Tudtuk, Ő is tudta, hogy utoljára szólítják. S már kevés a felkészülésre kapott idő, reménytelenül rövid. De nem adta fel „versenyt”, mert Ő győztes típus volt.
Molnár Imre – tornaberkekben „Kicsi” – itt hagyott minket. Ám a sportbeli sikereinek emlékeit, amivel sok dicsőséget szerzett a magyar tornasportnak ránk hagyta.
Miskolcon ismerkedett meg a tornával a legendás Szőke Pista bácsi kezei alatt. Amikor a TF testnevelő tanári szakára felvételt nyert, már ismert tehetségnek tartották. A főiskola elvégzése után az UTE szakosztályában folytatta sportpályafutását, ahol később edzőként is tevékenykedett.
Első világbajnokságán 1970 –ben Ljubljanában mutatkozott be a nemzetközi mezőnyben, és 1979-es Fort Wort – i világbajnokságon húzta fel utoljára a válogatott csapat mezét. E közel tíz év alatt két olimpián is versenyzett: 1972-ben Münchenben és 1976-ban Montreálban. A montreáli olimpia hozta el számára a legnagyobb sikert. Bár aranyérem esélyes volt lóugrásban, egy hiba miatt végül is ötödik helyen végzett. Egyéni összetettben pedig a kiváló nyolcadik helyet szerezte meg.
Nemcsak a tornához volt kiváló érzéke és tehetsége, hanem más sportágakhoz is. TF-es időszakában a labdarúgó szakosztály is le akarta igazolni, de szerencsénkre a torna mellett döntött. Szeretett kísérletezni, új elemeket kipróbálni és azokat bemutatni. 1969-ben a TF tornatermében már sikerrel mutatott be egy addig ismeretlen elemet a gyűrűn, amit később a japán Honmáról neveztek el. S mivel a japán fiú mutatta be először világbajnokságon, az ő nevét viseli a FIG szabálykönyvben.
Nyugdíjas éveiben gyakran jelent meg a Tornacsarnokban, ahol versenybíróként támogatta szeretett sportágát.
Egy utolsó telefonbeszélgetésünkkor így búcsúzott: HAJRÁ MAGYAROK! Nyugodj békében KICSI!
