Aerobik és rg: Magyar bajnokságok a hétvégén

Szerző: Kaszala Claudia/matsz - 2022-05-13 18:39:12


A Magyar Torna Szövetség és a debreceni Flex-HD SE közösen rendezi a hétvégén Nyíradonyban az Aerobik Magyar Bajnokságot, amely egyben a Magyar Kupa második etapja, és természetesen indul az Európa-bajnok, világbajnoki ezüstérmes Bali Dániel is. Ugyanekkor kerül sor a ritmikus gimnasztiázók magyar bajnokságára Törökbálinton, amelyen az olimpikon Pigniczki Fanni is szőnyegre lép.

Az aerobikosok kétnapos megmérettetésnek a nyíradonyi Harangi Imre rendezvénycsarnok ad otthont. A szokásokhoz híven az egész ország területéről érkeznek majd sportolók, így Kovácsné Laurinyecz Julianna, a Flex-HD SE elnöke és a verseny igazgatója becslése szerint csaknem 700 sportoló méreti meg magát a viadalon, amely mindkét napon délelőtt 10:00 órakor kezdődik. Az elmúlt évekhez hasonlóan szombaton Challenge kategóriában minden korosztály bemutatkozik, míg vasárnap színpadra lépnek a nyári, birmighami Világjátékokon éremesélyes versenyzők is, így Bali Dániel vagy Mazács Fanni is. Kovácsné Laurinyecz Julianna versenyigazgató elmondta, nagyon örül annak, hogy végre egy normál viadalt lehet rendezni, korlátozások nélkül, ebben nagy segítséget nyújt a nyíradonyi önkormányzat, tehát minden a rendelkezésre áll.

A ritmikus gimnasztikázók Magyar Bajnokságát a felnőttek részére vasárnap 14.15 órától szervezik a Törökbálinti Sportközpontban. A sérüléséből felépült olimpikon, Pigniczki Fanni először adja elő idén gyakorlatait versenykörülmények között, míg a közönség a legutóbbi Világkupán remeklő Wiesner Hannát is láthatja. Az eredményhirdetés - egyéni összetett, szerenkénti és egyéni csapat - a tervek szerint 17 órakor kezdődik. Ugyanitt kerül sor reggel 9 órától a juniorok Magyar bajnokságára is.

2022 májusi hírek

Hírarchívum

2024 - december (8)
2024 - november (9)
2024 - október (25)
2024 - szeptember (31)
2024 - augusztus (12)
2024 - július (25)
2024 - június (17)
2024 - május (54)
2024 - április (55)
2024 - március (22)
2024 - február (17)
2024 - január (14)
2023 - december (10)
2023 - november (22)
2023 - október (24)
2023 - szeptember (39)
2023 - augusztus (26)
2023 - július (22)
2023 - június (21)
2023 - május (23)
2023 - április (33)
2023 - március (30)
2023 - február (11)
2023 - január (9)
2022 - december (10)
2022 - november (25)
2022 - október (26)
2022 - szeptember (28)
2022 - augusztus (35)
2022 - július (30)
2022 - június (38)
2022 - május (29)
2022 - április (21)
2022 - március (26)
2022 - február (12)
2022 - január (14)
2021 - december (8)
2021 - november (24)
2021 - október (37)
2021 - szeptember (50)
2021 - augusztus (15)
2021 - július (19)
2021 - június (44)
2021 - május (36)
2021 - április (26)
2021 - március (24)
2021 - február (7)
2021 - január (16)
2020 - december (33)
2020 - november (23)
2020 - október (27)
2020 - szeptember (24)
2020 - augusztus (16)
2020 - július (18)
2020 - június (13)
2020 - május (11)
2020 - április (13)
2020 - március (19)
2020 - február (13)
2020 - január (12)
2019 - december (11)
2019 - november (24)
2019 - október (25)
2019 - szeptember (42)
2019 - augusztus (15)
2019 - július (11)
2019 - június (37)
2019 - május (40)
2019 - április (24)
2019 - március (29)
2019 - február (14)
2019 - január (11)
2018 - december (8)
2018 - november (19)
2018 - október (36)
2018 - szeptember (35)
2018 - augusztus (29)
2018 - július (13)
2018 - június (21)
2018 - május (32)
2018 - április (12)
2018 - március (22)
2018 - február (10)
2018 - január (8)
2017 - december (15)
2017 - november (24)
2017 - október (14)
2017 - szeptember (41)
2017 - augusztus (22)
2017 - július (23)
2017 - június (12)
2017 - május (50)
2017 - április (43)
2017 - március (38)
2017 - február (19)
2017 - január (14)
2016 - december (20)
2016 - november (28)
2016 - október (21)
2016 - szeptember (19)
2016 - augusztus (17)
2016 - július (18)
2016 - június (37)
2016 - május (41)
2016 - április (29)
2016 - március (18)
2016 - február (18)
2016 - január (6)
2015 - december (11)
2015 - november (16)
2015 - október (27)
2015 - szeptember (29)
2015 - augusztus (26)
2015 - július (22)
2015 - június (33)
2015 - május (19)
2015 - április (32)
2015 - március (42)
2015 - február (7)
2015 - január (8)
2014 - december (9)
2014 - november (21)
2014 - október (25)
2014 - szeptember (25)
2014 - augusztus (19)
2014 - július (8)
2014 - június (17)
2014 - május (33)
2014 - április (28)
2014 - március (14)
2014 - január (1)
2013 - december (7)
2013 - november (20)
2013 - október (11)
2013 - szeptember (24)
2013 - augusztus (16)
2013 - július (11)
2013 - június (6)
2013 - május (15)
2013 - április (20)
2013 - március (28)
2013 - február (15)
2013 - január (14)
2012 - december (13)
2012 - november (12)
2012 - október (16)
2012 - szeptember (22)
2012 - augusztus (20)
2012 - július (21)
2012 - június (21)
2012 - május (34)
2012 - április (20)
2012 - március (25)
2012 - február (17)
2012 - január (31)
2011 - december (7)
2011 - november (29)
2011 - október (35)
2011 - szeptember (37)
2011 - augusztus (21)
2011 - július (13)
2011 - június (26)
2011 - május (9)