
Mayer Gréta:
Nagyon örülök, hogy a döntőben is sikerült megcsinálnom mindkét ugrásomat, ez most sokat jelentett nekem. Nagyon jó volt a hangulat, sokan voltak a csarnokban, a szurkolás pedig adott egy kis pluszt. Örülök, hogy itt lehettem, és bejutottam a legjobb nyolc közé. Az Európa-bajnokság egészét nézve ugyanakkor van bennem hiányérzet. Sajnálom a csütörtöki rontásokat, gerendán becsúszott egy nagyobb hiba, talajon pedig volt egy 1,2 pontos rontásom. Ha ezek nincsenek, nyilván sokkal jobb eredményt érhettem volna el. Ezekből a hibákból azonban tanulni kell, én is ezt teszem, és innen csak előre szeretnék menni.

Bácskay Csenge:
Négy év után ez volt az első Európa-bajnokságom, így az egyik legfontosabb célom az volt, hogy bejussak az ugrásdöntőbe. Természetesen a fináléban is szerettem volna jól teljesíteni, mindent megtettem ezért. Elég fáradtnak éreztem magam, de próbáltam a maximumot kihozni magamból, és örülök annak, hogy mindkét ugrásomat meg tudtam csinálni. Úgy gondolom, egy keresztszalag-szakadás nagyon komoly sérülés, ehhez képest szerintem sikerült jól visszahoznom magam. Folytatom a munkát, szeretném még biztosabbá tenni az ugrásaimat, és technikailag is tovább fejlődni.
Draskóczy Imre, a nők szövetségi kapitánya, Bácskay Csenge edzője:
Mindkét lány megcsinálta a feladatát. Csenge ugyanazt a két erősebb ugrását mutatta be, ugyanakkor nagy lendülettel érkezett, emiatt két kilépése is volt, így az érkezései nem sikerültek teljesen pontosan. Annak viszont nagyon örülök, hogy ismét döntőben szerepelhetett. Bízom benne, hogy legközelebb tisztább, pontosabb érkezésekkel még előrébb tudunk jutni.
Trenka János, Mayer Gréta edzője:
Nehéz döntő volt, hiszen mindenki nagy anyagerővel dolgozott. Az új szabályok alapján, ha valaki két különböző ugrást mutat be, egy előre és egy hátrafelé indított légmunkával, azért plusz két tizedet kap. Ez nálunk most hiányzott, hiszen mindkét versenyzőnk hátrafelé indította mindkét ugrását, így ebből a szempontból volt némi hátrányunk.