Rg-vb: Túl a pódiumedzésen a kéziszercsapat

Szerző: Kaszala Claudia/matsz - 2021-10-26 19:44:06


Megérkezett és már a pódiumedzésen is túl van a Farkas Júlia, Fekete Anita, Fodor Nadin, Mészáros Mandula Virág, Somhegyi Réka, Urbán-Szabó Mónika összeállítású magyar felnőtt együttes kéziszercsapat, amely pénteken kezdi meg szereplését a Kitakyushuban zajló ritmikus gimnasztika világbajnokságon. Az eddig tapasztalatokról Lauber Zsófia, a csapat vezetőedzője számolt be.
“Nagyon hosszú utunk volt, több mint harmincórás, ezt követően a szigorú biztonsági intézkedések miatt csak nagyon nehezen tudtuk elfoglalni a szállást. Az első edzésnapon ez érezhető is volt, sok energiát kivett a lányokból az utazás.”

Kedden azonban már pódiumedzés várt a magyarokra, akik a szakvezető elmondása szerint jól teljesítettek, kisebb rontásaik ellenére is.
“Ez a mai tréning már sokkal jobban sikerült, mint a korábbi. Érezhető volt a lányoknál, hogy sokkal otthonosabban mozognak, és kisebb rontásaik ellenére is magabiztosabban és energiával telve adták elő a gyakorlatokat. Bízom benne, hogy a hibákat a pénteki versenynapig ki fogják tudni javítani, és helyt állnak majd.”

Lauber Zsófia beszámolója szerint az átállással nem volt gond, hiszen az elmúlt időszakban már itthon is japán idő szerint edzettek, így ebből a szempontból már nincs probléma.
“A szervezést illetően elmondhatom, hogy teljesen szuperbuborékban vagyunk, maszkban kell lennünk, és az étkezéseink is elszeparáltan zajlanak. Azt gondolom, hogy a múlt heti szertorna világbajnokságot követően már jóval szervezettebben tud lezajlani ez a vb.”

A magyar csapatnak a pénteki selejtező kezdetéig napi két edzése lesz. A 38. ritmikus gimnasztika világbajnokság szerdán a felnőtt egyéni versenyzők labda és karika selejtezőivel veszi kezdetét, ahol Pigniczki Fanni érdekelt.

2021 októberi hírek

Hírarchívum

2024 - április (22)
2024 - március (22)
2024 - február (17)
2024 - január (14)
2023 - december (10)
2023 - november (22)
2023 - október (24)
2023 - szeptember (39)
2023 - augusztus (26)
2023 - július (22)
2023 - június (21)
2023 - május (23)
2023 - április (33)
2023 - március (30)
2023 - február (11)
2023 - január (9)
2022 - december (10)
2022 - november (25)
2022 - október (26)
2022 - szeptember (28)
2022 - augusztus (35)
2022 - július (30)
2022 - június (38)
2022 - május (29)
2022 - április (21)
2022 - március (26)
2022 - február (12)
2022 - január (14)
2021 - december (8)
2021 - november (24)
2021 - október (37)
2021 - szeptember (50)
2021 - augusztus (15)
2021 - július (19)
2021 - június (44)
2021 - május (36)
2021 - április (26)
2021 - március (24)
2021 - február (7)
2021 - január (16)
2020 - december (33)
2020 - november (23)
2020 - október (27)
2020 - szeptember (24)
2020 - augusztus (16)
2020 - július (18)
2020 - június (13)
2020 - május (11)
2020 - április (13)
2020 - március (19)
2020 - február (13)
2020 - január (12)
2019 - december (11)
2019 - november (24)
2019 - október (25)
2019 - szeptember (42)
2019 - augusztus (15)
2019 - július (11)
2019 - június (37)
2019 - május (40)
2019 - április (24)
2019 - március (29)
2019 - február (14)
2019 - január (11)
2018 - december (8)
2018 - november (19)
2018 - október (36)
2018 - szeptember (35)
2018 - augusztus (29)
2018 - július (13)
2018 - június (21)
2018 - május (32)
2018 - április (12)
2018 - március (22)
2018 - február (10)
2018 - január (8)
2017 - december (15)
2017 - november (24)
2017 - október (14)
2017 - szeptember (41)
2017 - augusztus (22)
2017 - július (23)
2017 - június (12)
2017 - május (50)
2017 - április (43)
2017 - március (38)
2017 - február (19)
2017 - január (14)
2016 - december (20)
2016 - november (28)
2016 - október (21)
2016 - szeptember (19)
2016 - augusztus (17)
2016 - július (18)
2016 - június (37)
2016 - május (41)
2016 - április (29)
2016 - március (18)
2016 - február (18)
2016 - január (6)
2015 - december (11)
2015 - november (16)
2015 - október (27)
2015 - szeptember (29)
2015 - augusztus (26)
2015 - július (22)
2015 - június (33)
2015 - május (19)
2015 - április (32)
2015 - március (42)
2015 - február (7)
2015 - január (8)
2014 - december (9)
2014 - november (21)
2014 - október (25)
2014 - szeptember (25)
2014 - augusztus (19)
2014 - július (8)
2014 - június (17)
2014 - május (33)
2014 - április (28)
2014 - március (14)
2014 - január (1)
2013 - december (7)
2013 - november (20)
2013 - október (11)
2013 - szeptember (24)
2013 - augusztus (16)
2013 - július (11)
2013 - június (6)
2013 - május (15)
2013 - április (20)
2013 - március (28)
2013 - február (15)
2013 - január (14)
2012 - december (13)
2012 - november (12)
2012 - október (16)
2012 - szeptember (22)
2012 - augusztus (20)
2012 - július (21)
2012 - június (21)
2012 - május (34)
2012 - április (20)
2012 - március (25)
2012 - február (17)
2012 - január (31)
2011 - december (7)
2011 - november (29)
2011 - október (35)
2011 - szeptember (37)
2011 - augusztus (21)
2011 - július (13)
2011 - június (26)
2011 - május (9)