22)
2015 - június (33)
2015 - május (19)
2015 - április (32)
2015 - március (42)
2015 - február (7)
2015 - január (8)
2014 - december (9)
2014 - november (21)
2014 - október (25)
2014 - szeptember (25)
2014 - augusztus (19)
2014 - július (8)
2014 - június (17)
2014 - május (33)
2014 - április (28)
2014 - március (14)
2014 - január (1)
2013 - december (7)
2013 - november (20)
2013 - október (11)
2013 - szeptember (24)
2013 - augusztus (16)
2013 - július (11)
2013 - június (6)
2013 - május (15)
2013 - április (20)
2013 - március (28)
2013 - február (15)
2013 - január (14)
2012 - december (13)
2012 - november (12)
2012 - október (16)
2012 - szeptember (22)
2012 - augusztus (20)
2012 - július (21)
2012 - június (21)
2012 - május (34)
2012 - április (20)
2012 - március (25)
2012 - február (17)
2012 - január (31)
2011 - december (7)
2011 - november (29)
2011 - október (35)
2011 - szeptember (37)
2011 - augusztus (21)
2011 - július (13)
2011 - június (26)
2011 - május (9)