Makra remekelt a vb-döntőben

Szerző: Kaszala Claudia/matsz - 2013-10-05 06:35:39


antwerpSzenzációsan szerepelt Makra Noémi a tornászok antwerpeni világbajnokságának éjszakába nyúló egyéni összetett döntőjében, ahol a 14 helyen végzett.
Makra  ugrása selejtezőhöz hasonlóan jól sikerült, pontszáma 13.700 lett. Felemáskorláton remekelt, nem véletlen, hogy 13.633 pontot kapott. Talajon is szinte hibátlanul szerepelt,  13.533 pontot hozott.



A még mindig csak 15 éves bajnoknő így három szer után a13. helyen állt, ezután következett a gerenda, amelyen rontott a selejtezőben. A gerenda végül jól sikerült, a négy szerből erre kapta a legmagasabb pontot, 13.900-at. Összetett pontszáma 54.766 lett, ez tehát azt jelenti, hogy az élete első felnőtt világbajnokságán induló Makra Noémi a 24 versenyzőt felvonultató egyéni összetett döntőben az előkelő 14. helyen végzett. A magyarok a hétvégi szerenkénti finálékban már nem érdekeltek, Makra talajon vasárnap az első számú tartalék.
Makra Noémi: Nagyon örülök, és bevallom őszintén, erre az eredményre nem számítottam, még a gondolataimban sem bukkant elő.Úgy látszik, az idegeskedésen is túljutottam, mert már ma sem izgultam. A gyakorlataim nagyon jól sikerültek, különösen a gerenda, amely most az utolsó szerem volt, és utlsóként mutattam is be.Nagyon elégedett vagyok és az edzőim is.
Altorjai Sándor, csapatvezető: Ehhez nem tudok mit hozzátenni, csak gratulálni Noéminek. Minden szeren megcsinálta, amit tud, így ennél jobb helyezést nem is érhetett volna el. Apró pontatlanságok még voltak, de ez nem számított annyit. Nagyon boldogok vagyunk, hiszen a selejtezőhöz képest 5 helyet lépett előre.
Program:
10.05. 14.30-17.30 szerenkénti finálék ( férfi talaj, ló, gyűrű, női ugrás, felemáskorlát)
           lólengés 15.45-16.10
10.06. 14.30-17.30  szerenkénti finálék (férfi ugrás, korlát, nyújtó, női gerenda, talaj)
10.07. érkezés 13.45, Liszt Ferenc repülőtér

2013 októberi hírek

Hírarchívum

2024 - december (8)
2024 - november (9)
2024 - október (25)
2024 - szeptember (31)
2024 - augusztus (12)
2024 - július (25)
2024 - június (17)
2024 - május (54)
2024 - április (55)
2024 - március (22)
2024 - február (17)
2024 - január (14)
2023 - december (10)
2023 - november (22)
2023 - október (24)
2023 - szeptember (39)
2023 - augusztus (26)
2023 - július (22)
2023 - június (21)
2023 - május (23)
2023 - április (33)
2023 - március (30)
2023 - február (11)
2023 - január (9)
2022 - december (10)
2022 - november (25)
2022 - október (26)
2022 - szeptember (28)
2022 - augusztus (35)
2022 - július (30)
2022 - június (38)
2022 - május (29)
2022 - április (21)
2022 - március (26)
2022 - február (12)
2022 - január (14)
2021 - december (8)
2021 - november (24)
2021 - október (37)
2021 - szeptember (50)
2021 - augusztus (15)
2021 - július (19)
2021 - június (44)
2021 - május (36)
2021 - április (26)
2021 - március (24)
2021 - február (7)
2021 - január (16)
2020 - december (33)
2020 - november (23)
2020 - október (27)
2020 - szeptember (24)
2020 - augusztus (16)
2020 - július (18)
2020 - június (13)
2020 - május (11)
2020 - április (13)
2020 - március (19)
2020 - február (13)
2020 - január (12)
2019 - december (11)
2019 - november (24)
2019 - október (25)
2019 - szeptember (42)
2019 - augusztus (15)
2019 - július (11)
2019 - június (37)
2019 - május (40)
2019 - április (24)
2019 - március (29)
2019 - február (14)
2019 - január (11)
2018 - december (8)
2018 - november (19)
2018 - október (36)
2018 - szeptember (35)
2018 - augusztus (29)
2018 - július (13)
2018 - június (21)
2018 - május (32)
2018 - április (12)
2018 - március (22)
2018 - február (10)
2018 - január (8)
2017 - december (15)
2017 - november (24)
2017 - október (14)
2017 - szeptember (41)
2017 - augusztus (22)
2017 - július (23)
2017 - június (12)
2017 - május (50)
2017 - április (43)
2017 - március (38)
2017 - február (19)
2017 - január (14)
2016 - december (20)
2016 - november (28)
2016 - október (21)
2016 - szeptember (19)
2016 - augusztus (17)
2016 - július (18)
2016 - június (37)
2016 - május (41)
2016 - április (29)
2016 - március (18)
2016 - február (18)
2016 - január (6)
2015 - december (11)
2015 - november (16)
2015 - október (27)
2015 - szeptember (29)
2015 - augusztus (26)
2015 - július (22)
2015 - június (33)
2015 - május (19)
2015 - április (32)
2015 - március (42)
2015 - február (7)
2015 - január (8)
2014 - december (9)
2014 - november (21)
2014 - október (25)
2014 - szeptember (25)
2014 - augusztus (19)
2014 - július (8)
2014 - június (17)
2014 - május (33)
2014 - április (28)
2014 - március (14)
2014 - január (1)
2013 - december (7)
2013 - november (20)
2013 - október (11)
2013 - szeptember (24)
2013 - augusztus (16)
2013 - július (11)
2013 - június (6)
2013 - május (15)
2013 - április (20)
2013 - március (28)
2013 - február (15)
2013 - január (14)
2012 - december (13)
2012 - november (12)
2012 - október (16)
2012 - szeptember (22)
2012 - augusztus (20)
2012 - július (21)
2012 - június (21)
2012 - május (34)
2012 - április (20)
2012 - március (25)
2012 - február (17)
2012 - január (31)
2011 - december (7)
2011 - november (29)
2011 - október (35)
2011 - szeptember (37)
2011 - augusztus (21)
2011 - július (13)
2011 - június (26)
2011 - május (9)