Keleti Ágnes öt olimpiai aranyérme EB-ezüstérmes junior férfi csapat EB-bronzérmes junior női csapat Kocsis Evelin - ritmikus gimnasztika junior EB-bronzérmes Keleti Ágnes 100 éves Férfi csapat EB - hazaérkezés Női csapat EB - hazaérkezés

Hétfőn elutaznak Dakarba a magyar tornászok

Szerző: MATSZ Sajtócsapat/matsz - 2026-11-01 19:16:34


Két magyar tornász is szerepel a Dakarban zajló ifjúsági olimpián. Tombor Anna Léna és Horváth Áron hétfőn utazik el Szenegálba, ahol november 7-én a férfiak, egy nappal később pedig a nők versenyét rendezik meg. A magyar fiatalok számára a világ egyik legrangosabb utánpótlás-eseménye nemcsak komoly szakmai kihívást, hanem különleges tapasztalatszerzési lehetőséget is jelent.

Sporttörténelmi eseménynek ad otthont Szenegál, hiszen az ötkarikás mozgalom történetében először rendeznek olimpiát az afrikai kontinensen. A november 13-ig tartó ifjúsági játékokon mintegy 2700 sportoló vesz részt, köztük 28 magyar fiatal, akik 13 sportágban méretik meg magukat.

A férfiaknál Horváth Áron felkészülése az Európa-bajnokságot követően is folyamatos volt. A fiatal tornász az elmúlt időszakban új elemekkel is bővítette gyakorlatait, és az ifjúsági országos bajnokság egyéni összetett versenyének megnyerésével igazolta jó formáját.

Mihók Ádám, a férfi utánpótlás-válogatott szövetségi kapitánya szerint rendkívül erős mezőny várja a magyar versenyzőt.
„A felkészülésünk a tervek szerint alakult, az Európa-bajnokság után sikerült megőriznünk a formát, sőt egy-két új elemet is beépítettünk a gyakorlatokba. Dakarban hatvan férfi tornász indul, gyakorlatilag a korosztály világának legjobbjai találkoznak. Amerikai, kínai, japán és más nemzetek kiváló versenyzőivel kell felvennünk a versenyt. A célunk az egyéni összetett döntőbe jutás, amelyhez az első tizenhat között kell végezni. Ez komoly feladat, de ha Áron mind a hat szeren jó, pontos gyakorlatot mutat be, akkor reális esélyünk lehet rá” - fogalmazott a szakember.

A kapitány hozzátette, hogy a versenyprogram eltér a megszokottól, mivel nem rendeznek szerenkénti döntőket. Ez a magyar esélyeket is befolyásolja, hiszen Horváth Áron gyűrűn és ugráson akár a fináléba jutásért is harcba szállhatott volna.
„Természetesen sajnáljuk, hogy ezeken a szereken nem osztanak érmeket, ugyanakkor az ifjúsági olimpia ennél sokkal többről szól. Az ilyen világversenyek készítik fel a fiatalokat arra, hogy később a felnőtt Európa- és világbajnokságokon is helytálljanak. Meg kell tanulniuk versenyezni, alkalmazkodni a nemzetközi mezőnyhöz és a különleges körülményekhez. Az ifjúsági olimpia a felnőtt ötkarikás játékok kicsinyített mása, így fantasztikus lehetőség, hogy Áron már ebben a korban megtapasztalhatja ezt a légkört” - hangsúlyozta Mihók Ádám.

A lányoknál Tombor Anna Léna számára szintén új fejezetet jelent a dakari szereplés. A fiatal tornász az idei Európa-bajnokságon már bizonyította, hogy képes helytállni a nemzetközi mezőnyben, most pedig először vehet részt ilyen nagyszabású multisport-eseményen.

Edzője, Badics Réka elmondta, hogy az utolsó napokat is intenzív munkával töltötték, és elsősorban a gyakorlatok biztonságos, pontos végrehajtására összpontosítottak.
„Egészen szombatig dolgoztunk, ameddig csak lehetett, készültünk a versenyre. Voltak napok, amikor teljes gyakorlatokat végeztünk, máskor a javításokon és a pontosításokon volt a hangsúly. Lénának ez lesz az első ilyen szintű multisport-eseménye, ráadásul mindketten először utazunk Európán kívülre. Nagyon izgatottan várjuk Dakart. Szeretnénk pontos, sikeres gyakorlatokat bemutatni, és megtapasztalni, milyen egy olimpiai faluban élni, távol az otthontól, egy teljesen új környezetben” - mondta a tréner.

Badics Réka szerint tanítványa fejlődésében már az idei Európa-bajnoki részvétel is fontos állomás volt, az olimpiai szereplés pedig újabb lendületet adhat pályafutásának.
„Léna inkább a csendben, kitartóan dolgozó versenyzők közé tartozik. Nagy öröm számunkra, hogy idén már kétszer is sikerült kiemelkednie a hazai ifjúsági mezőnyből, és ilyen jelentős nemzetközi eseményeken képviselheti Magyarországot. Most nem szeretnénk konkrét helyezést megfogalmazni célként. Sokkal fontosabb, hogy élvezze a versenyt, tapasztalatokat gyűjtsön, és megtanulja kezelni az ilyen nagy eseményekkel járó izgalmat. Ebben a korban még a fejlődés és a versenyrutin megszerzése az elsődleges” - emelte ki az edző.

A magyar tornászok hétfőn indulnak el Dakarba. Horváth Áron november 7-én, szombaton, Tombor Anna Léna pedig november 8-án, vasárnap mutatkozik be az ifjúsági olimpián. Mindketten egyéni összetettben versenyeznek.

2026 novemberi hírek

Hírarchívum

2026 - november (1)
2026 - október (20)
2026 - szeptember (34)
2026 - augusztus (24)
2026 - július (11)
2026 - június (10)
2026 - május (21)
2026 - április (12)
2026 - március (13)
2026 - február (5)
2026 - január (8)
2025 - december (5)
2025 - november (18)
2025 - október (18)
2025 - szeptember (24)
2025 - augusztus (10)
2025 - július (20)
2025 - június (14)
2025 - május (24)
2025 - április (34)
2025 - március (16)
2025 - február (12)
2025 - január (8)
2024 - december (9)
2024 - november (9)
2024 - október (25)
2024 - szeptember (31)
2024 - augusztus (12)
2024 - július (25)
2024 - június (17)
2024 - május (54)
2024 - április (55)
2024 - március (22)
2024 - február (17)
2024 - január (15)
2023 - december (10)
2023 - november (22)
2023 - október (24)
2023 - szeptember (39)
2023 - augusztus (27)
2023 - július (22)
2023 - június (21)
2023 - május (23)
2023 - április (33)
2023 - március (30)
2023 - február (11)
2023 - január (9)
2022 - december (10)
2022 - november (25)
2022 - október (26)
2022 - szeptember (28)
2022 - augusztus (35)
2022 - július (30)
2022 - június (38)
2022 - május (29)
2022 - április (21)
2022 - március (26)
2022 - február (12)
2022 - január (14)
2021 - december (8)
2021 - november (24)
2021 - október (37)
2021 - szeptember (50)
2021 - augusztus (15)
2021 - július (19)
2021 - június (44)
2021 - május (36)
2021 - április (26)
2021 - március (24)
2021 - február (7)
2021 - január (16)
2020 - december (33)
2020 - november (23)
2020 - október (27)
2020 - szeptember (24)
2020 - augusztus (16)
2020 - július (18)
2020 - június (13)
2020 - május (11)
2020 - április (13)
2020 - március (19)
2020 - február (13)
2020 - január (12)
2019 - december (11)
2019 - november (24)
2019 - október (25)
2019 - szeptember (42)
2019 - augusztus (15)
2019 - július (11)
2019 - június (37)
2019 - május (40)
2019 - április (24)
2019 - március (29)
2019 - február (14)
2019 - január (11)
2018 - december (8)
2018 - november (19)
2018 - október (36)
2018 - szeptember (35)
2018 - augusztus (29)
2018 - július (13)
2018 - június (21)
2018 - május (32)
2018 - április (12)
2018 - március (22)
2018 - február (10)
2018 - január (8)
2017 - december (15)
2017 - november (24)
2017 - október (14)
2017 - szeptember (41)
2017 - augusztus (22)
2017 - július (23)
2017 - június (12)
2017 - május (50)
2017 - április (43)
2017 - március (38)
2017 - február (19)
2017 - január (14)
2016 - december (20)
2016 - november (28)
2016 - október (21)
2016 - szeptember (19)
2016 - augusztus (17)
2016 - július (18)
2016 - június (37)
2016 - május (41)
2016 - április (29)
2016 - március (18)
2016 - február (18)
2016 - január (6)
2015 - december (11)
2015 - november (16)
2015 - október (27)
2015 - szeptember (29)
2015 - augusztus (26)
2015 - július (22)
2015 - június (33)
2015 - május (19)
2015 - április (32)
2015 - március (42)
2015 - február (7)
2015 - január (8)
2014 - december (9)
2014 - november (21)
2014 - október (25)
2014 - szeptember (25)
2014 - augusztus (19)
2014 - július (8)
2014 - június (17)
2014 - május (33)
2014 - április (28)
2014 - március (14)
2014 - január (1)
2013 - december (7)
2013 - november (20)
2013 - október (11)
2013 - szeptember (24)
2013 - augusztus (16)
2013 - július (11)
2013 - június (6)
2013 - május (15)
2013 - április (20)
2013 - március (28)
2013 - február (15)
2013 - január (14)
2012 - december (13)
2012 - november (12)
2012 - október (16)
2012 - szeptember (22)
2012 - augusztus (20)
2012 - július (21)
2012 - június (21)
2012 - május (34)
2012 - április (20)
2012 - március (25)
2012 - február (17)
2012 - január (31)
2011 - december (7)
2011 - november (29)
2011 - október (35)
2011 - szeptember (37)
2011 - augusztus (21)
2011 - július (13)
2011 - június (26)
2011 - május (9)