Férfi torna Mindenki tornája Női torna Ritmikus gimnasztika Aerobik Akrobatikus torna

Torna-vb: Kovácsék indulásra készen

Szerző: matsz - 2019-09-24 19:49:01


A Kovács Zsófia, Schermann Bianka, Böczögő Dorina, Makra Noémi, Péter Sára, Székely Zója (tartalék) összeállítású női válogatott a férfiakkal együtt szombaton indul a stuttgarti olimpiai kvalifikációs világbajnokságra.

Draskóczy Imre szövetségi kapitány tájékoztatása szerint a női válogatottra indulás előtt még vár egy szólítás, pénteken reggel 9:00 órától a budapesti Tornacsarnokban. A csapat ezt követően, szombat reggel közvetlen járattal utazik Ferihegyről a megmérettetés helyszínére. A lányok első hivatalos edzése Stuttgartban szeptember 29-én vasárnap lesz, a pódiumedzésre pedig október 1-jén 18:00-20:00 között kerül sor.

A Nemzetközi Torna Szövetség versenykiírása alapján a mieink számára a kvalifikáció október 5-én 18:00 órától indul, a csapat felemáskorláton kezd. A magyar hölgyek a női selejtezők második napján, a 11. csoportban lépnek a szerekhez, és már azon a napon kiderül, hogy lett-e egyéni összetett döntős vagy szerenkénti finálés tornászunk, illetve a csapat milyen eredményt ért el. Az együttes esetében az 5/4/3 szisztéma van, vagyis az öt versenyzőből 4 megy fel a szerre, és a 3 legjobb gyakorlat számít a végelszámolásnál.

A stuttgarti olimpiai kvalifikációs világbajnokságot október 4-13. között rendezik meg, ahol csapatban, egyéni összetettben és szerenként is lehet olimpiai kvótát szerezni. Altorjai Sándor, a MATSZ főtitkára az olimpiai kvótaszerzés kapcsán a következőket emelte ki: a 2018-as vb-n már 3 csapat szerzett kvalifikációt, így most további 9 együttes kaphat kvótát a selejtezőben elért helyezések alapján, természetesen a már 3 kvótás országot kiveszik a rangsorolásból. Az egyéni összetettben a nőknél 20 kvótát (országonként csak egyet) osztanak ki a selejtezőben elért eredmények alapján, de ott is kiveszik a már 12 kvótát kapott nemzet csapatainak tornászait. A harmadik lehetőség a szerenkénti fináléban van, ahol az első három helyezett automatikusan ott lehet Tokióban. A sorból itt is kikerülnek a 12 csapattal kvalifikálódott versenyzők és az egyéni összetett alapján kvótások is, vagyis akár a finálé 8. helyezettje is begyűjthet egy kvalifikációt. Ha a finálé mind a 8 versenyzője rendelkezik már kvótával, akkor az egyéni összetettre száll tovább a kvalifikáció lehetősége.

Altorjai Sándor, csapatvezető, MATSZ-főtitkár:
A női csapat esetében az az elvárásunk, hogy a 12-18. hely között végezzenek, ott olyan szűk a távolság a csapatok között, hogy szinte napi szinten dől el, ki, hol helyezkedik el a rangsorban. Az olimpiai kvalifikáció rendszere nem túl egyszerű, de nem a vb az utolsó lehetőség a kvótaszerzésre, a Világkupa-szérián még van további lehetőség, illetve a kontinentális versenyeken is kiosztanak még minimális számú kvótát.
Draskóczy Imre, női szövetségi kapitány:
Csapateredményben azt várom, hogy elérjük ugyanazt a helyezést, mint Dohában. A tisztes helytállás a cél, rontás nélküli gyakorlatokat szeretnék látni. Természetesen Kovács Zsófitól egyéni összetett finálét szeretnénk, és reménykedem, hogy Makra Noémi és Schermann Bianka összetettben megpróbálja felvenni a versenyt. Péter Sárától ugrásban azt várjuk, hogy az 5.4-es és az 5.0-ás kiindulójú két ugrásának pontszáma elérje a 14 pontos átlagot.

Részletes program, olimpiai kvalifikációs világbajnokság, Stuttgart:

    Szeptember 28. – indulás Liszt Ferenc Repülőtér 2A, 8:45 (találkozó: 6:45)
    Október 1.- pódiumedzés (nők) - magyarok 18:00-20:00
    Október 2. - pódiumedzés (férfiak) - magyarok 13:00-16:00
    Október 4. - selejtezők, 1. nap (nők)
    Október 5. - selejtezők, 2. nap (nők) - magyarok 18:00-tól
    Október 6. - selejtezők, 3. nap (férfiak) - magyarok 13:00-tól
    Október 7. - selejtezők, 4. nap (férfiak)
    Október 8. - női csapatverseny, döntő
    Október 9. - férfi csapatverseny, döntő
    Október 10. - női egyéni összetett döntő
    Október 11. - férfi egyéni összetett döntő
    Október 12. - szerenkénti döntők, 1. nap
    Október 13. - szerenkénti döntők, 2. nap
    Október 14. – hazaérkezés, Liszt Ferenc Repülőtér, 8:00

2019 szeptemberi hírek

Hírarchívum

2020 - július (6)
2020 - június (13)
2020 - május (11)
2020 - április (13)
2020 - március (19)
2020 - február (13)
2020 - január (12)
2019 - december (11)
2019 - november (24)
2019 - október (25)
2019 - szeptember (42)
2019 - augusztus (15)
2019 - július (11)
2019 - június (37)
2019 - május (40)
2019 - április (24)
2019 - március (29)
2019 - február (14)
2019 - január (11)
2018 - december (8)
2018 - november (19)
2018 - október (36)
2018 - szeptember (35)
2018 - augusztus (29)
2018 - július (13)
2018 - június (21)
2018 - május (32)
2018 - április (12)
2018 - március (22)
2018 - február (10)
2018 - január (8)
2017 - december (15)
2017 - november (24)
2017 - október (14)
2017 - szeptember (41)
2017 - augusztus (22)
2017 - július (23)
2017 - június (12)
2017 - május (50)
2017 - április (43)
2017 - március (38)
2017 - február (19)
2017 - január (14)
2016 - december (20)
2016 - november (28)
2016 - október (21)
2016 - szeptember (19)
2016 - augusztus (17)
2016 - július (18)
2016 - június (37)
2016 - május (41)
2016 - április (29)
2016 - március (18)
2016 - február (18)
2016 - január (6)
2015 - december (11)
2015 - november (16)
2015 - október (27)
2015 - szeptember (29)
2015 - augusztus (26)
2015 - július (22)
2015 - június (33)
2015 - május (19)
2015 - április (32)
2015 - március (42)
2015 - február (7)
2015 - január (8)
2014 - december (9)
2014 - november (21)
2014 - október (25)
2014 - szeptember (25)
2014 - augusztus (19)
2014 - július (8)
2014 - június (17)
2014 - május (33)
2014 - április (28)
2014 - március (14)
2014 - január (1)
2013 - december (7)
2013 - november (20)
2013 - október (11)
2013 - szeptember (24)
2013 - augusztus (16)
2013 - július (11)
2013 - június (6)
2013 - május (15)
2013 - április (20)
2013 - március (28)
2013 - február (15)
2013 - január (14)
2012 - december (13)
2012 - november (12)
2012 - október (16)
2012 - szeptember (22)
2012 - augusztus (20)
2012 - július (21)
2012 - június (21)
2012 - május (34)
2012 - április (20)
2012 - március (25)
2012 - február (17)
2012 - január (31)
2011 - december (7)
2011 - november (29)
2011 - október (35)
2011 - szeptember (37)
2011 - augusztus (21)
2011 - július (13)
2011 - június (26)
2011 - május (9)