Szökkenő vándor a Sport televízióban

Szerző: Kaszala Claudia/matsz - 2024-03-15 15:02:52


A márciusi Szökkenő vándorban a közelgő ritmikus gimnasztika Európa-bajnokságra fókuszálunk, amelynek Budapest ad otthont. Az adás most vasárnap, március 17-én, vasárnap 8:30 órától kezdődik a Sport tv műsorán.

A műsor első felében a világbajnoki bronzérmes, olimpiai kvótás Pigniczki Fanni oszt meg néhány érdekes kulisszatitkot a ritmikus gimnasztika sosem látott oldalával kapcsolatban. Például arról, milyen irányelvek mentén sminkeli magát egy-egy versenyre. De arról is megtudhatunk néhány izgalmas és érdekes információt, hogy mi alapján válogatja a versenyekre a ruháit, és hogyan készülnek a dresszek. Emellett természetesen gyakorlatairól is elárul néhány részletet. A honi rg egyik feltörekvő fiatal versenyzője Lovász Luca, aki ugyan megsérült, de így sem adja fel, napi szinten továbbra is keményen edz. Adásunkból megtudhatják, hogyan.

A második részt Gelle Noémi edzővel indítjuk, aki bepillantást enged a felnőtt egyéni válogatott versenyzőinek felkészülésébe. Ezt követően a Pigniczki Fanni utáni második számú magyar ritmikus gimnasztikázótól, Wiesner Hannától tudhatunk meg néhány érdekességet: többek között a labdagyakorlatáról és a labda szerről is. Az egészen fiatal Gyulai Blanka már szintén a felnőtt válogatott tagja, aki elsősorban karikával aspirál az Eb-re, így nem véletlen, hogy vele erről a szerről beszélgetünk a legtöbbet.

Ebben az etapban arról is beszámolunk, hogy az Európai Torna Szövetség (EG) megtartotta a májusi ritmikus gimnasztika Európa-bajnokság sorsolását, ahol az is kiderült, hogy Pigniczki Fanni mikor lép szőnyegre. A budapesti sorsoláson az EG teljes Ritmikus Gimnasztika Technikai Biztossága mellett részt vett Schmidt Gábor, sportigazgatási és fejlesztési ügyekért felelős helyettes államtitkár, valamint Altorjai Sándor, az Eb Szervező Bizottságát irányító háromfős elnökség tagja, a Magyar Torna Szövetség főtitkára, a FIG Council tagja. A 40. Európa-bajnokságot május 22. és 26. között bonyolítják le a Papp László Budapest Sportarénában a Magyar Torna Szövetség (MATSZ), a Magyar Ritmikus Gimnasztika Szövetség (MRGSZ), a HM Sportért Felelős Államtitkársága és a Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökség (NRÜ) szervezésében.

A Szökkenő vándor március 17-én 8:30 órától kezdődik a Sport1 tv műsorán. Ismétlések:
    március 19., 12:15, Sport2;
    március 20., 6:00, Sport2;
    március 21., 13:00, Sport2.

2024 márciusi hírek

Hírarchívum

2024 - december (8)
2024 - november (9)
2024 - október (25)
2024 - szeptember (31)
2024 - augusztus (12)
2024 - július (25)
2024 - június (17)
2024 - május (54)
2024 - április (55)
2024 - március (22)
2024 - február (17)
2024 - január (14)
2023 - december (10)
2023 - november (22)
2023 - október (24)
2023 - szeptember (39)
2023 - augusztus (26)
2023 - július (22)
2023 - június (21)
2023 - május (23)
2023 - április (33)
2023 - március (30)
2023 - február (11)
2023 - január (9)
2022 - december (10)
2022 - november (25)
2022 - október (26)
2022 - szeptember (28)
2022 - augusztus (35)
2022 - július (30)
2022 - június (38)
2022 - május (29)
2022 - április (21)
2022 - március (26)
2022 - február (12)
2022 - január (14)
2021 - december (8)
2021 - november (24)
2021 - október (37)
2021 - szeptember (50)
2021 - augusztus (15)
2021 - július (19)
2021 - június (44)
2021 - május (36)
2021 - április (26)
2021 - március (24)
2021 - február (7)
2021 - január (16)
2020 - december (33)
2020 - november (23)
2020 - október (27)
2020 - szeptember (24)
2020 - augusztus (16)
2020 - július (18)
2020 - június (13)
2020 - május (11)
2020 - április (13)
2020 - március (19)
2020 - február (13)
2020 - január (12)
2019 - december (11)
2019 - november (24)
2019 - október (25)
2019 - szeptember (42)
2019 - augusztus (15)
2019 - július (11)
2019 - június (37)
2019 - május (40)
2019 - április (24)
2019 - március (29)
2019 - február (14)
2019 - január (11)
2018 - december (8)
2018 - november (19)
2018 - október (36)
2018 - szeptember (35)
2018 - augusztus (29)
2018 - július (13)
2018 - június (21)
2018 - május (32)
2018 - április (12)
2018 - március (22)
2018 - február (10)
2018 - január (8)
2017 - december (15)
2017 - november (24)
2017 - október (14)
2017 - szeptember (41)
2017 - augusztus (22)
2017 - július (23)
2017 - június (12)
2017 - május (50)
2017 - április (43)
2017 - március (38)
2017 - február (19)
2017 - január (14)
2016 - december (20)
2016 - november (28)
2016 - október (21)
2016 - szeptember (19)
2016 - augusztus (17)
2016 - július (18)
2016 - június (37)
2016 - május (41)
2016 - április (29)
2016 - március (18)
2016 - február (18)
2016 - január (6)
2015 - december (11)
2015 - november (16)
2015 - október (27)
2015 - szeptember (29)
2015 - augusztus (26)
2015 - július (22)
2015 - június (33)
2015 - május (19)
2015 - április (32)
2015 - március (42)
2015 - február (7)
2015 - január (8)
2014 - december (9)
2014 - november (21)
2014 - október (25)
2014 - szeptember (25)
2014 - augusztus (19)
2014 - július (8)
2014 - június (17)
2014 - május (33)
2014 - április (28)
2014 - március (14)
2014 - január (1)
2013 - december (7)
2013 - november (20)
2013 - október (11)
2013 - szeptember (24)
2013 - augusztus (16)
2013 - július (11)
2013 - június (6)
2013 - május (15)
2013 - április (20)
2013 - március (28)
2013 - február (15)
2013 - január (14)
2012 - december (13)
2012 - november (12)
2012 - október (16)
2012 - szeptember (22)
2012 - augusztus (20)
2012 - július (21)
2012 - június (21)
2012 - május (34)
2012 - április (20)
2012 - március (25)
2012 - február (17)
2012 - január (31)
2011 - december (7)
2011 - november (29)
2011 - október (35)
2011 - szeptember (37)
2011 - augusztus (21)
2011 - július (13)
2011 - június (26)
2011 - május (9)