Ritmikus gimnasztika: Pigniczki három fináléban Izraelben

Szerző: Kaszala Claudia/matsz - 2021-07-16 21:26:22


A várnai Európa-bajnokságon olimpia kvótát szerző Pigniczki Fanni három szerrel, karikával, szalaggal és labdával is kvalifikálta magát a szombati finálékba, emellett az egyéni összetett verseny 10. helyén zárt a ritmikus gimnasztikázók izraeli Grand Prix-versenyén.

Pigniczki Fanni buzogánnyal

Az olimpia előtti utolsó megmérettetéseken népes magyar delegáció vesz részt. Tel-Avivban ugyanis egyszerre két viadalt is tartanak: a juniorok számára nemzetközi versenyt, amelyen minden junior sportoló két szeren indul, pontjaikat összeadják, abból alakítanak ki csapat- és szerenkénti eredményt is, a felnőtt egyéni versenyzők, valamint az együttes kéziszercsapatok számára pedig az izraeli Grand Prix-t rendezik.

Az időrendiséget szem előtt tartva, kezdjük a juniorokkal, akik délelőtt a labda- és a karikagyakorlataikkal léptek szőnyegre. Deutsch-Lazsányi Erika, az MRGSZ Technikai Bizottságának elnöke a helyszínen elmondta, Vörös Szonja mindkét pénteki szeren bemutatkozott: a karikára 18.050 (7.hely), a labdára pedig 20.350 (5. hely) pontot kapott, ezzel számára befejeződött a viadal. Az Eb-bronzérmes Kocsis Evelin labdagyakorlata 23.800 pontot ért, amivel ezüstérmet szerzett, Gyulai Blanka karikagyakorlatát pedig 16.100-zal jutalmazták a bírók. A juniorok versenye szombaton a szalaggal és a buzogánnyal zárul.

Felnőtt egyéniben az olimpiai kvótával rendelkező Pigniczki Fanni volt érdekelt, aki természetesen mind a négy szerrel bemutatta gyakorlatait. Az MTK Budapest kiválósága szalaggal (22.650 pont), labdával (24.500), valamint karikával (25.800 pont) is kvalifikált a legjobbak közé, utóbbi szeren ráadásul eddigi pályafutásának legmagasabb pontszámát kapta. Emellett buzogánnyal 22.450-re értékelték, így összetettben 95.400 ponttal a tizedik helyen zárta a viadalt.

A GP első napját az együttes kéziszercsapatok fejezték be. A mieink a Fodor Nadin, Mészáros Mandula Virág, Fekete Anita, Farkas Júlia, Somhegyi Réka, Urbán-Szabó Mónika összeállításban utaztak ki a helyszínre, ahol az 5 labda bemutatóra 34.750, míg a 3 karika 2 pár buzogányra 34.000 pontot kaptak, ezzel az összesített rangsor 5. helyén végzett a csapat 68.750-nel, ráadásul a döntőben újra bemutathatja mindkét gyakorlatát.

A viadal szombaton folytatódik a selejtezőkkel és a finálékkal.

Részletes program, izraeli Grand Prix (helyi idő szerint)

Július 17., selejtezők 10:30-11:35 (junior,buzogány & szalag)
selejtezők 11:45-13:15 (felnőtt,buzogány & szalag)
döntők, 16:00-18:35 (egyéni szerenkénti & csapat)

Deutsch-Lazsányi Erika, elnök, MRGSZ Technikai Bizottság:
Pigniczki Fanninak ez a verseny volt a főpróba az olimpia előtt. Ami örömteli, hogy a szalaggyakorlat pontszámán is tudtunk javítani, a karika esetében pedig a 25.800 pont, amit kapott, jelenlegi pályafutásának legmagasabb pontszáma. A csapatoknál mindkét gyakorlatban rontottunk, ugyanis nehezítettünk, ezek a hibák jelenleg nem okoznak akkora problémát, hiszen ezeket majd októberben kell jól és a lehető legpontosabban bemutatni. Mivel alacsony az indulói létszám, ezért a döntőkben meg tudják ismételni a gyakikat a lányok, természetesen szeretnénk, ha ezúttal már pontosabban kiviteleznék őket. A pontszámokat, illetve a helyezéseket illetően nem kergettünk hiú ábrándokat, úgy jöttünk ki, hogy ötödikként zárunk majd. A junioroknál Vörös Szonja mindkét gyakorlatát megcsinálta, így szombaton már nem versenyzik. Karikagyakorlata nem úgy sikerült, ahogy azt elterveztük. Nem tudásbeli probléma volt ott sem, sokkal inkább gondolkodásbeli. Meg kell tanulni a junioroknál azt, hogy bevisszük magunkkal a gyakorlatot a pozitív szemlélettel együtt annak érdekében, hogy jó dolog jöjjön ki ebből. A labdagyakorlatot már sokkal jobban teljesítette Szonja. Gyulai Blanka karikagyakorlata sem olyan lett, ahogy terveztük, Blanka viszont szombaton buzogánnyal versenyzik, így lesz lehetősége a javításra. Kocsis Evelin pénteken labdával, szombaton szalaggal szerepel. Evelin labdával második lett, megcsinálta gyakorlatát, de tud ennél sokkal jobbat is, július második felében vagyunk, nem most kell csúcsformában lennie. A juniorok számára ez egy nagyon jó tanulópénz, hiszen jövőre itt lesz a junior Eb is. A végeredmény ezen a viadalon másképpen alakul ki náluk, mint ahogyan szokott, pontjaikat összeadják, és abból lesz szerenkénti és csapateredmény is, ez most egy ilyen lebonyolítású verseny.

2021 júliusi hírek

Hírarchívum

2024 - december (8)
2024 - november (9)
2024 - október (25)
2024 - szeptember (31)
2024 - augusztus (12)
2024 - július (25)
2024 - június (17)
2024 - május (54)
2024 - április (55)
2024 - március (22)
2024 - február (17)
2024 - január (14)
2023 - december (10)
2023 - november (22)
2023 - október (24)
2023 - szeptember (39)
2023 - augusztus (26)
2023 - július (22)
2023 - június (21)
2023 - május (23)
2023 - április (33)
2023 - március (30)
2023 - február (11)
2023 - január (9)
2022 - december (10)
2022 - november (25)
2022 - október (26)
2022 - szeptember (28)
2022 - augusztus (35)
2022 - július (30)
2022 - június (38)
2022 - május (29)
2022 - április (21)
2022 - március (26)
2022 - február (12)
2022 - január (14)
2021 - december (8)
2021 - november (24)
2021 - október (37)
2021 - szeptember (50)
2021 - augusztus (15)
2021 - július (19)
2021 - június (44)
2021 - május (36)
2021 - április (26)
2021 - március (24)
2021 - február (7)
2021 - január (16)
2020 - december (33)
2020 - november (23)
2020 - október (27)
2020 - szeptember (24)
2020 - augusztus (16)
2020 - július (18)
2020 - június (13)
2020 - május (11)
2020 - április (13)
2020 - március (19)
2020 - február (13)
2020 - január (12)
2019 - december (11)
2019 - november (24)
2019 - október (25)
2019 - szeptember (42)
2019 - augusztus (15)
2019 - július (11)
2019 - június (37)
2019 - május (40)
2019 - április (24)
2019 - március (29)
2019 - február (14)
2019 - január (11)
2018 - december (8)
2018 - november (19)
2018 - október (36)
2018 - szeptember (35)
2018 - augusztus (29)
2018 - július (13)
2018 - június (21)
2018 - május (32)
2018 - április (12)
2018 - március (22)
2018 - február (10)
2018 - január (8)
2017 - december (15)
2017 - november (24)
2017 - október (14)
2017 - szeptember (41)
2017 - augusztus (22)
2017 - július (23)
2017 - június (12)
2017 - május (50)
2017 - április (43)
2017 - március (38)
2017 - február (19)
2017 - január (14)
2016 - december (20)
2016 - november (28)
2016 - október (21)
2016 - szeptember (19)
2016 - augusztus (17)
2016 - július (18)
2016 - június (37)
2016 - május (41)
2016 - április (29)
2016 - március (18)
2016 - február (18)
2016 - január (6)
2015 - december (11)
2015 - november (16)
2015 - október (27)
2015 - szeptember (29)
2015 - augusztus (26)
2015 - július (22)
2015 - június (33)
2015 - május (19)
2015 - április (32)
2015 - március (42)
2015 - február (7)
2015 - január (8)
2014 - december (9)
2014 - november (21)
2014 - október (25)
2014 - szeptember (25)
2014 - augusztus (19)
2014 - július (8)
2014 - június (17)
2014 - május (33)
2014 - április (28)
2014 - március (14)
2014 - január (1)
2013 - december (7)
2013 - november (20)
2013 - október (11)
2013 - szeptember (24)
2013 - augusztus (16)
2013 - július (11)
2013 - június (6)
2013 - május (15)
2013 - április (20)
2013 - március (28)
2013 - február (15)
2013 - január (14)
2012 - december (13)
2012 - november (12)
2012 - október (16)
2012 - szeptember (22)
2012 - augusztus (20)
2012 - július (21)
2012 - június (21)
2012 - május (34)
2012 - április (20)
2012 - március (25)
2012 - február (17)
2012 - január (31)
2011 - december (7)
2011 - november (29)
2011 - október (35)
2011 - szeptember (37)
2011 - augusztus (21)
2011 - július (13)
2011 - június (26)
2011 - május (9)