Férfi torna Mindenki tornája Női torna Ritmikus gimnasztika Aerobik Akrobatikus torna

Keleti Ágnes 100 évéről szóló könyv jelent meg

Szerző: matsz - 2020-11-09 19:37:44


A Testnevelési Egyetem Aulájában a vírus ellenére is szép számmal gyűltek össze az érdeklődők, elvégre a Magyar Torna Szövetség kiadásában megjelent a Keleti 100 „Mert szeretek élni…” c. könyv, mely a 100. születésnapjához közeledő ötszörös olimpiai bajnok tornász, Keleti Ágnes élettörténetét dolgozza fel.

Keleti Ágnes könyvbemutatója

A hétfői sajtóbemutatón a járványveszély miatt a kötet főszereplőjét fia, Bíró Rafael képviselte, ugyanakkor rövidfilmen látható volt Keleti Ágnes, a világ legidősebb olimpiai bajnoka is, amint otthonában kezében tartja, nézegeti a könyvet, és azt mondja, hogy örül neki.

Dr Magyar Zoltán Keleti Ágnes könyvbemutatóján

Dr. Magyar Zoltán, a MATSZ elnöke elmondta, hogy miután a mű kiadásának ötletével Dobor Dezső megkereste őt, mindenki az első szóra csatlakozott támogatónak. Hangsúlyozta, hogy minden csapatnak kell, hogy legyen egy vezére. Keleti Ágnes ilyen vezér volt, aki addig húzta maga mögött a többieket, ha tetszett nekik, ha nem, míg eljutottak végül az olimpiai aranyig Melbourne-ben 1956-ban.

Szabó Tünde, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) sportért felelős államtitkára köszöntőjében megemlítette, hogy Keleti Ágnest nemcsak ő ismeri személyesen, hanem a gyerekei is, az eredményeit pedig mindenki. Mint mondta, nagy öröm sportkönyvet kézben tartani, mert minden sportoló élete érdekes olvasmány, majd úgy folytatta: "Ági néni élettörténete nemcsak a hosszúsága miatt különleges, hanem azért is, mert a tornász mellett egy édesanya és egy sportszakember életét is megismerjük. Az az egészséges, pozitív életszemlélet, amely Ági nénit jellemzi, mindannyiunk számára példa lehet" - hangsúlyozta Szabó Tünde, majd gratulált a könyv szerzőinek, és köszönetet mondott azoknak, akik támogatták a megjelenést.

Schmitt Pál olimpiai bajnok vívó, a Nemzet Sportolója, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) volt elnöke, a könyv előszavának szerzője emlékeztetett arra, hogy 2004-ben, amikor létrehozták a Nemzet Sportolója címet, Keleti Ágnes volt az első, akinek a neve elismerésre méltóként felvetődött. "Büszke vagyok arra, hogy a száz évéből több mint húsznak MOB-elnökként én is részese lehettem. Jó érzés volt látni, hogy Keleti Ágnes ott volt és ma is ott van az olimpiai rendezvényeken" - folytatta.

A kiadásban az MATSZ mellett közreműködött többek között az Emmi, a TE és Újpest önkormányzata is. Az eseményen levetítették utóbbinak azt a kisfilmjét, amelyet ősszel Keleti Ágnes díszpolgárrá avatása alkalmából készítettek. Ebben elhangzik Kelet Ágnes életszemléletének vezérmotívuma: "Az ember érzi, mi esik jól neki, és csak olyan dolgokat csináljon, amiket szeret. Az a legfontosabb a világon, hogy az ember szeressen".

Mocsai Lajos, a bemutatónak otthont adó TE rektora kiemelte, hogy Keleti Ágnes az egyedüli magyar olimpiai bajnok, aki a TF színeiben lett ötkarikás aranyérmes.

Keleti Ágnes, kezében a Keleti 100 című könyvvel

A tornász 1950 és 1954 között volt a TF Haladás versenyzője és ez idő alatt Helsinkiből egy arannyal tért haza. A másik négy bajnoki címet Melbourne-ben a Bp. Dózsa versenyzőjeként nyerte.

A Dávid Sándor, Dobor Dezső szerzőpárosból utóbbi jelent meg az eseményen - melyen ott volt Kulcsár Krisztián MOB-elnök is. „Nem minimalista céllal ültünk neki ennek a munkának Dávid Sándorral együtt. Alapvetően egy szavakból formált emlékoszlopot szerettünk volna emelni Keleti Ágnes részére, meghajolva a tehetsége, az eredményessége előtt - mondta Dobor Dezső.

A műfaját tekintve tényirodalmi alkotás a Líra és a Libri bolthálózatában kapható, 380 oldal 300 fotó kíséretében mesél az eltelt évszázadról, Keleti Ágnes szempontjából megmutatva a történelmi hátteret és eseményeket is.

2020 novemberi hírek

Hírarchívum

2020 - november (18)
2020 - október (27)
2020 - szeptember (24)
2020 - augusztus (16)
2020 - július (18)
2020 - június (13)
2020 - május (11)
2020 - április (13)
2020 - március (19)
2020 - február (13)
2020 - január (12)
2019 - december (11)
2019 - november (24)
2019 - október (25)
2019 - szeptember (42)
2019 - augusztus (15)
2019 - július (11)
2019 - június (37)
2019 - május (40)
2019 - április (24)
2019 - március (29)
2019 - február (14)
2019 - január (11)
2018 - december (8)
2018 - november (19)
2018 - október (36)
2018 - szeptember (35)
2018 - augusztus (29)
2018 - július (13)
2018 - június (21)
2018 - május (32)
2018 - április (12)
2018 - március (22)
2018 - február (10)
2018 - január (8)
2017 - december (15)
2017 - november (24)
2017 - október (14)
2017 - szeptember (41)
2017 - augusztus (22)
2017 - július (23)
2017 - június (12)
2017 - május (50)
2017 - április (43)
2017 - március (38)
2017 - február (19)
2017 - január (14)
2016 - december (20)
2016 - november (28)
2016 - október (21)
2016 - szeptember (19)
2016 - augusztus (17)
2016 - július (18)
2016 - június (37)
2016 - május (41)
2016 - április (29)
2016 - március (18)
2016 - február (18)
2016 - január (6)
2015 - december (11)
2015 - november (16)
2015 - október (27)
2015 - szeptember (29)
2015 - augusztus (26)
2015 - július (22)
2015 - június (33)
2015 - május (19)
2015 - április (32)
2015 - március (42)
2015 - február (7)
2015 - január (8)
2014 - december (9)
2014 - november (21)
2014 - október (25)
2014 - szeptember (25)
2014 - augusztus (19)
2014 - július (8)
2014 - június (17)
2014 - május (33)
2014 - április (28)
2014 - március (14)
2014 - január (1)
2013 - december (7)
2013 - november (20)
2013 - október (11)
2013 - szeptember (24)
2013 - augusztus (16)
2013 - július (11)
2013 - június (6)
2013 - május (15)
2013 - április (20)
2013 - március (28)
2013 - február (15)
2013 - január (14)
2012 - december (13)
2012 - november (12)
2012 - október (16)
2012 - szeptember (22)
2012 - augusztus (20)
2012 - július (21)
2012 - június (21)
2012 - május (34)
2012 - április (20)
2012 - március (25)
2012 - február (17)
2012 - január (31)
2011 - december (7)
2011 - november (29)
2011 - október (35)
2011 - szeptember (37)
2011 - augusztus (21)
2011 - július (13)
2011 - június (26)
2011 - május (9)