Remek magyar szerepléssel kezdődött a tornászok versenye a Dakarban zajló ifjúsági olimpián. Horváth Áron 74,999 pontot gyűjtött a férfi egyéni összetett selejtezőjében, és a kilencedik helyen jutott be a keddi döntőbe. A magyar tornász különösen ugráson nyújtott kiemelkedő teljesítményt, amelyre 13,700 pontot kapott.
Horváth Áron sikeresen zárta a selejtezőt. A fiatal magyar tornász hat szeren összesen 74,999 pontot szerzett, amivel biztosította helyét az egyéni összetett fináléjában. A magyar versenyző ugráson érte el a legmagasabb pontszámát, de gyűrűn, korláton és nyújtón is értékes pontokat gyűjtött.
A verseny különleges kihívást jelentett számára, hiszen pályafutása első multisporteseményén szerepel, ráadásul rendkívül erős nemzetközi mezőnyben kellett bizonyítania.
„Nagyon izgultam a verseny előtt, de amikor megláttam a lelátón azt a húsz-harminc magyar sportolót, akik különböző sportágakból érkeztek szurkolni nekünk, az nagyon sokat jelentett. Kifejezetten megörültem nekik. Az első néhány szer után már sikerült megnyugodnom, és egyre felszabadultabban tornáztam” – idézte fel a verseny első pillanatait Horváth Áron.
A fiatal tornász elmondta, hogy a döntőbe jutást tűzte ki célul, ugyanakkor tisztában volt azzal, hogy a rendkívül erős mezőnyben ez egyáltalán nem lesz egyszerű feladat.
„Azt szerettem volna, hogy sikerüljön bejutnom a döntőbe, de nem volt bennem olyan elvárás, hogy ennek mindenképpen meg kell történnie. Tudtuk, milyen erős a mezőny, és az is benne volt, hogy nem sikerül. Ehhez képest a kilencedik hely egészen brutális eredmény! Nagyon örülök neki, és büszke vagyok arra, amit sikerült elérnem” – fogalmazott a magyar versenyző.
Horváth Áron korábban már 77 pont körüli eredményt is elért egyéni összetettben, de úgy véli, a dakari teljesítménye a verseny jelentőségét és a különleges körülményeket figyelembe véve kifejezetten értékes.
A keddi fináléra sem készül gyökeres változtatásokkal. Mint mondta, elsősorban a kivitelezésen szeretne javítani. „Szebb gyakorlatokat szeretnék bemutatni. Igazából ez a legfontosabb célom a döntőben” – tekintett előre.
Horváth Áron pontszámai:
Talaj: 11,900
Lólengés: 11,833
Gyűrű: 12,500
Ugrás: 13,700
Korlát: 12,433
Nyújtó: 12,633
Összesen: 74,999 pont.












